A fent említett állóhajó mostanában kedvenc bulihelyemmé vált, különös tekintettel arra, hogy kis hazámban fájdalmasan kevés az eredetien ötletes szórakozóhely. Nálam már eleve feldobott hangulatot eredményez a Duna vizébe kitett koncerthely látványa – illetve inkább elmélyültet, hiszen a hajó gyomrában, félig-meddig a vízszint alatt töltheti az ember élete elkövetkezendő két-három óráját, tökéletesen elszeparálva a külvilágtól. Ezt az érzetet fokozzák a sejtelmes fények, sötét tónusok, a több helyre – például a hangfalakra is – kivetített hajó-szimbólumok.
Kár, hogy lelkesedésemet nem osztották tömegek; kétszázötven-háromszáz, tehát félháznyi – azaz fél hajó-gyomornyi – ember gyűlt össze a kezdésre. Ezt a számot egy nagyvárosban, szombat este, több nagy csapatot – F. O. System, Sex Action, Agnus Dei – is megjárt zenész esetében, nem érzem csillagászatinak.