A zsigeri, indulatos hardcore / punk és a súlyos, mocskos sludge / doom keresztezése egyáltalán nem új jelenség a zene világában, viszont a mai fiatalokból álló közönséget alighanem a negyedik albumánál – és második magyarországi koncertjénél – tartó torontói Cancer Bats képes leginkább „megfogni” ezzel a kombinációval. Hogy ezt miből és milyen módon sikerült az idei Dead Set On Living lemezre ilyen erős egységbe forrasztani (milyen út vezet Charles Bronsontól Dez Fafaráig...), na meg hogy mi minden történik éppen a banda háza táján és általában a juharleveles ország színterén, abba Jaye R. Schwarzer bőgős avatott be minket.

Másodszor vagytok itt Budapesten, csak most főzenekarként...
Jaye R. Schwarzer: Igen, előző alkalommal, ha minden igaz, 2010 novemberében (valójában októberében – a szerk.) voltunk itt a The Dillinger Escape Plannel és a The Oceannel. Állat volt a buli! Akkor jártunk először Budapesten, szóval nem számítottunk rá, hogy olyan jó visszajelzéseket kapunk az emberektől. Igazán jólesett!

Új albumotok, a Dead Set On Living más és más kiadónál jelent meg itt Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában is.
Jaye: Igen, nálunk ez már korábban is bevált. Az Államokban minden lemezünk más-más kiadónál jelent meg. Kanadában mindig a Distort Entertainmenttel, az Egyesült Királyságban meg a Hassle Recordsszal dolgozunk, a Hassle pedig Európa-szerte licenceli a lemezt a különböző kiadóknak. Igaz, az előző albumunkat, a Bears, Mayors, Scraps And Bonest a Roadrunner hozta ki, de így is jól működött a dolog.

Ha az új lemez nagyon beüt, nem próbálkoztok ismét egy nagyobb céggel, amilyen a Roadrunner is?
Jaye: Sosem tűztünk ki olyan célt, hogy nagyobb kiadóhoz kerüljünk. Mi az olyan cégeket szeretjük, amelyek hozzánk hasonlóan gondolkodnak és keményen dolgoznak a lemez megjelenésén, hogy az anyag a lehető legtöbb emberhez jusson el. Vagyis amelyekkel egy hullámhosszon vagyunk. Sosem arra törekszünk, hogy „nagyobb és jobb” kiadóhoz kerüljünk, hanem arra, hogy olyanokkal dolgozzunk együtt, akikkel jól kijövünk, akikben megbízunk, és akikről tudjuk, keményen dolgoznak értünk.

A „Bears, Mayors, Scraps And Bones” lemezcím a zenekar tagjainak beceneveiből állt össze. Mi a „Dead Set On Living” cím jelentése?
Jaye: Van egy cimboránk, aki elég csúnyán lerobbant, amikor a lemez nótáit írtuk, és kórházba is került. Túlzásba vitte a bulizást, változtatnia kellett az életvitelén, és kórházban kötött ki. Aztán amikor kijött, halálosan komolyan eltökélte, hogy élni fog, és jobbá akarta tenni az életét, hogy tovább élhessen. Innen ered a cím, és néhány dal érinti is a kérdést, na meg azt, hogyan hatottak ránk a történtek. Egy kicsit mindannyian változtattunk az életstílusunkon, hogy jobb emberek legyünk és hogy jobb legyen az életszemléletünk is. Hogy minden napot csúcsra járatva éljünk át. Tisztában vagyunk azzal, hogy nincs túl sok időnk, és sose lehet tudni, mikor ér véget az életünk. Szóval egy valós negatív történésből hoztunk ki valami pozitívat, hogy fullosan élhessünk.

Milyen előrelépés történt az új lemezen zeneileg?
Jaye: Ott van a The Void című dal, amely talán a valaha írt legsúlyosabb, legsötétebb, leginkább sludge-os számunk. Olyan bandákat hallgatunk ugyanis, mint az Electric Wizard, az Eyehategod stb. Mi is valami hasonlóval próbálkoztunk, mondván, nézzük meg, mi sül ki belőle. A lemezen különböző dolgokat akartunk kipróbálni. Valamivel kiegyensúlyozottabb, groove-osabb dolgokat. Ugyanakkor tudtuk, hogy bármihez is nyúlunk, a végén úgyis Cancer Bats-esen fog szólni a lemez, pusztán azért, mert mi négyen ültünk neki a dalírásnak. Még ha más stílusokból is merítünk, mindez egységesen fog szólni és Cancer Bats dalokká, Cancer Bats lemezzé fog összeállni. Kezdetben, amikor más játszott a helyemen, a banda még hardcore / punkban utazott. Viszont a gitárosunk, Scott hatalmas Corrosion Of Conformity rajongó, az előbb említett csapatok közül imádja az Eyehategodot, és egyáltalán az efféle groove-os zenéket. Az ilyesmit akarta behozni a zenébe, amikor elindult a banda, nem szeretett volna „mezei” hardcore-t nyomni.

Jó, hogy említetted a Corrosion Of Conformity-t, mert ők is ugyanígy a hardcore / punk felől indultak, majd váltottak súlyosabb, metalosabb hangzásra, utána meg a déli rock irányba fordultak – ma pedig mindezeket az elemeket vegyítik.
Jaye: A mostani anyagukból nem hallottam valami sokat, az viszont annyira tetszett, hogy szívesen megnézném őket. Olyan régen játszanak már, úgyhogy miért ne vegyítenék mindezt? Mi is hasonló felfogásban dolgoztunk az új lemezünkön: olyan anyagot akartunk összehozni, amellyel mi éppúgy elégedettek leszünk, mint a Cancer Bats rajongók. Vannak, akik a legelső albumunk, a Birthing The Giant óta hallgatnak bennünket, úgyhogy miért ne őriznénk meg azokat az elemeket? Muszáj, hiszen részei a hangzásunknak. Viszont kísérletezgetünk is ezzel-azzal, kipróbálunk mindenfélét, de mindezt egybegyúrjuk, hogy a saját soundunkat formáljunk.

Ha már szóba került a sludge, szerinted a lassabb zenék iránti rajongás nálatok a korral alakult ki? Egy hardcore / punk vagy metal rajongó kis srác még a gyorsabb, agresszívabb zenékét lelkesedik inkább...
Jaye: Így igaz. Amikor fiatalabb voltam, az olyan bandákat imádtam, mint az Infest, a Charles Bronson, meg az összes gyors grind vagy power violence csapat. Minél gyorsabban játszottak, annál jobban bejött a zene. Aztán ahogy idősebb lettem, nagyon megkedveltem az olyan zenekarokat, mint az Electric Wizard vagy az Iron Monkey, és megtetszett a dolgok súlyos, lassú oldala. Sőt, hatalmas Black Sabbath rajongó is lettem. Az első albumuk nyitó dala milyen lassú, és milyen jól, milyen súlyosan szól! Minél idősebb lettem, annál jobban megtanultam tisztelni, és nem csupán a hipergyors és agyament dolgokat igényeltem már. És nem is pusztán erről van itt szó: idővel rákattansz különböző olyan zenékre, amelyeket korábban nem kedveltél. Fiatalon talán még lesajnáltad, később viszont megfog benne valami. Kicsit talán bele is fáradsz abba, hogy egyre csak ugyanazt a zenét hallgatod. Az ember keresi az újdonságokat, és ahogy idősebb lesz, úgy szélesedik a látóköre. Szerintem ez nagyon is fontos!

Mindannyian rajongói vagytok a Beastie Boysnak? A Sabotage nóta feldolgozása miatt kérdezem.
Jaye: Amikor megjelent a legutóbbi Beastie Boys lemez, a Hot Sauce Committee Part Two, mindannyian rámozdultunk. Óriási album! Megnyugtató a tudat, hogy a banda annyi idő után is nagyszerű anyagokkal tud előrukkolni, és ennyire jelentős zenekar lehet. Mindegyikünkre hatással voltak ilyen vagy olyan módon.

Kaptatok tőlük valamifajta visszajelzést a saját verziótokra?
Jaye: Nem, legalábbis nem hallottunk semmit. Olyan arcoktól tudjuk, akik valamennyire ismerik őket, hogy hallották, de nem tudjuk, tetszett-e nekik vagy sem. Sebaj, belül azért remélem, hogy tetszik nekik. Bízom benne, hogy méltó módon csináltuk meg, mert annyira ütős nóta!
Klip is készült hozzá. Kinek az ötlete volt a sztori, mely szerint fel kell kutatnotok az eredeti Beastie Boys tagokat?
Jaye: Az énekesünk, Liam és a rendező, Marc Riccardelli ötletelt rajta együtt. A Beastie Boys tagjait keressük benne, hogy szerepeljenek a Sabotage feldolgozásunk klipjében, de sehogy sem találjuk meg őket. Az eredeti videóban ők rendőröket alakítanak, akik az egész városban akcióznak. Mi is valami hasonlóban gondolkodtunk, de másképp akartunk viccesek lenni.

Az új lemezhez már két klipetek is van. Az Old Blood magát a bandát mutatja a próbateremben, és ott a Road Sick is...
Jaye: ...amelyben a színészi képességeinket villogtatjuk, ha-ha! Az Old Blood videójával elég gyorsan akartunk végezni, és hamar meg is voltunk vele. Egy cimboránk éppen egy bolt felújításán dolgozott, és mi is segítettünk a bontásban, majd az építésben. Amíg pedig minden el volt bontva, bementünk, és gyorsan felvettük a videót. A Road Sickhez pedig valami különösen vicceset akartunk összehozni. A klip ötlete voltaképp már akkor megvolt, amikor írtuk és rögzítettük a Road Sicket. Eszünkbe jutott, mennyire poénos lenne Scott kamionsofőrként. A dalnak ugyanis ilyesmi a témája: nem pusztán a zenekari életről szól, hanem olyan arcokról, akik állandóan úton vannak. Amilyen mondjuk egy kamionsofőr is, aki állandóan távol van a családjától. Vagy egy katona a háborúban... Szóval úgy gondoltuk, jó poén volna, ha ilyen embereket alakítanánk, ha már úgyis róluk szól a dal.

Mi módon sikerült Dez Fafarát rávenni, hogy vendégszerepeljen a Bastards nótában?
Jaye: Tavaly a Devildriverrel turnéztunk Kanadában és az Államokban. Rögtön az elejétől fogva jól kijöttünk velük, aztán kiderült, hogy Dez óriási rajongónk, imádja a Bears, Mayors, Scraps And Bones lemezünket, és a turnéra is így kerültünk be. A Twitteren állandóan rólunk írogatott, úgyhogy felvettük vele a kapcsolatot, aztán együtt lenyomtuk a turnét. Jó kör volt. A Bastards arról szól, mennyire elkötelezettek a zenészek a zenészélet, a turnézás mellett, miközben rengeteget vannak távol az otthonuktól, és bizonyos körök kiközösítik őket. Dezt tökéletes megfejtésnek tartottuk egy ilyen szöveghez, hiszen olyan régóta zenél már. Sokáig volt a Coal Chamberben, és a Devildriverrel is jó ideje nyomja. Úgy gondoltuk, óriási volna, ha elvállalja. Hát még hogy örültem annak, hogy meg is csinálta!

2009-ben a Juno Awardsra jelöltek benneteket mint az év legjobb új zenekara. Milyen díj ez?
Jaye: Lényegében ugyanazt jelenti Kanadában, amit az Államokban a Grammy. Az ország legrangosabb zenei díja.

Szerinted megtalálta a banda a saját hangzását és stílusát, amelyről a zenehallgató kapásból rátok ismer?
Jaye: Szeretném ezt hinni. Mindenesetre dolgozunk rajta. Scott rengeteget csiszolgatja a gitár hangszíneit, és elég könnyen felismerhető, hogy ő játszik. Sok mindent veszünk át más zenékből, és próbálunk egyéni módon szólni. Szóval remélem, hogy felismerhetőek vagyunk.

Azért is kérdezem, mert Kanadából nagyon sok újító, egyedi hangzású banda érkezett már, kezdve a Rush-sal és a Voivoddal...
Jaye: Á, igen, a Rush! Láttad a dokumentumfilmjüket? Az valami csodálatos! Mennyi anyaguk van már az egészen korai időkből! Nekem nincs ennyi magunkról, az egyszer biztos!.. Ott van benne Alex Lifeson, amint belöki a szüleinek, hogy márpedig ő az élete hátralévő részét zenekarban játszva fogja tölteni. Laza!.. Remélem, a közeljövőben újra láthatom majd őket élőben! Ők is torontóiak, ugyanarról a környékről származnak, mint mi. Körbeturnézzák a világot, az emberek imádják őket, én meg arra gondolok, hogy ők is torontóiak...

Mit kell tudnunk a Bat Sabbathról? Ez egyfajta mellékprojektetek, amellyel Black Sabbath nótákat nyomtok?
Jaye: Igen. Tavaly az Egyesült Királyságban a Sonisphere-en olyan felkérést kaptunk, hogy a rendes programunk után egy feldolgozás-műsort is játsszunk. Felvetődött pár ötlet, benne volt a kalapban a Guns N'Roses vagy a Pantera neve is, mi viszont mindannyian hatalmas Black Sabbath rajongók vagyunk és arra gondoltunk, mennyire klassz volna az Egyesült Királyságban nyomni egy Black Sabbath feldolgozás-műsort! A fesztivál után meg is csináltuk, és nagyon-nagyon jól sikerült! Aztán amikor befejeztük az új Cancer Bats album felvételeit, és semmi turnétervünk nem volt, úgy döntöttünk, futunk egy kört tíz-tizenegy Black Sabbath nótával, Bat Sabbath néven.

Mindannyian vegan / straight edge arcok vagytok a zenekarból, vagy csak Liam?
Jaye: Liam straight edge srác és csak halat eszik, más húst nem. Scott is straight edge arc, ő viszont eszik húst. Jómagam vegetáriánus vagyok és nemrég hagytam fel az ivással. A dobosunk, Mike pedig iszik és húst is eszik, ha-ha! De nincs ezzel gond, nálunk senki nem piszkálja a másikat az ivás vagy a húsevés miatt. Ez mindenkinek a magánügye. Nem akarjuk ráerőszakolni másokra a véleményünket vagy az ideáljainkat, inkább megtartjuk ezeket magunknak. Azért tesszük, amit teszünk, mert azt akarjuk tenni magunktól is.

Egyes klipjeitekben olyan, szintén kanadai bandák tagjai is felbukkannak, mint a Silverstein, a Bedouin Soundclash vagy az Alexisonfire. Róluk mit mondanál?
Jaye: A Bedouin Soundclash kicsit olyan reggae-s vagy egyfajta reggae-punk ötvözet. Tök jók. A Silverstein emo hardcore, az Alexisonfire pedig screamo. Utóbbi sajnos nemrég oszlott fel, úgyhogy ők már nem fognak turnézni.

Ti is szerepeltek az ő klipjeikben ugyebár.
Jaye: Igen, előfordult már. Mike egy Bedouin Soundclash klipben szerepel. Jól képen törlik benne, és ki is köpi az egyik fogát, ha-ha! Ha Torontóban zenélsz, előbb-utóbb összebarátkozol egy csomó másik helyi bandával. Nagy a város, de a zenekarok útjai állandóan keresztezik egymást, amiből aztán jó barátságok, közös koncertek szövődnek...

Jár-e valamilyen előnnyel, illetve hátránnyal, ha egy zenekar Kanadából érkezik? Gondolok itt a turné-vagy lemezszerződés-lehetőségekre.
Jaye: Néhány helyen talán nem veszik olyan komolyan az emberek a kanadai bandákat, de úgy érzem, az utóbbi években ez alaposan megváltozott, mert a Kanadából érkező zenekarok keményen akarnak turnézni. Legyen szó Európáról vagy Amerikáról, játszani akarnak, ahol csak lehet. Mi sem vagyunk kivételek, szívesen jövünk Európába, és szívesen megyünk Ausztráliába vagy Japánba is. Szeretnénk a lehető legtöbb helyre eljutni a zenénkkel. És egyre több ilyen hozzáállású csapat jön Kanadából! Szóval szerintem az emberek kezdik valamivel komolyabban venni a kanadai bandákat.

http://www.cancerbats.com

Elhangzott a Tilos Rádió GOREZONE műsorában 2012. május 7-én.