A svéd prog rock zenekar tette tiszteletét a nemzeti ünnepünk estéjén, azaz október 23-án este a Hajón. Kellemesen megtelt a terem ahhoz képest, hogy másnap isi, illetve meló nap következett. Kíváncsi is voltam milyen fejek járhatnak The Flower Kings koncertre, hát azt kell mondjam nem kellett csalódjak.

Csupa összes rőzséjű Purple pólós figura, okoska szemüveges hippista beütésű fiatal, pár milf, bár az egészen fiatal generáció azért hiányzott, (mármint nekem). Mi lesz veled így progresszív rock? Ha nincs utánpótlás oda a jövő!

Akár merre fordulok meg, azért a tízen-húszon éves lurkók mindenhol ott vannak, vagy csak ez az érettebb emberek zenéje? A fene tudja…

Bár sajnálhatják, mert nagyon kellemesen és profin játszott a felettébb szimpatikus 5 fős gárda. Sok mosoly, feeling és feeling és feeling! Nem lehet elégszer leírni. Ez nem az a besörözős, bebaszva pogózós, színpadmászós (jól is néznénk ki..) stílus, ez szépen, nyugisan ácsorogva nézős style. Ki is pakoltak néhány talponállós körasztalt a nézőtérre, jegyzem meg nagyon helyesen.

Mivel egy kicsit koki voltam én még azt is megkockáztattam volna, hogy székek legyenek mindenhol, jajj de jó is lett volna! Kényelmesen hátradőlve, ahogy ezek játszogatnak, muzsikálnak és a közönség meg csak ámul és bámul, utána meg szolidan tapsikoltunk volna, mint valami szolid úri klubban. Jajj, de k**a jó lett volna!! Ehelyett mi volt? Egész hátra kellett menjek a bár pultig, hogy végre találjak valami ülőalkalmatosságot, hát mondanom sem kell, hogy onnan azért nem volt már annyira szórakoztató. De ez van, mit lehet csinálni?

Na, mindegy, amíg elől álltam nagyon jól megfigyeltem hogyan is játszik a csini kis baseball sapiba öltözött, hetyke bajuszt viselő (iszonyat!) , fiatalember a dobok mögött és állkapocs leesett, zseniálisan ütött a kiscsávó. Konkrétan a dobszólónál nem másnak úszott be az alakja elmémbe, mint magának a megváltónak Dave Lombardo-nak az alakja. Maradjunk csak annyiba, hogy kellőképpen veszettül pörget Erik Hammarström is. De talán ez a zene kevésbé az egyéni teljesítményekről meg a villantásról szól (ezt persze prog rock szinten tessék érteni!), hanem úgy általában a remekül megírt dalokról az együtt lélegző produkcióról és remek megszólalásról. Olvastam, hogy utolsó lemezüket (érdemes meghallgatni ám!) szántszándékkal és együttes elhatározásban-szándékegységben rögzítették a lehető leghagyományosabb és legdecilisebb módon, azaz egyben, analógista módszerrel és tényleg ! Mintha az ember a lemezt magát hallgatta volna élőben.

Szóval nagyon kellemeske volt, de a végén aztán gyorsan hazahúztam a virágos huzattal bevont ágyikóba, hogy nagy nagy virágokkal álmodjam, és hogy másnap is virágos legyen a virág és a virágok a virágok a virágok a virágok a virágok….

FOTÓK: MOLEK CSABA