RockStation

Lake Of Mind - Hírek

2012. november 23. - sunthatneversets

Lake Of Mind band.jpg

A zenekartól kaptunk híreket: Ismét eltelt egy év, mi is öregebbek lettünk, de sem az energiánk sem a lelkesedésünk nem csökkent. Folyamatosan dolgozunk az A Condemned Soul című lemezünk népszerűsítésén, de mellette nagy erőket összpontosítunk a következő lemez dalaihoz, amikből három már csak finomításra vár, a többinek pedig elkészült a váza, így hamarosan testet ölthet az új anyag.

Sikeres bulikkal a hátunk mögött zárhatjuk az évet. Jelen voltunk többek között a FEZEN-en, a Szigethalom Fesztiválon és igyekeztünk több budapesti és vidéki klubba is eljutni, amennyire ezt lehetőségeink engedték. Innen is köszönjük a sok támogatást és az érdeklődést, amit a közönségtől kaptunk, illetve a technikai segítséget, amivel lehetővé tették a megmutatkozást.

Rengeteg elektronikus és nyomtatott média is támogatott bennünket cikkekkel, hirdetésekkel, interjúkkal, kritikákkal, amit szintén köszönünk és igyekszünk a konstruktív javaslatokból kinyerni az általunk felhasználható elemeket és azokat alkalmazni a következő lemeznél.

Egyéb számunkra jelentős sikert is elértünk az évben: lemezünket jelölték a Hang-Súly Hungarian Music Awards 2011. évi debütáló albuma díjára, igaz nem nyertünk, de a jelölés is megtisztelő; az események láncolatát elindító Offensive Defense nyitódal a szlovák RadioSport FM slágerlistájának 7. helyén nyitott 2012.03.06-án és tartotta is magát 2 hétig.

És még hátra van egy fontos alkalom, amit az idei év tartogat. Végre egy progresszív est, amit - talán nem véletlenül – a világ végeként emlegetett 2012.12.21-én rendeznek meg és ahol a hazai progresszív élet jeles képviselői mellett a Lake Of Mind is jelen lesz, így méltón zárva az évet, vagy földi pályafutásunkat. Várunk mindenkit szeretettel, és maradjatok velünk 2013-ban is. Köszönjük a támogatást!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr444920963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum