Már rég nem vita tárgya, hogy halott zenész is adhat e ki új lemezt, inkább az a kérdés, hogy hullagyalázás lesz a vége, vagy valami értékelhető produktum érkezik a síron túlról.

A duóként indult svéd Misery Loves Co. az 1990-es évek első felében, a metal akkori „ipari forradalmának” idejében érkezett a színtérre, és sikerült egyéni stílust, illetve hangzásvilágot kialakítania. Ráadásul a sikerek sem kerülték el őket, amit egyebek mellett az is elárul, hogy olyan topligás csapatokkal turnéztak, mint a Slayer, a Fear Factory vagy a Machine Head. A formáció hosszú szünet után 2017-ben újjáalakult, idén pedig új anyaggal jelentkezik. Mindezt Patrik Wirén énekes-gitárossal tekintettük át.

Ha van olyan "pop", amit csak idézőjelben hívhatunk popnak, ami olyan, hogy idehaza egyértelműen rockerek hallgatják majd, ami sokkal provokatívabb, dögösebb és/vagy sötétebb, mint a hazai möttáálfelhozatal java, akkor azt olyanok művelik, mint Chelsea Wolfe és Ariel Pink. A sötét úrnő és a fényességes hölgyúr szombaton és vasárnap szinte egymást váltják a top budapesti backstage-ekben.

Mi pedig elmondjuk, miért kéne rajtuk összefutnunk.

Augusztus 5.-ére úgy vártunk, mint egy ajándék napéjegyenlőségre, ahol bónuszba hull a földekre a lányok gótruhája. Ebben mondjuk az Emptiness Booking előrelátó és szívós, kitartó hirdettetése is közrejátszott... Viszont aki hasítottbőrös-arcfestős agancs- és csontlóbálásra számított, annak csalódnia kellett.

Az Agalloch és a C R O W N népünnepélyszerűen várt pogánykodása épp hogy nem tradicionális, nyers és vad volt, hanem végtelenül kifinomult, modern és meditatív. Már amennyiben ez lehetséges avantgárd metálzenekaroktól.

A 2011 óta aktív délfrank C R O W N 3 húrkurkász, 2 olajrozsdás torok és 1 sátáni dobgép alakulata... Ez utóbbitól már lapoznátok is tovább, mi? Aki ezt teszi, nem tudja, mit hagy ki...

...De úgyse tudom befogni, szóval mondom: elektromos-industrial sludge-ot, vagy villamos black metalt, kinek hogy tetszik. A Yob és a Depeche Mode szodomikus románcát egy Vampire: The Masquarade játékba illő gót nájtklub félsötét mosdójában. És egy repetitivitásában is megkapó zenei élményt, amit, miután élőben is hallottam az Agalloch előtt, annyira meggyőzött, hogy nektek is nyugodt szívvel ajánlhatom... és miután szavamat vették egy angol beszámolóra, hát azzal is megtoldom.

Ha nem tűnt volna fel mostanság, pláne az elmúlt 2 évben: kis hazánk az Emptiness Booking és a Dürer fáradhatatlan, félőrült szervezőinek hála totál-tökre el van kényeztetve a keményzenei underground nemzetközi gyöngyszemeivel.

Augusztus 5.-én kitárulnak a füst-marta üvegajtók, hogy - valami druidikus együttállásnak hála talán - köszöntsenek 2 eszelős bandát és a blackséget posztmodern köntösbe (felöltőbe? palástba? hoodieba?) velük bújtatni kész közönséget. A már majd' 2 évtizede a Régiek útján járó, minden tekintetben kultikusnak mondható, kísérleti-neopogány Agalloch és a francia, industrial-blackmetal-lowtempo-depechemode torzszülöttként jellemezhető C R O W N ...és remélhetőleg pár mezei állatkoponya... töltik be a kistermet!