Az elmúlás szorosan összekapcsolódik az emberi léttel. Ahogy mondani szokták egyszer minden jó véget ér. Vagy porból lettünk porrá leszünk? Na, azért valamit mégis csak hagyunk magunk után a nagy világban. Boldog arcokat, mosolygós emlékeket, olyan bulikat, amikre úgy gondolnánk vissza, hogy "húúú haver, ezt még egyszer az életben..." Aztán jön az utolsó mozzanat, az utolsó buli, az utolsó headbang, az utolsó moshipt és egyszer csak mindennek vége lesz. Minden csak egy szép emlék marad, egy fájó borda, egy felrepedt szemöldök. Ott voltunk az utolsó Crippled Fox koncerten. Na, és milyen a búcsú? Milyen a temetés? Olvass tovább!

A Crippled Fox pályafutása becsülendő. Rengeteg hasonszőrű bandával tolta együtt a banda, bejárták a fél világot, mégis itthon ők is az underground mocskaiban tapossák a talajt. Baj ez? A francokat, a tegnap esti búcsú koncert nem is telhetett volna jobban. Igazi családias hangulatban megtöltöttük a Müszi mozitermét utoljára, hogy megmutassuk milyen is az igazi róka móka! A kései kezdés senkinek nem vette el a kedvét, kicsivel később, mint éjfél belecsaptak a rókák utoljára a lecsóba. A dugig telt teremben a moshpit és a circle pit az első perctől kezdve beindult, a fiatalok, legyenek azok pankok, kopaszok, fültágítós rockerek, old school HC arcok mindenki zúzott. A zenekar negyvenhárom vagy negyvennégy számmal rukkolt elő nekünk az este folyamán.

Tök felesleges részletezni, hogy mit játszottak, mert egy percre sem volt megállás, egy percre sem volt pihenő. Folyamatosan letépték az arcunkat az extra gyors dalokkal, amik olyan kemény metal köntösbe vannak bújtatva, hogy azt még talán Rob Halford is megirigyelné. Azt éreztük, hogy mindenki egy nagy család, ezt imádom a thrash-, core zenékben, itt nincs olyan, hogy bekaphatod mert magas vagy. Itt összegyűltek azok az emberek, akik tényleg utoljára szeretnének egy nagyot mulatni, és megrándítani a nyakukat (Nekem is sikerült).

Tudjátok mit? Írhatnék itt még kis regényt arról, hogy mennyire király a CF, írhatnék, hogy mennyire megható volt a kicsi a rakás a koncert végén, de csak annyit írok, hogy aki szereti/szerette a rókákat és nem jött el az egy marha nagy hibát követett el!

A képekért köszönet Francz Zoltánnak és a Keksz.net-nek!

Béke, Szeretet, Metal.