RockStation

AZ ÉLŐK HAJNALA – megjelent a budapesti Crashlander új EP-je

2015. április 07. - sunthatneversets

crashlander.jpg

A melodikus post-hardcore stílust klasszikus punk-rockkal ötvöző budapesti négyesfogat, a Crashlander megtöri a csendet - a srácok 2013-as bemutatkozásuk után egy friss EP-vel jelentkeznek.

„Két év koncertezés mellett képesek voltunk elkövetni azt a hibát, hogy mindösszesen csak két dalt rögzítettünk, holott lett volna bőven miből válogatni.” – vázolják a helyzetet a zenekar tagjai. „Mire odáig jutottunk, hogy mindenki végzett a tanulmányokkal, addigra (2014 elejét írunk) szét is széledtünk a nagyvilágban. (…) A kapcsolatot jelenleg is tartjuk egymással, így adódott, hogy kvázi távmunkában rögzítsük a számokat.”

Végül ezzel a lendülettel születtek meg az otthoni felvételek, amelyekből kiindulva Bodnár „Bogyó” Peti (Zsiráf Szand) szakértő kezei alatt tisztult le a négy dal (plusz egy intro) hangzása. A Dawn of the Living EP hangszerelésében a srácok igyekeztek az inspirációk nyilvánvaló hatása mellett sajátos, gitárcentrikus megközelítést is a nótákba szőni. Az EP lendületét pedig különösen jellemzi, hogy a leghosszabb dal sem éri el a három perces mutatót: „A legdinamikusabb számainkat szedtük össze erre a kislemezre. A koncepció nem változott: a dalszövegek továbbra is váltják az angolt és a magyart, jelenleg pedig az előbbi felé tolódott a mérleg nyelve.” A zenekar jelenleg a tagok elfoglaltságának (és földrajzi elhelyezkedésüknek) megfelelően nem koncertezik. „Az sem biztos, hogy valaha színpadra állunk még ebben a formációban. Viszont a tarsolyban lévő dalokat nem a fióknak írtuk, szeretnénk a közeljövőben a többi anyagot is a nagyközönség elé tárni.”

A Crashlander Dawn of the Living című EP-je március 29 óta elérhető a banda Bandcamp oldalán, a Youtube csatornán pedig két szöveges videó (The Run, Foggal/Körömmel) került publikus megosztásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr217345758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum