RockStation

Fekete Zaj, de nem fesztivál, mi az? - Agalloch, C R O W N @ Dürer Kert, 2015.08.05

2015. augusztus 25. - Nemesúr

ag-cr-zsb-8_eff.jpg

Augusztus 5.-ére úgy vártunk, mint egy ajándék napéjegyenlőségre, ahol bónuszba hull a földekre a lányok gótruhája. Ebben mondjuk az Emptiness Booking előrelátó és szívós, kitartó hirdettetése is közrejátszott... Viszont aki hasítottbőrös-arcfestős agancs- és csontlóbálásra számított, annak csalódnia kellett.

Az Agalloch és a C R O W N népünnepélyszerűen várt pogánykodása épp hogy nem tradicionális, nyers és vad volt, hanem végtelenül kifinomult, modern és meditatív. Már amennyiben ez lehetséges avantgárd metálzenekaroktól.

Talpig fekete fel, kelta nyaklánc, zakó, bőrpántok, start. Alig egy óra alatt sikerül is kiérni busszal az amúgy 20 percre se levő Dürerbe, útközben Baywatch-ba illő giccshullámokban váltja egymást a meleg eső és a hideg napfény, bő 5 percenként. Fél7-re beesés (!!!), megcsináljuk életünk első videoriportját a nuskullos Saor kolléga segédletével John Haughmmal, az Agalloch legendás frontemberével. Az idő világos, a levegő üde, a sör se túl langyos vagy vizes, ellötyifötyizünk a sötétség leszálltának első jeleiig. A helyi neoprimitivitás szőrös-hajas képviselői diszkréten üccsiznek a hányszor leromcskocsmázott tarka padokon, szépen elborítja őket egy idősebb ősgót-réteg, persze szigorúan cyber-smink és műszárnyak nélkül, s lám, jelentős mennyiségű koranegyvenes metálínyenc is betopog sortban és ingben. Disztingvált és kimért a mai közönség, nem is kívánnánk másképp. Mire a frankok kezdenek, már megvan a kapu. Épp szontyolódni kezdenénk, hogy ha ez a buli ősszel lenne, most faltól falig kéne tolni a tömeget, de akkor egyetlen perc alatt felvonul, befényeződik, elsötétül és húrba csap a C R O W N, és, és...

ag-cr-zsb-1_eff.jpg

...és elájulunk. Azonnal kábé. Csak kivételes zenekarok képesek olyan szinkronban és méltósággal játszani, hogy a 2. percre már felszólítás nélkül a színpad elé gyűljenek az érkezők, s a fekete mind az 50 árnyalata (elnézést, tényleg, annyira elnézést) meghitt súllyal kezdjen egyre mélyebb hedbítekbe. Egyszerűen csodálatos, amit csinálnak. A hang pengeéles, tökéletesen kiegyensúlyozott, az arcaik erős ellenfényben, mögöttük-köröttük émelyítő lassúsággal változó vörös gomoly, és alatta kalapál, csak kalapál a gépdob - az összélmény egészen másvilági. A legkimagaslóbb a kíméletlen nyitó Serpents és a hangzásuktól leginkább elütő Fossils voltak, világos volt a sötétségben: az idei Natronnal nagyon magasra tették a mércét egyszerre maroknyi műfajban.

ag-cr-szeki-triptichon.png

A hang/fénytechnikusuk, Rob elengedhetetlen része a produkciónak. Nem hittem volna, hogy ennyire rideg és nehéz zene lesz az, ami szinte meditatív együtt-lüktetésbe von egy terem marcona metálarcot. És de. Igen, néha hiányzott a dobos nekem is, igen, a szett monoton volt, de Stephane csodálatos hangja és a másodgitáros úr (aki új adalék) katlanmély hörgése kárpótolt. A C R O W N tagjai nem csak remek légkörvarázslók, hanem egy valódi élményzenekart alkotnak - ki ne merje hagyni senki, ha (illetve: amint!) legközelebb erre járnak!rockstation_grid_template_4_5.png

 

A merchpultot már a szünetben ellepték a népek, látszott, mély hatást gyakorolt rájuk is a franciák technomanta mágiája. A többiek meredeken emelkedő számban filterezték tüdejükbe kint a sodrós marlbit és a csapolt sopronit, szép lassan az udvar java szellősen bár, de megtelt... Aztán (ha már 4-5 órát baszakodtak a hangpróbával) ahogy az első döndülés kicsapott a nagyteremből, olyan roham alá vettük a lépcsőt, mint a hunok. Odabent már sziszegett a csutkára tekert füstgép, szinte tekergett a nyomott Világkígyó a portlandiek mögött, és súlyosan, méltóságteljesen, kezdetét vette hát a nyár legborultabb éjjele.

ag-cr-zsb-7.jpg

És őszintén szólva, sokan többet vártak. Az Agalloch a modern metal dalszerzés egyik remekét jelenti: számos váltás, hatalmas ívű, 4-5 stációt végigvariáló számok, néha egy kis bárdi dalnoklás a kányakárogás között, plusz ízlésesen elrendezett power chordok az olyan sűrűn de finoman blastolt bőrökön, hogy a dob nem is alapnak, mint inkább aláfestésnek tűnik. A tagok javarészt alig látszanak, max. ha fekete körvonaluk, az éjkék gomoly előtt tornyosuló, ködbe vesző alakjuk itt is hozza a misztikus hangulatot... Az az eszelős Don Anderson meg egy bespeedezett Hetfieldet és Lars Ulrichot egyszerre megidéző arc- és lábmozgással kíséri konstansan daráló, és még dalonként belőlem is egy "ínnyemán!'-t kiváltó szólóit. John egyszálgitáros, folkos átkötői voltak a pihenők a nagyívű, konstans örvénylésben - sajnos érződött, hogy a lemezt +1, ráadásul központi vendégzenésszel, Nathanael Larochette-el vették fel. El tudtam volna képzelni egy harmadik gitárt is, de nagyon nem értem rá nyavalyogni az észnél és talpon maradásért folyó lassú harc során...

ag-cr-zsb-6.jpg

Sajnos a "szerves", meleg "együtthangzást", amit tudatosan és metronóm nélkül használtak a The Serpent & The Sphere felvételén is, annyira vissza akarták adni, hogy végül sikerült... és ha jóindulatúak vagyunk, akkor minimum furcsán szólt a végeredmény. Lágy dob a háttérben, élesre kitolt vokál, Haughm gitárjára (sűrűn cserélt ritmus- és akusztikus menetek) teljesen kihegyezett végeredmény. Az Akelán és rokonain idehaza nevelkedettek számára ez olyan lehetett, mintha kelta teát kaptak volna csípős gulyás helyett. Én elvoltam vele remekül, de azt meg kell hagyni, iszonyatosan tompa és kiegyensúlyozatlan volt a végeredmény, és ezért biza a zenekar  ill. az utasításai alapján eljáró hangtechnikus okolható csupán. Emellett bármi monumentálisak is ezek a lassan bomló számok, összességében (pláne ezzel a hangosítással) biza' nagyon egybefolytak. Épp ki sikeredett venni a The Astral Dialogue, Dark Matter Gods és a ráadás fáradt katarzissal záró Plateau Of The Ages vezérmotívumait (de tényleg, az új lemez rulez, mondtuk már). Fenségesen... elálmosodtam rajta, és sokan voltak ezzel így, pár hedbít vége lent maradozgatott a melleken... Márpedig ez véletlenül sem az unalom miatt történt. Egyszerűen túltolták az "atmoszférát" a hangzás rovására. Az pedig volt bőven, mert úgy befülledt a terem (plusz a zárva tartandó oldalajtók miatt is), mint egy norvég boszorka pendelye. Nem csoda, hogy jópáran szegényeim nem csak a riffek miatt kerültek szédületes állapotba...

ag-cr-zsb-5_eff.jpg

Ettől még totálisan megvolt a közösségi érzés ezzel a több száz koravénülő, gigászi arcszőrzetű, izzadó gyászruhás vadidegennel, mert mi sem meghatóbb, mint századévekkel ezelőtt kiirtott természeti hitek szellemiségét megidézni többmillió forintos, bonyolult elektronikájú hangszerekkel, egy zárt, belvárosi koncertterem közepén, és egyszerre bólogatni a modern világ rendje elleni lázadásról? Nem tudom. Ez olyan lehet, mint az kisdobozos kóla: tipped nincs, hogyan, de csak abban van ott Amerika íze. Szóval működik, de te sem tudod miért. Azért volt ám itt is kiemelt sámán/üstdobos betét 3 főre kiosztva, fekete szarvkürt és áldozótál (jól van, tányér) körbehordozása, mint a véres kard, de még a jóízlés határain belül, sajna senki vérét nem fakasztva. (Ejj...) A kámzsákat gondolom parás áthozni az osztrák határon, de mint kiderült, a fiúk sose voltak ennyire mélyen benne a dologban, inkább csak élvezik a vele járó kellékeket. A hangulatot azért megdobta derekasan.rockstation_grid_template_3_4.png

 

ag-abszint-dual.png

Végül zajgó fejjel botorkálunk ki, masszív visszataps és közel 2 órás műsor levezetéseképp, utánunk a füstözön. John tartja magát a szavához, hozza az egész zenekart, és beverjük vele a lángoló fekete abszintot. Picit káromkodnak, sokat röhögnek és dedikálnak, én meg pár szívdobbanás múlva -huss!- otthon is találom valahogy magam valahogy. MI A FENE?! Talán felszabadították a látens mágiát a fekete párlatban. A fülkagyló tengeri morajlásából ítélve megérte jönni: még sokáig visszhangzanak bennünk annak az estének a riffjei, mikor a pogányság kemény fémhúrokba botolván átesett az ipari forradalmon, egyenesen a XXI. századba. Eme zenéknek ez a jövője, nem a pézsmapocok-tangában hülyéskedés, a nonfig falikardok meg a sárkányárjázás, tessék jó mélyre bevésni ezt a vásári mjölnírfüggőkbe. Dicső és ha nem is pokolsötét, de fenyegetően félhomályos (és édesen lekvárállagú) jövő lesz ez.

~

by Nemesúr(Nemes Márk)
fotózta digitális és analóg technikával Zsiros Bence és Saor(/Szekeres Attila)

Köszönjük az Emptiness Booking és a Dürer Kert kedvességét, közreműködését.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr997726926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum