RockStation

Xandria: szimfonikus metal lemezbemutató a Club 202-ben

2014. október 21. - rockstation

xandria01.jpg

Dupla szimfo-metal csajbulira készülhetünk november 7-én: ezen az estén mutatja be új albumát a Club 202-ben a Xandria, mely új énekesnőjével a műfaj legjobbjai közé küzdötte fel magát. Az est másik szereplője egy nemzetközi eredményekkel is dicsekvő hazai csapat: a Sorronia nemrég Tarja Turunen oldalán turnézott, és első albumuk kiadását egy olasz kiadó vállalta magára.

A világszerte elismeréssel fogadott Neverworld's End után idén jelent meg a Xandria hatodik, Sacrificium című stúdióalbuma. Az elmúlt években számos telt házas koncerttel büszkélkedő zenekar friss lemezén már az új énekesnő, Dianne van Giersbergen hallható. A 29 éves holland hölgy – aki amúgy csak névrokona Anneke van Giersbergennek – rendkívül erőteljes, operába illő hanggal rendelkezik, amit szerencsére bőven van alkalma megmutatni: a Xandria mellett ugyanis tagja maradt eredeti, Ex Libris nevű zenekarának is, civilben pedig énektanárként dolgozik. Legkedvesebb hobbija szintén kötődik a zenéhez: a színpadon is viselt ékszereit ugyanis ő maga készíti, többek között gitárhúrok felhasználásával.. a Precious Metal márkanév alatt forgalmazott darabokat itt láthatjuk.

Az új énekessel készült Xandria dalok monumentalitásukban a szimfonikus metal legnagyobbjaihoz felérő élményt kínálnak. Az albumhoz készült első videó a Nightfall, mely itt látható:

A Xandriát éppen 20 évvel ezelőtt, 1994-ben alakította Marco Heubaum gitáros-dalszerző. A szimfonikus metalt elektronikus zenei elemekkel keverő együttes számos demo és mp3 formátumban közzétett dal készítését követően, 2003-ban adta első albumát, az áttörést pedig a Ravenheart című második korong hozta meg. Ebben az időszakban az angyalhangú Lisa Middelhauve volt a zenekar énekesnője, akinek 2008-as távozását követően több hölgy is feltűnt a csapat élén: Kerstin Bischof után Lisa tért vissza egy rövid időre, majd Manuela Kraller néhány éves tagságát követően érkezett Dianne van Giersbergen.

A budapesti koncerten egy olyan magyar csapat is játszik, mely alig pár éves eddigi működése alatt is képes volt nemzetközi eredményeket felmutatni: a Sorroniat 2011-ben alapította Király Anna és Bíró István, Words Of Silence című első albumukat pedig az olasz Bakerteam kiadó adta ki jó egy évvel ezelőtt. A két zenekar már ismeri egymást egy korábbi, spanyolországi miniturnéról, Annáék pedig műfaj első számú frontasszonyával, Tarja Turunennel is közelebbi kapcsolatba kerültek: idén januárban több európai fellépésen is ők játszhattak a Nightwish egykori énekesnője előtt. A szimfonikus elemekkel dúsított, neo-klasszikus gitárszólókkal ékelt dalok közül az Enemy of Yourself videóját itt láthatjuk:

A két zenekar budapesti fellépésére november 7-én kerül sor a Club 202-ben – jegyek elővételben már kaphatók! További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr646812767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum