A heavy metal királynője és a hard rock egyik legnagyobb tehetsége közös koncerten keresztezi egymás útját Budapesten: Doro Pesch és Jorn Lande ugyan önálló turné keretében járják Európát, de a magyar fővárosba épp ugyanazon az estén érkeznek, így december 2-án, a Club 202-ben egy rendezvény keretében hallgathatjuk meg őket.
Két rendkívül tehetséges, és évtizedes múltra visszatekintő énekes érkezik december 2-án a Club 202-be. A német metal ladynek is nevezhető Doro Pesch idén éppen 30. éve áll színpadon, így legújabb, Raise Your Fist című albuma akár e kerek évforduló ünnepi lemezének is nevezhető. Az idén 48 éves szőkeség 17. kiadványán sem okoz csalódást: a korong erőteljes dalai remekül viszik tovább a Warlock zenekar Hellbound című klasszikus albumának örökségét, így minden heavy metal rajongót biztos fejbólogatásra késztetnek.
Ez az 1985-ös lemez volt egyébként az, mely anno ráirányította a világ figyelmét Doro Pesch-re és zenésztársaira, és a brit heavy metal akkor népszerű új hulláma mellé helyezte a német – vagy ahogy ők hívják: Teuton - metal műfaját is. A Warlock már az első éveiben is az akkor legnagyobb sztárok, így a Judas Priest, a W.A.S.P. és Dio oldalán játszhatott, 1986-ban pedig Doro volt az első női frontember, aki a Monsters Of Rock színpadán 120.000 rajongó előtt énekelhetett.
Doro szólókarrierje 1989-ben indult el, és azóta is sikeres: az ezredforduló óta minden új albuma bejutott a németországi slágerlisták top 30-as szekciójába. Színésznőként is kipróbálta már magát, Luke Gasser 2006-os, Anuk című kalandfilmjében szerepelt. 25 éves jubileumát hazai pályán, a düsseldorfi ISS Dome Arénában ünnepelte, olyan meghívott vendégekkel, mint Klaus Meine és Rudolf Schenker a Scorpionsból, vagy éppen Axel Rudi Pell, Liv Kristine és Tarja Turunen. A Metal Királynő az elkövetkező hónapokban világ körüli turnéján ünnepli majd a 30 éves jubileumot, és már a nyári programja is alakul: elsők között hívták meg ugyanis az egyik legnagyobb heavy metal fesztivál, a Wacken Open Air 2013-as sztárvendégének.
A budapesti este másik fellépője Jorn Lande, aki rendkívüli hangszínének és énektechnikájának köszönhetően egyike a legkeresettebb hard rock énekeseknek. Számos projekt és stúdióalbum munkálataiban vett részt: eddig majdnem 30 különböző kiadványon szerepelt. Szólólemezekkel is rendszeresen jelentkezik: idei új albuma Bring Heavy Rock To The Land címen jelent meg.
A több mint két évtizede a pályán lévő énekes több zenekarnak is volt tagja, melyek közül talán a Masterplan a legismertebb. Az elmúlt években Alice Cooper, Eric Singer (KISS) és Rudolf Schenker (Scorpions) oldalán szerepelt Tobias Sammet Avantasia nevű projektjének albumán, és részt vett Arjen Lucassen egyik Ayreon lemezén is.
A december 2-ai koncert nyitóbandája a csehek heavy metal büszkesége, a Seven nevű együttes lesz, mely a Nuclear Blast kötelékében adta ki legutóbbi lemezét, és korábban Blaze Bailey, és a Rage oldalán is turnézott már Európában.
a Concerto Music bemutatja:
2012. december 2., vasárnap 19 óra
Budapest, Club 202
Doro, Jorn, Seven koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban 4900 Ft, a koncert napján 5500 Ft.
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.