RockStation

Fish: A Marillion egykori énekese októberben Budapesten

2013. május 13. - sunthatneversets

fish04.jpg

Október 19-én végre bepótolják az öt évvel ezelőtt elmaradt koncertet: Budapestre érkezik a Marillion máig meghatározó egykori énekese, Derek William Dick, azaz Fish, hogy bemutassa legfrissebb, Feast of Consequences című albumát. A varázslatos hangú skót úriember exkluzív műsort ad az A38 hajón - az érzékeny, lírai dallamokra, art vagy progresszív rockra fogékonyak biztos nem fognak csalódni.

Fish immár 25 éve van jelen a világ zenei életében. A Marillion egykori énekese és frontembere színészként, televíziós és rádiós személyiségként is ismert, és a progresszív zene meghatározó figurájaként tartják számon, köszönhetően az általa kiadott komplex, irodalmi igényességgel elkészített stúdiólemezek sorozatának. Az 1958-ban született skóciai előadó első koncertélménye a Yes-hez köthető, melyet 16 éves korában látott. Az ifjúkorában kertészként és benzinkutasként ügyködő főhősünkre többek között a Genesis, a Pink Floyd és David Bowie is nagy hatást gyakoroltak, néhány évvel később, 1981-ben pedig már ő maga is színpadon állt, a Marillion énekeseként.

A zenekart egy évvel később az EMI lemezkiadó vette szárnyai alá, majd 1985-ben megszületett Kayleigh című daluk, mely a brit slágerlistának egészen a második helyéig kúszott fel, de felkerült az amerikai Billboard 100-as listára is. A neo-progresszív zenekarként ismert Marillion máig leghíresebb dalának sikeréről az is sokat elmond, hogy dalszövegét néhány évvel ezelőtt kőbe vésték egy skóciai város, Galashiel főterén – abban a városban, ahol Fish eldöntötte, hogy énekes lesz, és először állt színpadra. A '80-as évek közepén a Marillion már tízezrek előtt játszott Angliában, a Jethro Tull, Gary Moore és a Magnum társaságában.

flyer_fish.jpg

Fish '88-ban távozott a zenekarból, s szólókarrierbe kezdett - egyes vélemények szerint éppen azért, mert önéletrajzi ihletésű, személyes hangvételű szövegei miatt a többi tag attól félt, hogy előbb-utóbb háttérbe szorulna az énekes mellett. Mindenesetre Fish kreativitása a válás után még magasabbra hágott: a négy Marillion album után 9 önálló, vagyis összesen 13 stúdiólemezt készített, számtalan élő felvétel és maxi kiadása mellett. Hamarosan megérkezik a 14. kiadvány is, mely a Feast Of Consequneces címet kapta – ezt mutatja be október 19-én az A38 Hajón Frank Usher és Chris Johnson gitárosok, Gavin Dickie basszusgitáros, Foss Patterson billentyűs és Gavin Griffiths dobos társaságában. Jegyek már kaphatók! Tovább információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr375297537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum