A Hammerworld Magazin a tavalyi évhez hasonlóan idén is megkérte Réti Zsolt fotós kollégánkat, hogy állítsa össze a 2012-es bulikon lőtt képei közül azokat, amelyek számára a legkedvesebbek. Igaz, eredetileg egy Top 10-es listáról volt szó, de Zsolt nem tudott választani, így aztán Top 15 lett belőle, amit őszintén szólva cseppet sem bánunk... Íme tehát Zsolt Top 15 kedven 2012-es fotója minden képhez egy rövid kommentárral.
"A végső rosta után is 50db kép maradt - szerintem a legjobbak... Innen végül nem ment a top10, és ha nem haragszik meg senki, egyezzünk ki a 15-ös számban!
Pár gondolatot is megosztanék a képekkel kapcsolatban. A listák, kedvencek mindig szubjektív dolgok. Mindenkinek vannak kedvenc együttesei, lemezei, dalai. Elfogultság persze, mert ezek érzelmi és hangulati dolgok is. Egy fotósnak a legfontosabb, hogy szeressék a képeit. Emlékezzenek rá, megosszák, örüljenek neki.
Na persze, hajszoljuk az ún. fotó ikonokat, ami igazából nem rajtunk múlik, de fotóikonná válhatnak. Ami nagyon fontos, az a háttér. Jelen esetben a szerkesztőség, amely mögöttem áll évek óta, és tudom, hogy egy csapatot alkotunk. A kollégák is inspirálnak, akárcsak a koncertszervezők, a zenészek, a kisegítők, a rendezők, a roadok, akik mind a koncert-termek emblematikus alakjai, de ugyanígy a zenei média is inspirál. Izgalmas dolog velük lenni és hát a fény… Hát lássuk!"
1. METALLICA - Nova Rock 2012 fesztivál
"A Nova Rock számunkra egy olyan elérhető fesztivál, ahová eljönnek mindazok, akik aztán tovább pár kilométert már nem... 2012 legnagyobb kihívása volt. Ahhoz, hogy a fotós megnyomhassa a gombot, előzőleg sok-sok szervezés szükségeltetik. Felkészülés a zenekarokból, a helyszínekből, a programból. Ezt pedig egy pillanat alatt húzza keresztbe a szervező. Ausztriában magyarok vagyunk, ezért nem juthatunk a kiemelt zenekarok elé. A Szigeten meg ismét magyarok vagyunk, azért nem…
A Metallicát nem engedték fotózni. Ami azt jelentette, hogy a közönség közül sem. Szereztem hát egy kétméteres kopasz horvát srácot és megindultunk. Kezdés előtt 10 perccel a tömegben előre... Még összeakadtunk két dörzsölt magyar sráccal, így a végsőkig ment az előrejutás. Azaz a fél lábon állásig. A dulakodásig, veszekedésig. De ha kell valami, azt meg kell szerezni…"
2. REFUSED - Nova Rock 2012 fesztivál
2. "Szintén Nova Rockos kép. Készültem rájuk, mert egy kultikus banda, ráadásul egy roppant szuggesztív frontemberrel. A koncertjük ezen kép elkészítése után két perccel félbeszakadt, vihar miatt..."
3. MUSE - Budapest, Sportaréna, 2012. november 20.
"Sokaknak az év koncertje volt - pont a látvány miatt. Én, aki gyakorlatilag a látványból élek, azt mondom, hogy ennél több kell: hangulat, érzelmek, zene és még sok más. Ezektől lehet egy kis koncertből Nagy Koncert. De a látvány az látvány. Mivel az Arénában volt pár perc körülnézni a kezdés előtt, gondoltam, csak lesz valami visszatükröződés. Lett..."
4. BRUTALITY WILL PREVAIL - Budapest, Dürer Kert, 2012. augusztus 20.
"Kell egy ugrós kép! Majdnem mindig meg is van az összes ugrás. De hát azért vannak kedvencek köztük..."
5. EPICA - Budapest, Club 202, 2012. május 13.
"Kár is tagadni, a zenén kívül Simone miatt is járunk Epicára. Ez viszont nem ő, mint látjátok. A sok szép énekesnős fotó között a sziluettes kép hangulata fogott meg."
6. ADRENALINE MOB - Budapest, Pecsa, 2012. június 15.
"A Muse ellentéte volt. Nem a látványról szólt, hanem a zenéről és minden másról, ami megfogja és nem engedi az embert. Volt zene, kisugárzás, voltak remek zenészek, és volt jó hangulat is. Úgy, hogy közel sem volt telt ház. Semmi allűr és nagybetűs Koncert. Itt a semmiből kell hangulatot varázsolni, mert a zene nem látszik… Vagy mégis?"
7. PARKWAY DRIVE - Budapest, Pecsa, 2012. november 29.
"Mindenki örül, ha tele a Pecsa. Az már sok ember… Ha a hangulat is a tetőfokára hág... Jön a kérés: 'Tibi, szeretnék felmenni…"
8. RISE AGAINST - Budapest, Pecsa, 2012. március 19.
"Pecsa, telt ház... És kell egy lány."
THE CHARIOT - Budapest, Dürer Kert, 2012. március 9.
"Aki megnézi ezt a videót... Én sokat nézegettem. Jó, ez egy videó - mondtam. Nem, nem... ez lesz itt is. Remek.. Meg kellene oldani. A színpadot felejtsd el. Ott semmi, sehol nincs biztonságban. Így volt. Minden repült minden irányba.
Aki sok kis füstös terembe jár, olykor találkozik istenekkel. Na, Jon 'KC Wolf' Kindler az. Ez nem előnyös kép róla, bevallom. Amikor bejött hangolni, mezítláb, egy kis nadrágban és szőrmés parkában, kapucnival a fején, mondtam is, hogy ez itt van? Vagy valahol máshol? Egy percre rá már a közönség közepén forgatta a gitárt a nyaka a körül. Aki érzi a dolgokat. Egy ilyen bulit álljon végig…"
10. BIOHAZARD - Nova Rock 2012
"Kétszer láttam őket 2012-ben és még mindig megvettek. Látjátok ti is. Ez őszinte zene, és az a tekintet."
11-12. THE WORD ALIVE - Budapest, Pecsa, 2012. november 29.
"Két képpel. Egy wall of Death-et vagy egy circle pit-et valahogy csak meg kell mutatni. A másik képnek meg van egyfajta hangulata..."
13. W.A.S.P. - Budapest, Club 202, 2012 november 27.
2. "Nem egy szép kép. Viszont a kép... Blackie nem szereti, ha fotózzák. Mindent el is követ azért, hogy ne is lehessen. Viszont ő egy valaki. Csak néha nincs foga."
14. KISS FOREVER BAND
"Ki ne szeretne a KISS öltözőjében lábatlankodni? Hajni ezt is elintézi, majd kiválasztja ezt a képet."
15. ENSIFERUM - Budapest, Club 202, 2012. október 7.
"A piros szín a koncert fotózásban mindennapos szitokszó… De miért? :)"
Ha még több képre vagy kíváncsi, akkor katt IDE.