A múlthét sokak számára az Október 23-ról szólt, amikor is hazánkba látogatott a Periphery a Between The Buried And Me oldalán azonban a szervezők szombatra IS tartogattak egy év bulija gyanús koncertet. Ez volt a Heights, While She Sleeps és az Architects budapesti állomása. Sam Carter és csapata idén már bemelegítette a magyar közönséget a Rise Against-nek a Petőfi Csarnokban, most azonban az új albumuk apropóján érkeztek a Dürer Kertbe.
Kapunyitás előtt másfél órával már a helyszínen lézengtünk, amikor is meglepődve tapasztaltuk mennyi apuka és anyuka, na meg unokaöccs (ugye Andris?) kísérte el szeretteit a bulira, a belépés ugyanis korhatáros volt. 18 év alatt csak szülői felügyelettel! Az irataimat persze hogy a másik táskában hagytam, szerencsére elhitték, hogy már 22 is elmúltam így másfélóra várakozás után végre birtokba vehettük szokásos helyünket a színpad mellett található dobogókon. A Heights-re hárult a feladat hogy beindítsa az akkor még csak 50-60 fős közönséget. Sajnos a hangzás rányomta a bélyegét az egész bulira, a dob a basszussal karöltve mindent elnyomott. Nem voltam képben a srácok munkásságával egyáltalán (shame on me) így semmi extrát nem vártam tőlük. A hangzás ellenére a koncert végére még egy wall of death is összejött Andrissal az élen, aki kicsit hamarabb indult el a kelleténél, ami azt eredményezte, hogy soha többet nem láttuk utána. 1-2 jelenlévő még a szövegeket is tudta így nem csoda hogy fülig ért a csapat szája is ennek láttán. Az idő szoros volt így hiába a one more song kántálás ők nem adtak ráadást.
15-20 perc átszerelést követően a While She Sleeps robbant a színpadra, akiknél a nagyobb a füstje, mint a lángja jelenség érvényesült. Lemezen egyáltalán nem sikerült meggyőzniük annál inkább élőben. A közönség végre beindult, ahogy egy metal/hardcore bulin illik. A „színpadugrók” sokszor egymást sem várták meg így néha sikerült egy-két ugrást kivitelezniük a jelenlévők legnagyobb bánatára. Volt itt minden, szaltó, fejeken átrohanás, circle pit, wall of death, és néha egy-egy sikertelen ugrás is, aminek elég nagy pofára esés volt a vége. A Seven Hills végén, aki csak tehette a színpadra mászott Lawrence-éknek szemmel láthatóan tetszett, amit a magyarok produkáltak.
Ráadás itt sem volt és ez így volt rendjén ugyebár a kevesebb néha több. Kicsivel 10 előtt az Architects vette be a Dürer Kert nagyszínpadát. 
Megannyi hazai koncert után a csapat most először töltött be headliner pozíciót hazánkba, amit ki is használtak, ahogy illik. Itt bizony már a technikusoknak is be kellett avatkozniuk néhány egyén ugyanis úgy gondolta ők szépen elbohóckodnak a színpadon, ahelyett hogy bevetnék magukat a közönségbe, egy srácot ki is vezettek, aki 10 perc múlva újra a színpadon termett. Ettől függetlenül a buli nem állhatott le így olyan dalokat hallhattunk, mint a Day In Out, Learn To Live, és a Delete Rewind, a The Here And Now-ról, Dethroned, a Follow the Water, a Numbers Count for Nothing vagy az Early Grave a Hollow Crown-ról. Nem maradhattak el azonban az új album tételei sem így többek között felcsendült az Alpha Omega, Daybreak, Even If You Win, You’re Still a Rat, Outsider, vagy a személyes kedvencem a Devil’s Island. Egy kis visszatapsolás után megkaptuk a These Colours Don’t Run-t ami tökéletes zárása volt ennek a remek estének. Számomra ez volt AZ Architects koncert.
Hiába láttam őket márciusban, néhány rajtuk kívül álló tényező miatt nem igazán tudtam élvezni a bulit úgy, ahogy kellett volna most viszont azt kaptam amit vártam. A lehetőségért köszönet a Phoenix Music Hungary-nek a estért pedig a fellépő zenekaroknak!
Fotók: Réti Zsolt
