RockStation

Visszatért Budapestre az A38 Hajó!

2014. február 04. - sunthatneversets

marksomay_20140104_SMF2497.JPG

A január elején elvontatott A38 Hajó egy hónapos révkomáromi műszaki ellenőrzés és felújítás után február 2-án visszatért eredeti, budapesti állomáshelyére. A kulturális központ, koncerthajó és étterem 2014. február 11-én, kedden nyílik meg újra: az elmúlt évben megszokott keddi élőzenés klubest, a Random Trip nyitja meg a 2014-es idényt. A menetrend szerinti dunai hajójárat is ettől a naptól fogva köt ki újra az A38 Hajón, a Petőfi híd budai hídfőjénél. (Fotó: Somay Márk)

Január elején sok szó esett a sajtóban arról, hogy Révkomáromba vontatták az A38 Hajót, a tízévente egyszer esedékes parti szemlére, illetve szárazföldi fenéklemez- és borda-ellenőrzére. Az ezerötszáz tonnás, 1968-ban épült, majd 2003-ban átalakított hajó vizsgálata és felújítása a tervek szerint, határidőre befejeződött, így az A38 február 2-án megszépülve és felújítva tért vissza megszokott helyére, a Petőfi hídhoz.

A jelentős technológiai kihívásokat is jelentő műveletsor elvégzése többtucatnyi ember egyhavi megfeszített munkája volt – mindezekből aránylag levés látszik a felújított hajón, ugyanis a javítások többségét a közönség számára nem látható helyeken, a víz alatti fenéklemezeken, a külső héjat a koncertterem falától elválasztó ballasztkamrákban és bordákon vagy például a horgonyművön végezték. Ami érzékelhető változás, hogy újrafestettük a koncerttermet, a vendégterek egy részét, teljesen felújítottuk a lámpaparkot, kissé feljavítottuk a hangrendszert, illetve áthelyeztük a tetőterasz színpadrészét – ez utóbb igazán nyáron lesz fontos, amikor végre a fellépő zenekarok igényei szerint kialakított színpad várja a művészeket és a közönséget. Ezzel párhuzamosan megújult a tetőterasz hangszigetelése is.

A február 11-i „újranyitó bulin” az A38 Hajó heti élőzenés klubja, a Random Trip jelentkezik idei első koncertjével. A Random Trip egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg minden kedden a budapesti A38 Hajón. A koncertsorozat vezéregyéniségei Delov Jávor, a Turbo dobosa, valamint DJ Q-Cee, a Vinyl Warriorz lemezlovasa, akik körül minden alkalommal változó társaság zenél. Rendszeresen fellépnek többek között a Brains, Akkezdet Phiai, The Carbonfools, Zagar, Ivan & The Parazol, Supernem, United, Hősök, Fábián Juli & Zoohacker, Irie Maffia és a Quimby tagjai.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr135797945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum