Még egy ígéretes lemez érkezett a tavalyi év végére, méghozzá a djent színtérről, ami valószínűleg a száraz darálások kedvelőinek kicsit megváltoztatta az év legjobb lemezeiből készített listáját (az enyémbe is beleszólt). A Minnesota állambeli After The Burial-nak a Wolves Within az 5. nagylemezét jelenti, ami közel 10 év alatt nem kis teljesítmény. Mostanában elég sok djent anyag kerül ki a stúdiókból, viszont nagyon kevés az olyan, ami újdonságként hatna, ezért egyre kevésbé állok egy-egy új lemez hallgatásához pozitívan. Sok olyan metalcore zenekarral is találkozni, akik ráuntak a műfajukra és inkább djent-sablonokat vetnek be, hogy feldobják zenéjüket. Természetesen az After The Burial nem ide tartozik, sőt elsők közt volt a műfajban, mégsem fogyott ki ötletekből, és egy egész egyedi lemezzel állt elő.
Az előzetes A Wolf Amongst Ravens hallatára még nem voltam túl lelkes, mert kissé unalmas lett, (egy gitáros, a házilag készített egy húros gitárján, a „Djentstick”-en is tökéletesen lejátszotta a kíséretét), de az kiderült, hogy a hang nagyon rendben a lesz az albumon. (Meg nem értem, miért nem a zárótételt tették először közzé, nekem mindig az a lemezek legérdekesebb pontja.) Az Anti-Pattern egy viszonylag hosszú dob osztinátóval indítja be a lemezt, Meshuggah-féle szinti hangokkal, kemény vokállal, ami tényleg eszméletlenül megszólal, de még mindig nem különleges. Na, ezen az állapoton változtat az Of Fearful Men leginkább a Between The Buried And Me szintű furcsa megállásával, de az egész dal közhely mentes, egy két breakdown-nal, blast beat-ekkel és Rings Of Saturn féle gyors riffekkel tűzdelve.
Majd megint visszavesznek az album változatosságából a Pennyweight-tal, aminek a gyors szögelős riffje, illetve a dallamos refrénje eléggé tetszett. Persze a Wolves Within-en uralkodik a modern djent hangzás és a vele járó tört riffek, breakdown-ok, mégis helyet kaptak itt-ott a metalcore részletek (Disconnect, Virga). Amit még érdemes megemlíteni, az a Neo Seoul elején a delay-ezett gitárdallam, illetve a Praise-ben a dob és basszus kiállás. Az album maradék része nálam a bonyolult ritmus megfigyelésével telt. Úgy látszik nincsen djent sablonok nélkül, de az After The Burial ügyesen használja azokat, nem unalmas a lemez, így össze is rakta 2013 legjobb djent lemezét. (Pedig azért volt választék bőven.)
