1995 augusztusa volt, 17 éves korom betöltése előtt álltam néhány nappal és az örökké „túlféltő” szüleimmel kellett Balatonföldváron nyaralni. Mi tud egy ilyen hetet túlélhetővé tenni egy tesztoszterontól fűtött, rockzene kedvelő tinédzser fiú számára? Vagy egy tinédzser lány (szülők miatt ez itt kizárva), vagy az, ha egyik kedvenc zenekarának plakátját látja meg egy villanyoszlopon és a zenekar éppen ezekben a napokban lép fel a nyaralóhelyen. Ilyenkor a szülők is engedékenyebbek, így kerültem életem legeslegelső rock koncertjére ezen a csodás nyári estén. A színpadon a P. Mobil játszott. Egyedül, 17 évesen, Nirvana pólóban, emiatt hardcore Mobil-rajongók verbális inzultusának kitéve, de mindenre elszántan bementem a szülőktől kapott pénzzel – sajnos nem emlékszem mennyit kóstált akkoriban a jegy – a Szabadtéri Színpadra, leültem valamelyik kőpadra és egy életre szóló élményt kaptam. Arról nem is beszélve, mikor utólag visszagondolok, hogy a P. Mobil élén még láthattam Tunyót (RIP). Itt dőlt el, hogy „rocker vagyok, vállalom…”

Szinte pontosan 20 évvel később hasonló élményekkel lettem gazdagabb, mikor úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Városligeti Sörsátorba, ahol ezelőtt még sosem jártam. Az a tény, hogy a P. Mobil ingyenessé tette a nyári turnét záró hangversenyét, megszülte az alkalmat és meghozta a kedvet, így végre ezen a helyszínen is tisztelemet tehettem. Rockstationös kollégám, viliricsi óva intett, hogy majd „felszolgáló-támadás” fog érni, hiszen ingyenes a rendezvény és a fogyasztásból van a bevétel, de ez a támadás elmaradt: egyfelől, mert egy kedves munkahelyi kollégám és jó barátom meghívott némi itókára, másfelől pedig akkora embertömeg gyűlt össze, hogy még a felszolgálók is alig fértek el. Egy régi Road nóta sorai írták le tökéletesen a helyzetet: „jönnének még, de tele van a bár, többen úgysem férnek be már.” Egyébként pedig senki nem jött oda hozzám és semmit sem próbáltak rám tukmálni. Kifejezetten szimpatikus, jó hangulatú és pont megfelelő fizikai atmoszférájú helynek bizonyult a Sörsátor.

Adott volt tehát a jó hely, az idő is pont jó lett, már csak a jó banda hiányzott, akik pontos kezdéssel – ami manapság nagy szó! – meg is érkeztek és a Fleetwood Mac Oh well című opusával a dobok, húrok és billentyűk közé csaptak. Színpadra lépett a „Főnök” Schuster Lóránt is, akin, Istennek és a kiváló magyar orvosoknak hála, nem látszottak az elmúlt hónapok kőkemény megpróbáltatásai. Talán a hangján érződött eleinte némi fáradtság és már nem úgy ment a Varjúdal közben a – hogy is mondjam, hogy ne legyen PG korhatáros – „madárnász imitálása”, mint 20 éve, de ahogy a buli bemelegedett, a fáradtság is eltűnt és egy anekdotákat mesélő, viccelődő, örök rocker állt a színpad bal szélén, aki tette jól megszokott dolgát. Innen is jó egészséget kívánok neki, hiszem és tudom, hogy még tíz év múlva is ugyanígy fogunk „farkasszemet” nézni egymással.

Ugyanis ez az este igen farkasosra sikerült, hiszen a legutóbbi P. Mobil lemez, a Farkasok Völgye – Kárpát-medence turnézáró műsorát láthattuk. Bevallom, hogy a korong hangzása valahogy nálam nem ütött be annyira, élőben viszont hihetetlenül jól dörrentek a nóták. A legtöbb zenekar koncerten nem tudja visszaadni azt, amit egy „steril” stúdió keretei között megalkot, de a P. Mobil pont ennek ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot a szinte tökéletes hangosítással (egy picit a pergődobot éreztem halknak, minden más hibátlanul szólt). A koncert két felvonásban került megrendezésre, az első 19.30-tól 20.30-ig tartott. Ebben a Baranyi Laci nevével fémjelezhető korszakból származó dalok adták a program gerincét, de itt csendült fel a klasszikus Rock ’n’ Roll és a Főnix éjszakája is, melyek a műsor első felében a legnagyobb reakciókat váltották ki a népes hallgatóságból. Utóbbi az a nóta, ami nálam a szó szoros értelmében mindig előhozza a libabőrt, egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van, örök kihagyhatatlan, akár a Motörheadnél az Ace of Spades. Az első felvonás végére a Fegyvert veszek tette fel a (tető)pontot, majd következett a fél órás szünet.

Több okból is jó ötletnek tartom ezt. Kicsit kitisztulnak a hallójáratok, pihenünk, megbeszéljük a világ dolgait, szomjat oltunk, mialatt a zenekar is tud regenerálódni, majd újult erővel színpadra lépni, adott esetben hangolni, beállításokat pontosítani. Az a zenekar, amelyik kiválóan képzett zenészekből áll és az évek során egyre jobban egységbe kovácsolódott. Az ifjú ritmustitánok, azaz Tarnai Dániel, aki dübörgő basszus szólamokat penget, ill. Szebelédi Zsolt, aki kimért és pontos ütésekkel operál, megadják a hard rockos beton alapokat, amikkel együtt a mindig lelkes Szabó Péter billentyűfutamai és a harmicöt éve kitartóan Lóránt mellett játszó Sárvári Vilmos gitárjátéka tökéletesen valósítják meg a Főnök elképzeléseit. Baranyi László énekes - aki maga is meglehetős gyakorisággal veszi elő a hathúrost - hangfekvése is pont ehhez a műfajhoz passzol a legjobban. Időnként kicsit jobban izzíthatná a hallgatóságot, bár kétségtelen, hogy a multi-tasking senkinek nem egyszerű feladat. Mindent egybevetve az a véleményem, hogy Tunyóék távozása óta a jelenlegi P. Mobil felállás a legerősebb és remélhetőleg  még tovább érik majd az évek során.

Ismét pontos kezdésnek lehettünk fültanúi a második menetben. Ezúttal a Bad Company azonos című klasszikusa hangzott el nyitányként, ami után A zenekar játszott tovább. Majd megérkezett az első meghirdetett vendég, a két évvel ezelőtti Parkos jubileumi koncerten is fellépő Somogyi Remig, aki pont annyi idős most, mint amennyi én voltam a bevezetőben említett első koncertemen. Csak ő már a színpadon játszik és nem is akárhogyan! A műsor összeállítója valami telepatikus úton érezhetett rá, hogy éppen ezekben a hetekben bújom Gary Moore teljes életművét elejétől a végéig, mert a Remig által hihetetlen átéléssel és pontossággal eljátszott első nóta a Still Got The Blues volt. Ez engem egész hétvégére telibe talált, mert teljesen oda meg vissza vagyok ezért a dalért és a benne felcsendülő szólóért, ám cseppet sem éreztem magam egyedül, mivel a közönség is hangosan énekelte Lacival a refrént. Minden szempontból tökéletes választás volt.

Remig játszott még a következő dalban, a farkas-lemezes Szexrabszolgában, majd az est tematikus címét adó Hol voltál King Kong? következett és emlékeztetett bennünket a tizennégy évvel ezelőtt történt tragédiára. Lóránt a dalt egy olyan történettel vezette fel, mely két csigáról szólt, akik az autópálya másik oldalára akartak átkelni, de végül rá kellett döbbenniük, hogy rossz helyre születtek. Megszólalt az Ötven éves férfi is, ami alatt támadt némi hiányérzetem, hiszen ilyenkor van egy jópofa színpadi aktus: Laci egy Marshall hangfalnak álcázott hűtőből elővesz némi jóféle szűrt párlatot. Sajnos most nem volt ilyen eszköz a színpadon talán helyszűke miatt, de remélem a tágas Crazy Mama színpadra már október 10-én is fel fog férni ez a nélkülözhetetlen kellék. :)

Az Ómen és P. Box zenekarok bárdja, Koroknai Árpád, „Kori” következett, aki az est másik meghirdetett vendége volt. Kitűnő frontemberi kvalitásáról újfent tanúbizonyságot téve még egy fokkal magasabb lázba hozta a közönséget az Élsz-e még? és a Miskolc eléneklésével. Innen pedig már a többi kihagyhatatlan klasszikusé volt a főszerep: a Kétforintos Dal, Ha újra kezdeném, Menj tovább és az Örökmozgó vitt el bennünket a buli végére, de mielőtt a záró nóta felcsendült volna, Lóránt a színpadra szólította az est meglepetésvendégét, egy ős-örökmozgót: még szüleim is tinédzserek voltak, mikor Losó László már a Mobilban énekelt. Így együtt, remek hangulatban zárták az estét az Örökmozgók az Örökmozgóval. Igazi magyar hard rock ünnepen vehetett részt, aki eljött a Sörsátorba, abban pedig biztos vagyok, hogy nemsokára találkozunk valahol, valamikor. Sőt, már azt is tudom, hogy hol és mikor.

Setlist:
1. menet
•  Oh Well (Fleetwood Mac)
•  Nyomjad Papa!
•  A csitári hegyek alatt
•  Tudom, hogy ki vagyok
•  Varjúdal
•  Rock 'n' Roll
•  Főnix éjszakája
•  Az ördög tudja
•  Ne játszd újra, Sam!
•  Gyöngyök és disznók
•  Farkasok völgye, Kárpát-medence
•  Fegyvert veszek

2. menet
•  Bad Company (Bad Company)
•  A zenekar játszott
•  Still Got the Blues (Gary Moore) (Somogyi Remig)
•  Szexrabszolga (Somogyi Remig)
•  Hol voltál King Kong?
•  Ötven éves férfi
•  Élsz-e még (Koroknai Árpád)
•  Miskolc (Koroknai Árpád)
•  Kétforintos dal
•  Ha újra kezdeném
•  Menj tovább
•  Örökmozgó