RockStation

A világvége és ami utána van: Babymetal - Babymetal (2014)

2014. március 20. - sebiszabi

 babymetal_album_cover.jpg

Vannak zenék és zenekarok, melyek megosztják az embereket, a végletekig. Egyik oldalról akár egy zenei műfaj megújítását vizionálja a rajongó, a másik oldalról pedig azt mondják mások, hogy ez biztosan az óborzalom bajnokok ligája. Hajtás után jöjjön a japán Babymetal bemutatkozólemezének elemzése, egyrészt a mi szemszögünkből, másrészt az olvasóéból, aki ráadásul 25 éve hallgat metalzenét.

RockStation

A civilizáció vége: Babymetal - Babymetal (2014)

Blogunk hasábjain korábban már jelentettünk meg cikkeket az új metal őrültségről, természetesen Japánból, amit egyszerűen csak Babymetal-nak hívtak. Tényleg, a maga módján vicces is volt egy-egy vírusvideót megnézni róluk, ahogy tizenéves kislányok vastag és súlyos riffekre j-pop stílusban sikongattak, énekeltek (már bocsánat). De ennyivel nem úsztuk meg. Márciusban érkezett az igazi csapás, a Babymetal megjelentette debütáló lemezén, mely a banda nevét viseli.
A zenei újságírás egyik fontos eleme, hogy az ember legyen nyitott új dolgokra, kísérletezzen, feszegesse azokat a határokat, amit magának kitaposott, mint stílus vagy irányzat. A kawaii metal (=cuki metal), jelen írásunk tárgyát képező Babymetal által definiált stílus úgy gondolom, hogy ezen a mezsgyén túl van. Illetve minden elképzelhető mezsgye mögött van...kilométerekkel.

Nem fogom dalonként elemezni a lemezt, mert mindegyik esetben az tudnám elmondani, hogy olyan, mint ha másnaposan egy óvódáscsoport szabadfoglalkozásán ébrednél úgy, hogy füledbe felejtett fülhallgatóból még valami alig felismerhető metal szól. Ha esetleg a névtelen/arctalan hősök által feljátszott aláfestő zenét valaha kiadnák, az éneksávok nélkül, azt lehetne értékelni, mert tényleg ötletes a darálás több esetben így például az album első dala a Babymetal Death (OMG ilyen címet!) is ilyen, ami igazából egy introféleség és nem sok a csacsogás benne. Itt-ott néhol a gyerekzsivaj mögül előtör a gyomorból a hörgés, de ennyi a pozitívum. Minden egyéb részét nem lehet komolyan venni és persze nem is kell. Ők egy bulizenekar tökéletes marketing gépezettel mögöttük - ennyit kell látni.

babymetalnewsingle2013.jpg
A majd egy órányi zene legfontosabb jellemzője, hogy dalról-dalra módszeresen letapossa fejedet - melynek során két lehetőséged van: eret pattintasz vagy kikapcsolod az egészet. De ennek ellenére működik a dolog, a fesztiválon ezrek őrülnek meg a kislányokat látva (bazz', ők kisányok!) és hallva. Őszintén megvallva nem is értem az egészet. Egy producerek által tökéletesen kitalált koncepció mentén felépített üzleti vállalkozás ez, egy működését tekintve semmiben nem különbözik a kilencvenes években megcsinált mindenféle tinci-tánci produkcióktól (Backstreet Boys és társai). A legszörnyűbb viszont az, hogy ezt ennyire beszopja a tömeg és persze ezt a banda mögött álló emberkék könyörtelenül ki is fogják használni, az utolsó fillért is kisajtolva az üzletből. További problémám az egésszel, hogy egyesek még valamiféle "metalmegújító, új színt hozó" státuszt is vizionálni képesek a zenekarnak, holott gyakorlatilag mindennek középső ujjat mutat, ami a metalzene filozófiája lenne. Tökmindegy, hogy arról szól a dal, hogy "aggyá' csokit már", ha van hozzá kemény riff, az a király, ha még tizenéves csajokra is lehet élvezkedni, akkor teljes a siker.

babymetalband2013_638.jpg
A Babymetal döbbentett rá, bár nem érzem magam olyan öregnek, de már tapasztalom a generációs szakadék okozta hatásokat - ezt azért jóval későbbre vártam. Dehát felgyorsult a világ, plusz Japánból mindig is végletes dolgok érkeznek, de ezzel együtt ez számomra nem befogadható. Mindig van lejjebb, ez nem kérdés, de ezzel a produkcióhoz a mindennek a végéhez tettünk egy jó nagy lépést. Nincs már soká a világ vége!

1.5 / 5


Az olvasó, Tomi Metaru:

Mivel is kezdjem ezt az album ismertetőt? Talán azzal, hogy 25 éve hallgatom a metal zene minden fajtáját, de ilyet, mint a BABYMETAL, még sosem hallottam ezelőtt! Tulajdonképpen már több mint egy éve a rajongója vagyok ennek a 3 Japán kisasszonynak és az őket kísérő GOD Band zenekarnak, akik profi zenészekből állnak. Figyelem őket egy éve és láttam, hogy hogyan hódítják meg a világot irtózatos sebességgel! Azt hiszem, hogy az ő istenük, a Róka Isten valóban kedveli ezeket a lányokat, mert nagyon törődik velük. Most világhírű és hihetetlenül sikeres lett az együttes az első albumuk megjelenése után. Az album azonnal az iTunes metal albumok listájának élére került számos országban. 3 változatban jelent meg az album: regular, Limited edition, és BAW Limited edition. Ez utóbbi egyedül a BABYMETAL Apocalypse Web csoportban volt elérhető.

A BABYMETAL egy Japán leány együttes, akik keverik a különböző zenei stílusokat, főleg a J-Pop és a Metal stílusokat. Ők Kawaii Metalnak nevezik a zenei stílust amit előadnak. És valóban kawaii, Aranyos Metál/Cuki Metál ez! Az együttes tagjai: YUIMETAL (14), SU-METAL (16), MOAMETAL (14).

Mit is tartalmaz ez az album? Csodát! 13 nagyszerű, hihetetlenül megkomponált fantasztikus dal található a lemezen és csak a beszűkült látókörű fanatikus metálfejek rozsdásodó agya képtelen megkedvelni ezeket a dalokat. Ne félj, nem fog fájni, sőt, ha megkedveled, nagyon élvezed majd ezeket a dalokat, amelyek a legborúsabb, legátkozottabb napjaidat is felvidítja majd.

Nos, akkor lássuk a dalokat.
1. BABYMETAL DEATH. (Mi vagyunk a BABYMETAL)
Talán a legdurvább daluk. A dal egy középkori hangulatú kórussal kezdődik, amely egy idő után átvált a Metallica One című dalából jól ismert kétlábdobos témába és szaggatott riffelésbe. Majd jön a kántálás: BABYMETAL DEATH. Ez nem azt jelenti, hogy Bébimetál halál. :) Vagyis azt is. Ez egy szójáték. Az angol death és a japán desu azonos hangzású szavak. Tulajdonképpen a BABYMETAL DEATH jelentése az, hogy mi vagyunk a BABYMETAL. :) A riffek nagyon helyen vannak ebben a zeneszámban. Christopher Amott is közreműködött a dalban, akit az Arch Enemy bandából ismerhetünk. Ez a dal letarol téged, biztos lehetsz benne. A kisasszonyoknak nem sok szöveg jutott ebben a dalban, de tulajdonképpen ez csak afféle bemutatkozás.

2. Megitsune (Rókalány/Nőstény róka)
A dal szaggatott riffeléssel és japán dallammal indul. A lányok belefognak a biztatásba: sore, sore, vagyis gyerünk, gyerünk. A dal nagyon szuper keveréke a japán népzenének, a metálnak és a J-popnak. Hihetetlenül fülbemászó dallamokat sorakoztattak fel a szerzők ebben a BABYMETAL remekműben. A dal közepén található breakdown megdöbbentően jó, főleg azért mert a japán Sakura című népdal zenei motívumát keverték a szaggatott gitár riffek alá. Eztán ismét biztatásba kezdenek a lányok. Gyerünk, gyerünk. Az eztán található refrén rész alatt hallható furulya szóló valami hihetetlenül gyönyörű szomorkás dallam. Ez főleg a dallam Air vocal verziójában hallható jól, ami a Megitsune kis lemezen hallható. Az együttes kis lemezein megtalálható a dalok ének nélküli verziója is.

3. Gimme Choco! (Adjál Csokit!)
Ez az a dal amivel felébresztették az internet átlagos zenét hallgató közönségét, és pillanatok alatt híressé vált az együttes. Ez az egyik dal, amivel a legtöbb fanatikusan megszállott metál rajongót ki lehet kergetni a világból. Ha ezt megmutatod nekik örökre megátkoznak téged. Az egyik, a videót népszerűsítő cikk alá ezt írta egy hozzászóló: "Valahol Norvégiában áll egy arcfestéses metál rajongó az erdőben és véres könnyeket sír"
A dal azonnal "belemászik az arcodba" és végig ott is marad! Az elejétől a végéig egy nagy zúzás ez a dal, egy nagyon fülbemászó refrénnel. Nekem egy kicsit olyan ez a dal mintha Nagy Feró írta volna és egy ős bikini albumról másolták volna ki. :)  A kisasszonyok dadogása (atatatatatatatatatata) elsőre egy kicsit zavaró lehet, de második hallgatásra megszokja az agyad. :) A dalban található gitár szólót úgy oda tették a szerzők, hogy Kerry King sem tette volna jobban. Nagyon jó kis Kawaii Metal dal ez, aranyos kis zúzás, ami könnyen fejrázásra is késztetheti az embert, miközben vadul mutogatja majd a róka jelet. A róka jel az ördög villából alakult ki és a lányok speciális "megkülönböztető jelzése".
Nincs mese! Adjál Csokit!

4.iine (Olyan jó)
Na ez a dal már egy kicsit poposabb dallamokkal operál mint az előzőek. Aranyos kis dalocska arról, hogy milyen jó a partizás az éjszakai ég alatt, meg hogy jó néha megőrülni egy kicsit. Ebben a dalban van minden. Tedd bele a J-popot, a metalt, a rappet egy mixerbe és keverd össze. A szaggatott riffek feldobják a dalt. DJ vagy? Ez a dal a te dalod. Őrjítsd meg a diszkósokat! Had tomboljanak! :)

5. Benitsuki - Akatsuki. (Vörös Hold)
Az egyik személyes kedvencem. Ha érzelmesebb típusú ember vagy, ez a dal megfacsarja majd a lelked. Ez egy nagyon szép metal ballada zongorával és fantasztikus riffekkel kísérve. SU-METAL fantasztikus teljesítményt nyújt a dalban, hihetetlenül énekel. Talán mondhatom azt, hogy az össze metal énekesnőt lepipálja. A gitárszóló valami lenyűgöző, a hideg szaladgál a hátamon és lúdbőrös leszek minden alkalommal amikor hallom. A dal sokban hasonlít az X Japan Silent Jealousy dalára, ami szintén nagyszerű dal. Ez az a dal amire én az öreg rocker/metálos tíz pontból 10 pontot szó nélkül megadok. Kedveled a Pokolgépet? Ez a dal tetszeni fog neked. Valami ilyesmi sült volna ki abból, ha annak idején a Pokolgép kíséri Szandit a zenéjével. :)

6. Doki Doki Morning (Zűrzavaros reggel)
A BABYMETAL első dala. Betyáros metál riffek vannak a dalban. Első hallásra olyan a dal, mintha egy óvoda metál csoportjának előadására csöppentél volna. :) Olyan dal ez ,mintha a Vuk dalát kevernéd a Slipknot zenéjével. :) De azért hallgatható. Bár kell hozzá egy nyitott agy. Neked van olyanod? Aranyos kis dalocska ez, igazi Kawaii metál a javából. A youtube megosztón láttam egy két példát arra, hogy a kis kölykök kedvelik ezt a dalt. meg a többit is. Szóval, ha te egy metálos szülő vagy, próbálkozhatsz a BABYMETAL zenéjével a csemete metál zenére való rászoktatására. Aztán rázzátok együtt a fejeteket rókajelet mutogatva! :)

7. Onedari Daisakusen (Kolduló hadművelet)
Jó kis dal ez is. A BABYMETALON belül létezik a BLACK BABYMETAL részleg, amelyben YUIMETAL és MOAMETAL a főszereplő, és ez is a két kisebbik lány dala. Sokan mondják, hogy a Limp Bizkit együttes dalaira hasonlít ez a nóta, de én nem tudom. Az a banda kimaradt az életemből. A dal nagyjából arról szól, hogy milyen rafináltan tudnak hízelegni a kis kölykök ha valamit akarnak a szüleiktől. Sok BABYMETAL rajongó kedvenc dala ez a dal. Nem tudom. Nem rossz de van jobb BABYMETAL dal is. Jó kis szintis, zúzós dal ez. Csak nehogy bedőlj a kis hölgyek aranyos könyörgésének. :) Gyerünk, Gyerünk! Kolduló hadművelet!

8. 4 no uta.
Nos ez egy új dal. Ismét a Pokolgép jutott elsőre az én Magyar eszembe. Neked is az fog eszedbe jutni. 4,4,444,4444, :D Nagyon jó kis kawaii metal dal ez. Odatettek minden ahová kell. De a raggae résztől elsőre tutira falra mászol majd! Viszont ez is belefér a dalba.
Olyan ez a dal, mintha a Pokolgépet a Ladánybene27 bandával kevernéd össze. Mint már mondtam a BABYMETAL minden országban hódít, és mindenhol metálként kezelik az Együttest. Amerikában, Angliában és Kanadában is első helyen végzett a metál albumok között!!! Viccelek? Nem! Ez komoly! Ez a dal is a BLACK BABYMETAL dala, a szöveget Yui kisasszony és Moa kisasszony írta. Szóval 6,6,66,666.... vagyis 4,4,444,444. Hej hej!

9. Uki Uki Midnight.
Ultra kawaii. Cukorfalat metál! Ez az egyik kedvenc dalom. Hihetetlenül dallamos, fülbemászó nóta. SU-METAL vékony gyerekhangját nagyon jól kiegészítik a durva metál bekiabálások. Ez a dal alkalmas arra, hogy örökre a kawaii metal rabjává tegyen! Szóval, ha félsz, hogy már nem leszel többé igaz metálfej többé, akkor ne hallgasd meg! A videó klipet meg végképp ne nézd meg, mert azonnal utolér a kawaii halál. :) Ez a dal nagyon hasznos lehet, ha rossz napod van, vagy depi vagy. Tutira feldobja a napod! A dal közepén található valami dubstep, vagy mifene rész, ami tökéletesen illik a dalba. Néha én sem értem, hogy hogyan is működhet ez az egés így együtt! De működik!

10. Catch Me If You Can! (Kapj el ha tudsz!)
Ha Slipknot rajongó vagy, akkor ez lesz a te dalod. Brutális zúzás az oviban! :) A dal a bújócskázásról szól. Nagyon oda vannak téve a riffek és koncerten a GOD band előadásában valami fenomenális ez a dal. A refrén nagyon fülbemászó. Ezt a dalt valaki összemixelte a Slipknot psychosocial című dalával, amiből egy újabb nagyszerű dal született. Nem ragozom tovább. Hallgasd meg!

11. Akumu No Rinbukyoku (Rémálom Rondó)
A kedvenc dalom. Fantasztikusan durván brutálisan szomorú dal! Ez a dal kiássa a sírod aztán eltemet! Hihetetlen. Szavakba önteni nehezen tudom. Durva brutális szaggatott riffek, fantasztikus ének, zongora. SU-METAL legjobb teljesítményét nyújtja. Bele lehet halni a hangjába. Főleg a gothic metal rajongók imádják majd ezt a dalt. Aki fél a poposabb BABYMETAL daloktól, az kezdheti ezzel a dallal az album hallgatását! Három dologgal jellemezném ezt a dalt: Rózsák, Fekete gyászruha, koporsó.

12. Headbanger (Fejrázó)
Klasszikus BABYMETAL dal. Sokan ezzel a dallal azonosítják a BABYMETAL együttest. A dal arról szól, hogy egy 15 éves lány a születésnapján elmegy egy szuper metál koncertre. A dal kedves kis japán énekkel kezdődik, mint valami manga rajzfilmben, aztán lezúzzák az agyad a kemény riffekkel. Tökéletesen megszerkesztett dal. SU-METAL éneke nagyon jól illik a durva riffekhez. Hirtelen nem is tudom másik bandához hasonlítani ezt a dalt. Mondjuk a gitár szóló eléggé Slayer típusú.Szerintem ez a dal még fanatikus, szűk látókörű metál aggyal is élvezhető. Legfeljebb nem. :) Tegyél egy próbát!

13. Ijime, Dame, Zettai (A Megfélemlítés Nagyon Rossz)
Az album utolsó dala. Tökéletes lezárás az albumhoz. Fantasztikus ultra dallamos power metal dal ez. A koncerteken mindig halálfalat produkál a közönség. A dal egy szomorkás zongora dallammal indul és egy szmorkás dúdolással. (A dal a Bullying, vagyis a megfélemlítés/zaklatás ellen azól) Aztán beindul a száguldás. (Yui kisasszony és Moa kisasszony is száguldanak a koncerten és a videón is). Technikás, ultra dallamos fantasztikus metal dal ez. És ilyenkor nem tudom megérteni, hogy sok metálos miért gyűlöli annyira ezeket a kis hölgyeket? Ez a dal helyből otthagyja sok pózer metal zenekar bármelyik dalát! Hidd el nekem! Ezt a dalt még fel fogja dolgozni a következő generáció valamelyik metal együttese. vagy talán valamelyik mostani metal banda is.

Összegzés:
Ez az album egy úttörő album. Ilyet még nem hallottál! És lehet, hogy nem is fogsz egy darabig! Ha egy kicsit is nyitott vagy az új zenékre, nem vagy szűk látókörű metálfej, akkor tegyél vele egy próbát. Szerintem nem bánod meg! Nálam bőven megfér a Carcass, a Children of Bodom, a Dimmu Borgir, a Nightwish, az In Flames és még sok más nagy banda mellett! A BABYMETAL őrület megállíthatatlan, de ez egy jó dolog. Legyél te is részese!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr885868691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi Metaru 2014.03.23. 16:36:15

Roppant vicces az első albumajánló. Észrevehető a hozzá nemértés. :) A hagyományos metal zenekarok mögött nem áll profi gépezet? Ők ingyen zenélnek? :) Valószínű.
Az album dalai mögött nem a névtelen/arctalan hősök állnak, hanem ismert és híres zeneszerzők és zenészek. Nem mondom, hogy nézz utána, mert úgy sem érdekel téged ez az egész. :) A babymetal koncerteken is ismert zenészek játszanak a BABYMETAL mögött.

Idézek: "A legszörnyűbb viszont az, hogy ezt ennyire beszopja a tömeg és persze ezt a banda mögött álló emberkék könyörtelenül ki is fogják használni, az utolsó fillért is kisajtolva az üzletből." Belőled nem húzzák ki a pénzed a kedvenc metál zenekaraid? :) Ők ingyen adják az albumaikat és ingyen lépnek fel mindenhol??

"További problémám az egésszel, hogy egyesek még valamiféle "metalmegújító, új színt hozó" státuszt is vizionálni képesek a zenekarnak, holott gyakorlatilag mindennek középső ujjat mutat, ami a metalzene filozófiája lenne."
Igen, ez így van. Van akinek már több évnyi metál hallgatás után egy kicsit unalmas az állandó hörgés-morgás és agresszió. :) Én mióta BABYMETALT hallgatok nem vagyok depressziós. Ez egy vidám zene ami feldobja az embert és nem depresszióssá teszi. A BABYMETAL tagjai nem keménykednek, ők mosolyogva és táncolva szórakoztatják a közönséget. Nem gyilkolni akarnak, hanem felvidítani az embert.

Világvége? Esetleg neked lesz világvége. :) A metál zene lassan unalmas és szürke lesz. Ha nem fogadod el az új irányzatokat, akkor te is a kedvenc zenekaraiddal fogsz megszürkülni és megkomorodni.

"Tökmindegy, hogy arról szól a dal, hogy "aggyá' csokit már", ha van hozzá kemény riff, az a király, ha még tizenéves csajokra is lehet élvezkedni, akkor teljes a siker."
Élvezkedni? Nem értem miért kapcsolja össze az összes beszűkült agyú metálos a BABYMETALT a pedofíliával? Ez egy nagy baromság. Én például már alig várom, hogy a három lány felnőjön és lemossa a sok öreg tyúk énekesnőt a színpadokról. :)
A BABYMETAL világszerte sikeres. A listák élén volt és van az első albumuk.

Semmi értelme az erőtlen igaz metalfej támadásoknak. Nem lehet őket megállítani. Az apokalipszis elkezdődött! :)

Tomi Metaru 2014.03.23. 17:30:37

A Kawaii Metal zenei műfaj megszületett és útjára indult. :)
FRUIT POCHETTE
youtu.be/Ng4hyD8AWJk

sebiszabi 2014.03.23. 21:58:51

@Tomi Metaru: Nagyjából ezt a reakciót vártam és külön köszi, hogy a "hozzánemértés" kártyát mindjárt az első mondatban sikerült kijátszani.
Bármilyen hihetetlen, nem a kommentedből döbbentem rá, hogy a zenészek mögött állnak olyan emberek, akik a pénzügyekhez és a reklámhoz jobban értenek - bár ennek ellenkezőjére is rengeteg példa van.
A "marketing gépezet" ilyetén pejoratív említése az írásban és párhuzamba állítása a tingli-tanglizással a lényeg. A hagyományos (ahogy Te hívod) zenekarok mögött is természetesen állnak szakemberek, de véleményem szerint ők a zenekart szolgálják ki és nem megformálják azt. Nem gondolom, hogy 12-14 éves gyerekek maguk erejéből építették világhírig stílusukat...
Nem írtam és nem sugalltam olyat, hogy a kedvenceim (a hagyományosak) ingyen zenélnek és turnéznak, habár számos olyan számomra kedves zenekar létezik, aki ingyen osztja meg albumait. Ez a régi kedvencekre nem igaz sajnos, mert ők még egy más világ képviselői, ez egy modern változat - ez igaz.
Most is tartom, hogy semmiféle világmegváltó újdonságot nem hoznak. Egyszerűen most is a szokásos japán minta működik: keressük meg, hogy hol van az emberek ingerküszöbe egy adott területen, majd menjük afölé. Erre tök jó példa a (eredeti, nem remake) japán horrorfilmek. Itt sem történik más. A kawaii metal ingerküszöb felett van, mert meglepőt hoznak (=kislányos cincogás metalzene előtt). De amint ezt megszoktuk, mert jön a millió klón, akkor ez is elmúlik (mert el fog) és annyi. Én ezt pár évre saccolom.
Ekkor majd érkezik, a BABYJAZZ, BABYOPERA és majd talán a BABYNÓTA is, egyre feljebb srófolva az ember ingerküszöbét és a színvonalet egyre jobban a béka picsája alá nyomva.
A pedomaci vonal említése pedig nem beszűkült agyúság, hanem sajnos a korábbi kommentekből leszűrt valóság...és félek, hogy erre halad a világ, hogy 12-14 éves kislányok szexik lesznek - tényleg rettegek.
Végül írásom nem egy trú metalfej támadása, hanem egy vélemény, ahogy a tiedé csak ennyi. A kritika a BABYMETAL-ról szól, nem rólad, vagy bármelyik kompetenciádról. Ne vedd annyira komolyan, mintha személyen Tégedet bántottalak volna meg, hacsak nem Te vagy a Babymetal mögött álló pénzember :)
Szerintem jófejség volt a részünkről, hogy a szerkesztőségünkbe küldött írásodnak helyet adtunk, még ha ilyen rendhagyó formában is, hiszen egy rendhagyó album, ilyen írást kívánt.

Tomi Metaru 2014.03.26. 17:13:05

@sebiszabi: Mindenképpen fenntartom azt a véleményem, hogy ez egy úttörő album amelyik többet ad mint egy átlagos metál zenekar albuma. Én egy ideje rá vagyok állva erre a bandára és tolom őket előre rengeteg helyen. És mivel sokat olvasok róluk, ismerem az emberek reakcióit is. A true metalfejek 30-40 százaléka elfogadja és kedveli a lányokat, a többi általában támadja őket. Félnek és rettegve védik az ósdi metál zenéjüket. :) De ez minden új metál zenei ág megjelenésekor így van. :) Most jön a lényeg. Rengeteg olyan ember kommentjét olvastam akik nem igazán hallgatnak metál zenét, és odáig vannak a BABYMETAL zenéjéért. Ez szerintem nem rossz dolog. Így rengeteg új metal rajongót is nyerhet ez a zenei műfaj, akik később a hagyományos metál felé fordulhatnak majd. Itt egy kis idézet azért, hogy megértsd, miről is beszélek. Ez a kis bevezető szöveg az egyik koncerten hangzott el.

"Overture for Legend "I" on 2012 Oct. 6th
Recently the world was ruled by the big power "Idols" with their overwhelming magic.
Including "the media", "the politics", "the economy", all were controlled by the Idols...
The music other than the idol songs was seen as harmful, and the metal was not an exception.
The metallers who were robbed of their soul prayed for the restoration of the metal.
Before long, the prayers reached "the Fox God" who is in charge of the metal.
The Fox God named three girls, SU-METAL, YUIMETAL and MOAMETAL,
"BABYMETAL" meaning "the birth of the new metal",
and, as the dark heroines of the idol scene, has sent them down to this world.
Everyone, soon comes the opening of "the Metal Resistance"!"

Most a popzenét kedvelők sorra hódolnak be a BABYMETAL előtt. :)

De nem tépem a szám, semmi értelme. :) \m/
Még egy bónusz videó :
youtu.be/ipM77OSuqmU

Tomi Metaru 2014.03.26. 18:25:02

A BABYMETAL után itt a DEATH RABBITS. :) \m/ Nye-he-he.
Április másodikán jön a második kislemezük.
Erre varrjál gombot kedves Sebiszabi! :) \m/
És valószínűleg jönnek majd az újabb hasonló együttesek.
Link a videóhoz: youtu.be/_-okRVwEvp0

Tomi Metaru 2014.03.26. 18:48:17

@sebiszabi: Ó de buta vagyok. A legfontosabbat el is felejtettem. :)
Köszönöm, hogy A rockstation szerkesztői közzétették ezt a lemezismertetőt. \m/ Elnézést, ha néha erősen reagálok a dolgokra, de ha a BABYMETAL-t bántják, az olyan mintha az anyámat szidná az illető. :)
Sorry. \m/ :) \m/

19empEror75 2014.03.28. 06:48:12

Én ezzel a formációval akkor találkoztam először, amikor egy közös képet láttam a három lányról és Michael Amottról. Ördögvilla, pózolás, gondoltam, utánanézek, kik ezek. Az első sokk után (meg a második után), azt mondtam, hogy ez olyan rossz, hogy már szinte jó.
Nem vagyok ellene az új dolgoknak, meg egyébként is Távol-Kelet őrült vagyok gyerekkorom óta, gondoltam, még egy próbát megér. Aztán pár dalra (klipek a lyutyubon) felkaptam a fejem. Ilyenek voltak a "Megitsune", vagy a "Ijime, Dame, Zettai", vagy a " Benitsuki -Akatsuki-"
Aztán felfedeztem, hogy a főénekes lánynak szép, tiszta hangja van (nem hasonlítanám senkihez, főleg nem mondanám azt, hogy "Talán mondhatom azt, hogy az össze metal énekesnőt lepipálja" - igaz, ez is egy vélemény, én tiszteletben tartom, ha így gondolod, Tomi Metaru). A dallamok fogósak, a japánok meg egyébként is híresek voltak arról, hogy olyan dolgokat mixelnek össze, amiknek látszólag semmi közük egymáshoz. Ilyen ez is. A J-Pop (vagy idol-pop) és a metal. A szélsőségesség sem áll távol tőlük, ezt is tudjuk.
Nem mondom, hogy hanyatt estem. Nem mondom, hogy megújították volna akár a metalt, akár a popot (az utóbbit egyáltalán nem is hallgatok, talán a szintén japán Hamasaki Ayumi a kivétel, de nem mondanám magam rajongónak). De jólesik hallgatni.
Vagy 30 éve hallgatok rockot, metalt és komolyzenét. Ezeket nálam semmi nem múlja felül, nem pótolhatja, nem léphet a helyébe. De néha jólesik valami olyat is hallgatni, ami még nem volt (nem külön-külön, együtt). Mert a végeredmény izgalmas és főleg nem kiszámítható.
Persze, ha japán és metal, akkor nálam egyértelműen Onmyo-Za és Gonin-ish. Ennek a két zenekarnak évek óta a rajongója vagyok, itthon alig ismertek. Az Onmyo-Za-t sokan tévesen a Visual Kei-hez sorolják, szerintem tévesen, de ez legyen a legnagyobb bajom.
"Van akinek már több évnyi metál hallgatás után egy kicsit unalmas az állandó hörgés-morgás és agresszió" - biztos, hogy van ilyen, de van olyan is, hogy az ember egyszerűen nem unja meg. Ugyanazzal az izgalommal várom az új Nile, Amon Amarth, Darkestrah, Dying Fetus, Samael, Cattle Decapitation (vagy ha már a depressziót említetted, akkor My Dying Bride) albumokat (hogy csak egy párat említsek), mint teszem azt, 20 évvel ezelőtt. És még mindig leborulok az Emperor "Anthems...", vagy a Dissection "Storm of the Light's Bane" albuma előtt, mint mikor először hallottam.
Szóval én valahol a két véglet között vagyok. Lehet, hogy elfogult vagyok a japánokkal, mert az az érzésem, hogy másoktól ezt nem szopnám be. De mivel a filmjeikkel is (majdnem) mindenevő vagyok, úgy ezzel is elvagyok. De nem mondanám, hogy szenzáció lenne, amit csinálnak. Igaz, profi marketing, háttérmunka. De Japánban sok iskola van, ahol kifejezetten erre mennek rá. Az idol bandák száma végtelen, a tagok sűrűn cserélődnek, mert kiöregszenek és jön az újabb generáció. Aztán ha valaki szólóban sikeres, akkor lehet jövője, különben 3-4 év és megy a süllyesztőbe.
Viszont pár szó a negatívumokról. A pedofília dolog tényleg nem légből kapott sebiszabi részéről. Elég furcsa a "Megitsune" dal szövege, a neten fenn van magyarul. Lehet, hogy sokféleképpen lehet magyarázni, de...
Mellesleg Japánban (nekem sem szimpatikus minden, ami onnan jön), addig törvényes gyermekekről erotikus képeket letölteni, tárolni, amíg másnak oda nem adja az ember. Az újságárusoknál lehet kapni magazinokat, amikben meztelen gyerekek, tinik láthatók (igaz, becsomagolva és külön tárolva). Bár az utóbbi időben már a japánok körében is egyre hangosabb viták folynak erről, hogy ez rendben van-e. Talán végre változik valami ezen a téren és ott is (jogosan) büntetni fogják.
És talán nem véletlen, hogy ezért van annyi tini- és gyermekbanda Japánban. És az az érzésem, hogy ebben az új őrületben ez is szerepet játszott. Mert ez még inkább ártalmatlanabbnak tűnik, mint amiről fentebb írtam.
Kicsit hosszabb lett a hozzászólás, mint akartam, bocsánat érte, de ezt a dolgot az emberek vagy utálják, vagy szeretik. De olyan talán kevés van, aki hátast ugyan nem dob tőle, de nem is utasítja el.

19empEror75 2014.03.28. 07:00:03

És az is igaz, hogy ezt a Kawai metalt pár évig lehet nyomni ugyanazokkal a tagokkal, aztán vagy jön az új generáció, vagy egy új banda ugyanezen recept szerint. Mint az idol bandáknál. Mert ez csak addig "cuki", amíg tizenévesek alkotják a bandát. Még ha egy japán nő hosszú ideig úgy néz ki, mint egy baba, szinte nem is változik, csak érik. De ahogy az összerakott csapatoknál, úgy lesz ez itt is.
És szólóban nem hiszem, hogy folytatni tudják. És nem lesznek még 20 évesek sem, de már öregnek fognak számítani ebben a műfajban. Talán a főénekes lány, a legidősebb talán folytatni tudja a babymetal után.

Tomi Metaru 2014.03.30. 17:31:50

@19empEror75: Nos az Onmyouza nekem is az egyik kedvencem, és mostanában sok DESTROSE-t és ALDIOUS-t is hallgatok. A két utóbbi full női zenekar.
Na megint írok pár sort. :) A BABYMETAL együttes szerintem vígan szaladhat addig amíg táncolni tudnak a lányok. Esetleg nevet változtatnak LADYMETAL-ra. Talán nevet sem kell majd változtatniuk később, hiszen a BABYMETAL név nem a korukra utal, hanem egy újszülött metal műfajra. Szerintem nem feltétele a Kawaii Metalnak, hogy valaki tizenéves legyen. A fő elemei a műfajnak a zenei stílusok keverése és a tánckoreográfia. Szerintem egy felnőtt nő is lehet elég aranyos ahhoz, hogy egy kawaii metal együttesben szerepeljen. Ha mosolyogva adja elő magát, máris aranyos. :)
A megitsune dal szövege. Nos lehet hogy én túlságosan naiv vagyok, de nem látok semmiféle kapcsolatot a dal és a pedofília között. A dal arról szól, hogy a nők mindig színésznők. Itt az angol fordítás rengeteg szövegmagyarázattal.
du-metal.blogspot.hu/2013/07/megitsune.html
Én is kedvelem szinte minden metál ág zenekarait, a heavy metáltól a death és black metálig. De az utóbbi időkben már semmi nem keltette fel az érdeklődésem. olyan érzésem volt, mintha már mindent hallottam volna. Aztán jött a BABYMETAL és amióta ezt hallgatom, újra elkezdtem hallgatni a régebbi kedvenceimet is. :)

Én naivul bízom abban, hogy nem cserélik le egyik lányt sem fiatalabbra az elkövetkezendő években. Bízom abban, hogy ez a három lány együtt marad és felnőtt nőként is együtt szórakoztatják majd az énekükkel és táncukkal a rajongóikat. Legalábbis én nem bontanám meg ennek a hármasnak az egységét a menedzserük helyében. Sok rajongónak nem fog tetszeni egy tagcsere. Mondjuk az megint más kérdés, hogy a lányok akarnak e majd az együttesben maradni, vagy nem. Például ahogy Angela (Arch Enemy) 40 évesen már nem akar hörögni, lehet, hogy a lányok sem akarnak 40 éves korukig táncikálni a színpadon a metal zenére. :)

A nyáron Európába jön a BABYMETAL. Még senki nem tudja, hogy mely országokban tartja majd YUIMETAL és MOAMETAL a születésnapi koncertjét. Az európai rajongók tűkön ülnek és mindenki azt kívánja, hogy az ő országában lépjen fel a BM. Isteni csoda lenne, ha Magyarországon lenne az egyik koncert. :)
Folyamatosan imádkozom a Róka Istenhez hogy Magyarország legyen az egyik koncert helyszíne, remélem meghallja az imáimat. :)

Tomi Metaru 2014.03.30. 17:38:45

Eh... Egy kis plusz. Egy 3 számos koncertvideó Magyar felirattal.
Hátha valaki megnézi. :) \m/
indavideo.hu/video/Oriasi_BABYMETAL_koncert_az_Inazuma_Rock_Fesztivalon_Magyar_felirattal

19empEror75 2014.04.01. 03:06:31

A tagok cserélődésénél egyértelműen az idol-bandák miatti párhuzamra alapoztam a véleményemet. Ezeknél a bandáknál, akik egyértelműen a tini-dologra álltak rá (mert ebben is van többféle imidzs), rendszerint pár évig vannak a csapatban, aztán "kiöregszenek". A Morning Musume esetében (direkt megnéztem, amikor ezt a kommentet írtam) pl. az 1997-es indulást követően 11 generáció váltotta egymást. Egy-egy generáció általában 2-3 évig van együtt, majd jön az újabb alakulat. Még akkor is, ahogy a kommentemben írtam, egy japán nő tényleg alig változik az idő múlásával, még a 30-as, 40-es éveikben is kislányosak maradnak. De ahogy észrevettem, a cserélődés ebben a szakmában elég gyakori.
Az igaz, hogy ezekben a formációkban a csapatot alkotó lányok sokkal többen vannak, mint a BABYMETAL-ban, de a háttér, a marketing és a menedzseri munka hasonló alapokon nyugszik. Az, hogy ilyen még nem volt, hiszen az eddigi formációk mind J-Popban utaztak, most meg a J-Popot keverik a metallal, attól még szerintem a hasonlóság adott.
A lánycsapatok többsége iskolás-egyenruhákban lép fel, az egész imidzs erre épül. Nem mindnél, de a legtöbb esetben igen. És itt érünk a pedofília kérdésköréhez. Talán helyesebb lenne az "efebofilia" kifejezést használni, ami a serdülőkhöz való vonzódást jelenti (a pedofíliát használja a szaknyelv a gyermekek iránti vonzalomra), de általában nem tesznek különbséget a kettő között, ugyanazzal a jelentéssel illetik mindkettőt. A gyermekkor a 14. életévig tart.
A "Megitsune" single 2013-ban jelent meg, a legidősebb lány asszem 1997-es, a két kisebb pedig 1999-es születésű.
A dal szövegét ismerem, írtam, hogy fenn van a neten. Tudom, hogy "Nőstény róka", vagy "Rókalány" a dal címe, a japán folklórban pedig a róka (kicune) átváltozóművész, főleg fiatal lányok alakját veszi föl.
A dal szól arról is, hogy a nők színésznők, ahogy írod. Viszont (ezért írtam, hogy lehet, hogy többféleképpen értelmezhető és így, egészben olvasva, már szerintem más a kép):

"Ősi hajadonok
A múlandó álomban táncoltok.
Több mint ezer éve már,
Ma is életben vagytok.

Ah, így igaz. A nők mindig színésznők.
Nem vagyunk rókák, nem vagyunk megtévesztők,
de hajadonok vagyunk , mint a nőstény róka.

Ah, a lányok egyre inkább egy ideális nővé lesznek.
Mosolyog az arcunk, sír a szívünk,
Mondván: "Ez így van jól", soha nem mutatunk könnyeket."

Az egész szöveg itt olvasható:
lyricstranslate.com/hu/megitsune-female-foxes-n%C5%91st%C3%A9ny-r%C3%B3ka.html

Nem vagyok prűd. Nem vagyok konzervatív. Nem vagyok maradi. De egészen más, ha egy felnőtt nő énekel a rókáról, mint átváltozóművészről és egész más, ha kamasz lányok. Főleg a "Ah, a lányok egyre inkább egy ideális nővé lesznek." sorra gondolok.

19empEror75 2014.04.01. 04:21:28

Aha. Ahogy látom (mert rákattintottam a linkre, a videóid között megtaláltam a "Megitsune" klippet magyar fordítással), kicsit finomítottál a szövegen. Igen, írod, hogy nem követi teljesen az eredeti szöveget. De pont az általam kiemelt szöveget (is) írtad át egy kicsit. Ami szíved joga, de még én is kiszúrom (pedig nem vagyok profi angolos), hogy az:

"Ah, girls are becoming more like an ideal woman." - sor nem teljesen azt jelenti, hogy:

"Ah, ha nőnek születtél, percről percre átváltozol"

Az eredeti kicsit közelebb van ahhoz a fordításhoz, amit a kommentembe bemásoltam.

Tomi Metaru 2014.06.08. 22:20:25

Amit mondtam megmondtam. :) \m/
ROCKSULI Debrecen Koncert 2014. 06. 06. - Babymetal - Ijime, Dame, Zettai (cover)
youtu.be/62NZhApx4V4

Tomi Metaru 2014.06.08. 22:31:58

Na, ha már egyszer úgyis itt vagyok akkor garázdálkodok egy kicsit. :D :D
A BABYMETAL után itt az újabb Kawaii Metal (Cuki Metal) együttes a PassCode.
Ha a BABYMETAL bejön akkor talán ez is tetszik majd.
Az egyik kedvenc dalom:
『激動プログレッシブ』 / PassCode
youtu.be/EROmeuwmIls

Ja és a BABYMETAL világkörüli turnéra indul. \m/
BABYMETAL - WORLD TOUR 2014 - Trailer
youtu.be/j6cC01au1RY
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum