RockStation

Rock Klasszikusok – Tavaszi koncertfilm válogatás az Urániában

2015. március 30. - rockstation

queen-rock-montreal-live-aid-50719751904b5.jpg

Újra mozivásznon láthatóak a rockzene történetének kiemelkedő zenekarai az Uránia tavaszi koncertfilm-válogatásában. A vetítéssorozat a Led Zeppelin 2007-es londoni koncertjével kezdődik április 3-án, a válogatás további részében műsorra kerül a The Doors 1968-as Live at the Hollywood Bowl koncertfilmje és Jimi Hendrix legendás woodstocki koncertje is. Újdonságként szerepel a programban a Queen 1981-es montreali koncertje, amelyet most láthat először a fővárosi közönség.

A tavaszi koncertfilm válogatás első epizódja a Led Zeppelin 2007-ben adott londoni koncertje lesz április 3-án 19 órakor. Az 1980-ban, John Bonham dobos halálát követően feloszlott blues-rock együttes – melyet a Mojo, a világ egyik legnevesebb zenei magazinja a rock'n'roll történelem legnagyobb bandájának nevezett - 2007. decemberében lépett a londoni O2 Aréna színpadára, ahol fergeteges, több mint kétórás koncertet adtak. Az erről készült mozifilm Celebration Day címmel bejárta a világot és nyomban a Led Zeppelin mítosz részévé vált. Az alapító tagokat, John Paul Jones-t, Jimmy Page-et és Robert Plantet Jason Bonham, a néhai John Bonham fia kísérte a koncerten, ahol olyan 16 szám, köztük olyan slágerek hangzottak el, mint a Whole Lotta Love, a Rock And Roll, a Kashmir, vagy a Stairway To Heaven.

A vetítéssorozat keretében április 30-án Jim Morrison és legendás zenekara, a The Doors egyetlen teljes hosszában rögzített koncertje, az 1968-as Live at the Hollywood Bowl lesz műsoron az Urániában. „A Doors koncertjei sámánisztikus utazások voltak a rock and roll pszichedelikus színpadán. A zene, költészet és dráma zabolátlan zenei virtuozitással örvénylett bennük. A Doors kifejezőerejének csúcsán, a világ egyik legjobb előadóhelyén rögzített, később digitalizált és újrakevert koncertje cseppet sem poros, sőt! Századszorra hallgatva még mindig magával ragad!” – írta Jeff Jampol, a zenekar menedzsere és egyben a koncertfilm producere. A zenekar a klasszikus dalok – Light my fire, The End – mellett olyan, élőben ritkábban játszott számokkal villanyozta fel a közönséget, mint a Hello I Love You, The WASP, vagy a Spanish Caravan.

Május 8-án a rocktörténelem egyik mérföldköve, Jimi Hendrix 1969-es woodstock-i koncertje látható az Uránia mozivásznán. A világ legjobb gitárosának tartott Jimi Hendrix és Gypsy Sun and Rainbows nevű új formációja azon a bizonyos augusztusi reggelen, a legendás Woodstock Fesztivál zárókoncertjén olyan ismert dalokat játszott el, mint a Voodoo Child, a Hey Joe, a Purple Haze vagy a Foxy Lady. A koncert teljes egészében, eredeti formájában kerül a moziközönség elé, a mai kor igényeinek megfelelően digitálisan felújított képpel és térhatású hanggal, így olyan közel hozza a nézőkhöz a gitárvirtuóz fellépését, ahogy szinte csak a vele egy színpadon állók érzékelhették.  A koncertfilmet egy speciális, archív anyagokból összeállított, rövid dokumentumfilm kíséretében vetítik, amelyben a zenésztársak is megszólalnak, mint pl. Billy Cox és Mitch Mitchell továbbá Eddie Kramer hangmérnök és a Woodstock promotere, Michael Lang is.

A válogatásprogramot a Queen Rock Montreal című koncertfilm bemutatója zárja május 29-én. A Queen 1981-es montreali koncertjét sokan az együttes legjobb fellépéseként tartanak számon. Ez volt az első alkalom, hogy egy zenekar teljes koncertjét mozi minőségben, 35mm-es filmre rögzítették. Az eredeti filmkópiát 4K Ultra HD minőségben digitalizálták és a kép felújításával párhuzamosan a teljes zenei anyagot újrakeverték. A térhatású hangzás eddig soha nem hallott minőségben adja vissza a koncert hangulatát, amelyen olyan népszerű slágerek hangzottak el, mint a We Will Rock You, az Under Pressure, a We Are The Champions, vagy a Bohemian Rhapsody.

TOVÁBBI INFÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr227318742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum