Kisebb csalódással indult hétfő (!) esti koncertlátogatásom. Napok óta az esemény fb oldalát sasoltam, mikor érkezik hír helyszínváltozásról. A végén még annyian leszünk, hogy elsüllyed a hajó, az pedig csak Celine Dion koncert esetén lenne autentikus.

Márpedig (sokkal nagyobb örömömre) ifjúkori (egyik) ideálom, Geoff Tate lépett aznap este a kapitányi hídra (vagyis inkább a színpadra). Említett időben az Operation: Mindcrime lemezcímet jelentett, ma már az ottan főszerepet játszó énekes az őt aktuálisan körülvevő zenészek hadát is így hívja.

A főszereplő megnevezés ezúttal szó szerint értendő, hiszen az 1988-ban Queensryche logó alatt útjára bocsátott anyag valójában egyetlen történettel dolgozó un koncept-album, kvázi "rock opera". Lehet sopánkodni, mennyire szánalmas, ha egy előadó több, mint negyedszázados munkájával büszkélkedik még ma is, de mentsége legyen neki, hogy sosem múló kreativitása és minden ezirányú törekvése ellenére bizony minduntalan leverte a '88-ban felrakott lécet. Az Operation és a Mindcrime 2015-ben is hívószavak...

Legalábbis azt hittem. Azonban oly kevés embert találtunk az A38 gyomrában, hogy bizony a hajó aligha kaphatott gyomorrontást ekkora húsmennyiségtől. Úgy saccoltuk, jobb esetben egy erős félházig hízzuk fel magunkat - ez a tipp azután később be is jött.

Árposz kolléga a zenei túlkínálatot nevezte meg okként. Én az utóbbi hetek-napok koncerttermekben történt borzalmait vettem alapul. A többség azonban Geoff utóbbi időben viselt dolgait gondolta visszatartó erőnek. Zenésztársak köpködése, késsel kergetése, telefondobálás, közönség szidalmazása - hogy soroljuk annak az embernek bűnlajstromát, akit a szakma egykor legkiegyensúlyozottabb, legintelligensebb tagjaként tartott számon.

Viszont azóta már peres dolgait lerendezte régi kollégáival, kreativitása úgy tűnik, megint a régi - és talán ő maga is. A magam részéről érdemesnek tartottam esélyt adni Geoff "papának".

De mindenek előtt egy Fire & Water nevű "előbandának" adtunk esélyt. A banda szó azért került idézőjelbe, mert talán mégsem helyes egy kéttagú társulást így jellemezni. Egy fiú és egy lány a hetvenes évek modorában muzsikált, akusztikusan. Természetesen a srác töltötte be a gitárhősi szerepet, még a szemrevaló hölgyike szazofonozott, csörgőzött, vagy egyszerűen csak asszisztált.

Társaságom azon tréfálkozott, hogy Geoffék bizonyára a turné egyik városában csellengve akadtak rájuk, mint utcazenészekre, és gyorsan bezsuppolták őket a buszba. Szinte vártam, mikor teszik ki a kalapot. És bizony dobtam volna bele, ami tellik tőlem. Az ekkor még maximum száz fejű ezerfejűnek is elnyerte tetszését a produktum, erre utalt az udvariassági köszöböt jócskán túlszárnyaló taps. Azt nem tudom, nem lett volna-e lélekébresztőbb egy Queensryche utódzenekar elé valami "csörömpölősebbet" tenni, de gazdagodtunk, és ez a lényeg.

Ha lett volna fél órával később valaki az ekkor már erős félházat kitevő nézőseregben, aki csak úgy betévedt az utcáról, azt hihette volna, valamilyen kórházba jutott el. Efféle zajok lepték be az étert. Egy nővérke szép álmokat kívánt az egyik betegnek, majd halkan maga elé mormogta: "te, hentes". És a beteg emlékezni kezdett. Mindez az Operation: Mindcrime lemez intrója.

Az ekkorra fénybe borult színpadon az öt zenész - még Geoff jelenléte nélkül - belehúzott az Anarchy-X riffjeibe, vagy nem is, azok többek, mint riffek. Ahogy írok erről, most is gyorsabban ver a szívem. Nem feltétlen az energiaitaltól, mely itt bűzlik írás közben mellettem. Bár nem először hallottam ezt élőben, mégis olyan hihetetlennek tűnt, hogy csak álltam és bambultam. Megérkezett azután a jó Geoff is. Extravagáns sérójához társuló konzervatív, zakós, óraláncos, sötétnyakkendős ruházata a "mi" Ákosunkhoz tette hasonlatossá őt.

Hangja eleinte elveszett a "csatazajban", de némi mutogatás és egy-két sor után helyre állt a törvényes rend, s ettől kezdve elmondható lett: kirívóan jól, cd-minőségben szóló koncert fültanúi lehettünk. Már csak Geoff hangját kellett megvárnunk, amíg bemelegszik. Ez is megtörtént egy dalnyi időtartam alatt, a Revolution Callingban még segítettünk neki, de ezt követően nyomát sem tapasztaltam a "hangja megkopott már" sztereotipiának.

Sajnos a viselkedése is barátságosnak bizonyúlt, pedig úgy beleéltem magam, hogy elsőként tudósítva egy jó kis genyaságról, végre istenigazából beindulhat újságírói karrirem! Ellenben - hasonló módon, mint Michelangelo Ádám teremtése festményén Isten a haladóval - a progresszív metal istene is kezet fogott Árposz kollégával. Nekem a "kalapos gitáros" Kelly Gray kézszorításában volt részem csak egy pillanatra, de így is érzékeltem a félistenből áradó energiát, ezáltal amolyan negyedistenné válhattam a másodperc erejéig.

Megfigyeltem: minden koncertnek van egy hőse. Ezen az estén John Moyer (Disturbed) basszusgitárosnak jutott e megtisztelő szerep. Amikor a Queensryche tagjai - az azóta pilótának állt Chris DeGarmo gitáros vezérletével - létrehozták szóban forgó lemezt, nem kalkulálták be, hogy 2015-ben egy megdöbbentő merénylet után néhány nappal fogják játszani egy nagyvárosban. Effektestül, mindenestül. Olyannyira, hogy a Suite Sister Mary alatt maga a "címszereplő" is megjelent a duettre.

Bizony a lövéshangok nem bizonyultak nyugalmat árasztónak, ahogy maga a történet sem, mely voltaképpen egy "terroristáról" szól. Egy hipnozis alatt cselekvő tömeggyilkos történetünk (anti)hőse. Moyer mindezt a feszültséget volt hivatva oldani. Kedvesen bohókás színpadi játékának, állandó kommunikálásának üzenete az volt, hogy mégis csak metal koncerten vagyunk egy hajó rakterében, ahol egyetlen dolgunk két órára megfeledkezni arról, mi újság a parton.

Geoff jó színész módjára, de ripacskodás nélkül MESÉLT nekünk. Mi pedig úgy hallgattuk, ahogy mesét illik. Nem pogóztuk le egymást, nem ugráltunk egymás fejére, de a srácok bármely dalt bármely ponton hagyták abba mintegy próbaképpen, mi folytatni tudtuk. Az (átkötő mini-nótákat nem számolva) utolsó három tétel - Breaking the Silent, I don't Belive in Love, Eye of a Stranger - már teljes extázisban talált minket. Ekkor Geoff integetve elbúcsúzott - a koncert első órája másfél percnek hatott.

A beköszönés furcsa mód csupán ekkor következett - gondolom, nem akarták megszakítani a zenei történet láncát. Geoff nem csak magasztalta fővárosunkat, ahogy azt minden idelátogató sztár teszi még akkor is, ha koncertje színhelyén kívül jóformán semmit se látott, hanem azt is számon tartja beszéde tanúsága szerint, hogy legelőször 1991-ben járt itt. (Szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem azon a népstadionbeli Monsters of Rock fesztiválon.)

A rövid "székfoglaló" beszéd után attól féltem, a "Magyarország bemutatkozik" című fejezet fog elkövetkezni, azaz a The Key című 2015-ös anyag bemutatásakor beindul a "migráció" a büfé és a dohányzóhelyek felé. Bár az új album maximum stílusában hasonlítható '88-as születésű bátyuskájához, mindenki a helyén maradt. Sőt, nekem a Re-Inventing the Future egész jól csúszott így élőben! Jött még a Stranger és a Burn, szóval a név kötelez: az Operation: Mincrime nevű alkotóközösség továbbra is komceptalbumokban gondolkodik. A The Key még csak egy triológia első része!

De most vissza "retróba": 1984-ből került elő egy dal (Take Hold of the Flame a Warningról), majd a tíz évvel későbbi Promise Land lemez kapott bizonyítási lehetőséget kettő dal erejéig. Egyik, a Damaged már a ráadásban kapott helyet, három "birodalmi" dal társaságában. A benfenntesek tudják: a Queensryche másik klasszikus munkájára, az Empire-ra célzok. Meg annak címadó daláról, mely talán az egyetlen olyan emblematikus dala a szebb napokat látott bandának, mely nem DeGarmo szerzemény. Tate és Wilton a szerzők, ha jól emlékszem.

Nem maradt el az egyébként is elmaradhatatlan Jet City Woman - hát én például egy Best I Can-nek jobban örvendtem volna, de ez egyéni szoc problem. Végül Geoff volt együttesének egyetlen listavezető dala (gyaníthatóan ez így is marad) a Silent Lucidity zárta az estet. Talán csak azoknak nem, akik a merch shopban vásároltak egy hangulatos éjszaka reményében az este főszereplője által készített borból ("mindössze" hatezer forintot kostált egy palack).

Hogy a fanyalgóknak is adjak támpontot: lehet talâlgatni, hogy - egyik facebookos kommentelőnk által is küldött képen is látható módon - mi okból lett a setlistből lehúzva három nóta, többek közt a Thin Line is. Ennek többféle oka is lehetett, mindenesetre nagyon nem úgy látszott, hogy a zenészek nálunk akarták volna kipihenni a turné első két állomásának fáradalmait.

FOTÓK: TÖRÖK HAJNI. További képek ITT.