RockStation

Szeptemberben érkezik a Nadir új lemeze, itt egy dal róla

2015. szeptember 06. - sunthatneversets

nadir_2015.jpg

2015 szeptemberében jelenteti meg új, sorrendben ötödik nagylemezét a Nadir, Ventum iam ad finem est címmel. Az album koncept anyag: a dalokat összekapcsoló szövegi téma az emberiségnek a természethez való viszonya, kezdve a harmónia korától, kezdve a környezetrombolás és a növény-és állatfajok egyre gyorsabb ütemű kipusztulásának folyamatán át a latin nyelvű címben szereplő kritikus, közeljövőbeli végső szakasszal bezárólag.

"Zeneileg az eddigi legösszefogottabb, legérettebb kiadványunknak gondoljuk az anyagot mind dalszerzés, mind pedig megszólalás terén (a felvétel keverését Fekete Szabolcs dobos végezte az általa működtetett DBS stúdióban). A Nadir zenéjének valamennyi alkotóeleme felfedezhető a dalokban a militáns death metaltól a súlyos doomos pillanatokon át az energikus hardcore-ig.

Az album, akárcsak minden eddig megjelent anyagunk, ingyenesen letölthető lesz a Nadir hivatalos honlapjáról. CD formátumban (gyári készítésű!), a hagyományoknak megfelelően, a koncerteken osztogatjuk majd ingyenesen."

Ízelítőnek pedig jöjjön a The Congregation című tétel.

nadir_ventum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr317764000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum