Új fesztivál gazdagítja a hazai kínálatot, ráadásul deklaráltan rock/metalfesztiválként pozícionálták magukat, ez az újonc a Rock Beach Fesztivál, Balatonszemesen. Meglehetősen bátor vállalkozás ma Magyarországon a nulláról fesztivált indítani, ráadásul a szervezők nem kispályáztak, 3 nap alatt 30 fellépő és olyan headliner csapatok, amelyek bármely fesztiválon húzónévként szerepelnének: Paradise Lost, Gojira, Overkill, Sabaton + a legkedveltebb hazai együttesek.
Ezen kívül Balatonszemes a fesztiválon kívül további szórakozási lehetőségeket is kínál, de a hőségben ezekből valószínűleg most a strand volt a legfontosabb. Én már csak az Overkill kedvéért is mentem volna, a többi csak hab a tortán.
Miután beértem a fesztiválra, az első zenekar fellépéséig a legnagyobb problémám az volt, hogy hideg innivalót szerezzek és ne olvadjak rá a sörpadra, mint a fagylalt. Ha nem voltam elég gyors szinte percek alatt megmelegedett az italom, azért csak túléltem valahogy, pedig akkor még nem tudhattam, hogy nem is ez volt a legmelegebb nap!
Don Gatto - Chainsaw Hardcore
A fesztivál első fellépője a Szauna, akarom mondani a Jager sátorban a Don Gatto volt. A kedvenc magyar hc csapatom fellépéséről felesleges lenne kisregényt írni, keményen nyomják és egyszerűen a bunkóhc-t, de a legnagyobb sajnálatomra csak rövid ideig. Tényleg minden egyszerűre van véve, a zene, a szöveg, csak a hangzás nem, teljesen helytálló a "chainsaw hardcore" elnevezés. Bár a hc többnyire halálosan komoly műfaj, ki mondta, hogy nem lehet feldobni egy kis humorral? A zenekar lényegében a barátoknak-ismerősöknek játszott, Acélos Balázs gitáros pedig egyetlen lehetőséget sem hagyott ki a számok között, hogy poénkodjon vagy a vicces kiszólásokat az ismerősök felé, ha ráunna a zenélésre standuposként is megállná a helyét! Bevezetésnek tökéletes volt, remélem a zenekar továbbra is szorgalmasan koncertezik majd és minél többször láthatom őket.
Subscribe/Iron Maidnem - Összecsapás
Egy Subscribe koncert mindig mozgalmas és sosem unalmas, de a hőség rájuk is hatással volt. Az örökmozgó Csongor Bálint énekes is visszafogottabb volt-önmagához képest mindenképpen,de így is sikerült feldobni a hangulatot egy-egy váratlan húzással: Bálint elkért egy strandlabdát az egyik rajongótól és "Tibi bácsisat" játszott a közönséggel, majd lejött a közönség közé és ott énekelt.
A Subscribe koncert alatt a sátorban az Iron Maidnem játszott és kíváncsiságból belenéztem a műsorukba, mert Acélos Balázs (Don Gatto) azon poénkodott, hogy a modern metal fog megmérkőzni a tradicionális metallal. A Wasted Years alatt érkeztem és már jó hangulatban találtam a közönséget, ment az énekeltetés (Fear Of The Dark), a Maidnem itt is hibátlan bulit adott. És mi az "összecsapás" végeredménye? Ítéletem szerint döntetlen. A jelenlévő közönség kb. fele-fele arányban volt kíváncsi a két zenekarra. Nem vártam meg a Maidnem végét, hanem visszatértem a Subscribe bulijára, mert őket ritkábban van lehetőségem élőben látni és éppen ezért szembetűnő számomra a töretlen fejlődés amit a zenekar mutat a zene és színpadi rutin terén, amihez hatalmas alázat társul. A nem túl nagyszámú közönségnek is úgy játszottak mintha egy stadionban lépnének fel többezer néző előtt.
Az este hátralévő részében punkba váltott a fesztivál, a sátorban a Junkies, a Hétköznapi Csalódások, az Auróra, és a Prosectura léptek fel. Ezeket a bulikat kihagytam, a Paradise Lost előtt már csak a Depressziót néztem meg.
Depresszió - Mindenki ugrik!
Ahogyan enyhült a hőség úgy kezdett megjönni a bulihangulat! A Depi már jó időpontban lépett fel ehhez, beindult az ugrálás, jól szóltak és hozták a formájukat, Halász Feri énekes/gitáros rutinosan vezényelte a közönséget, tényleg mindenki ugrált-bulizott és az irányításával összejött egy wall of death is ami úgy látszik elmaradhatatlan része a Depi koncerteknek. A régi rajongók különösen örülhettek mert olyan régi számot is játszottak mint a Tűzön és vízen át. De én már alig vártam a főzenekart...
Paradise Lost - 25 év!
A bevezető Desolate hangjaival megváltozott az addigi bulihangulat, mert a PL nem csak zenél, hanem egyfajta hangulatot is közvetít a színpadról ami tökéletesen alkalmas arra, hogy sötét, hangulatos helyszínen elvarázsolja a közönséget. Sajnos a hangosítás nem volt tökéletes, de a rajongókat bőven kárpótolhatta, hogy a setlistben szerepeltek a nagy klasszikusok, ritkábban játszott nóták és természetesen a "slágerek" is (ha szabad a zenekarral kapcsolatban ezt a szót használnom). A buli gerincét mégis a Tragic Idol képezte.
A legnagyobb ovációt a Say Just Words, One Second, Pity the Sadness és az As I Die kapta, de mintha a Tragic Idol lemezt nem ismerné a magyar közönség... Greg Mackintosh a PL motorja és fő dalszerzője látszólag elveszett a zenében, a dalok életre keltek a gitárszólóitól, a játéka pedig bizonyította, hogy nemcsak a leggyorsabban mozgó ujjak számítanak a metalzenében.
A kopasz ritmusgitáros Aaron Aedy előre-hátra hintázott gyakran kétrét görnyedve játszott vagy headbangelt, sajnos a gitárjából jó ideig semmit nem lehetett hallani. Nem tudom mi lelte Nick Holmest, mert nem úgy emlékszem rá, hogy erőssége a közönséggel való smúzolás, de ezen az estén igazi frontemberként viselkedett, kommunikált a közönséggel, nem csak a szokásos pléhpofával adta önmagát, hanem nyugodt, szerény és önironikus volt, folyamatosan poénkodott sőt még mosolygott is! Talán az elfogyasztott sörök hatása volt (amit jobbnak talált az angol söröknél!). Ráadásul örömmel konstatáltam, hogy Nick hangja egyátalán nem kopott meg az évek alatt!
A koncert nagyszerű keveréke volt a réginek és az újnak, a csapat nagyon "együtt van", a hangzásbeli hiányosságok ellenére összességében élvezetes teljesítményt nyújtottak és 25 év után is a dark-goth zene legjobbjai. Még legalább 25 évet kívánok nekik, magunknak pedig még sok PL koncertet!
Setlist:
Desolate
Widow
Honesty in Death
Erased
Forever Failure
Soul Courageous
In This We Dwell
Praise
Lamented Shade
Pity the Sadness
As I Die
Tragic Idol
The Enemy
One Second
Encore:
Enchantment
Fear of Impending Hell
Faith Divides Us - Death Unites Us
Say Just Words
