A „Nagy Négyes” New York-i tagját a régi harcostárs Slayerrel közös turné bécsi állomásán csíptük el. A buli előtt egy barátságos és közvetlen, a jövő év elején megjelenő For All Kings album okán roppant lelkes Frank Bello fogadott bennünket és árulta el egyebek mellett, hogy mennyire mérvadó a már ismert Evil Twin nóta az új lemez egészére nézve.

Újra a Slayerrel turnéztok. Pályátok során jó párszor turnéztatok velük, ideértve az amerikai Clash of the Titans túrát az 1990-es évek elején vagy a 2010. évi Big Four bulikat.
Frank: Jó barátok, sőt egy család vagyunk velük, hiszen turnéztunk együtt, és igen régóta ismerjük egymást. A szünnapokon is ugyanabban a szállodában vagyunk, és mindannyian együtt iszunk a bárban. Jó barátok jöttek össze, akik ismerik a dörgést. Régóta nyomjuk már, és mindenki tudja, mivel jár a turnézás, és hogyan kell kezelni. Nagyon kényelmes így, nem kell hülyeségekkel foglalkoznunk. Még a bandák stábjai is remekül kijönnek egymással, úgyhogy minden szépen passzol. Ez egy ilyen családias turnécsomag.

Vissza tudnál idézni bármilyen különösen emlékezetes eseményt a közös turnék valamelyikéről?
Frank: Hogyne, már a Clash of the Titans idejéből is. De a Slayerrel mindig jól érezzük magunkat. Ahogy a Slayer lenyomta a buliját, az öltözőjükben összegyűlik az egész társaság, és hadd szóljon!.. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy mennyit iszunk, mert hét héten keresztül fut a turné, ami igen hosszú idő! Mértékkel kell innunk… Mi azonban mértéktelenül iszunk. A Clash of the Titans turnén rengeteg óriási élménnyel gazdagodtunk, az egyik előző este pont erről beszélgettünk. Akkor magunkkal vittünk az útra néhány paintball puskát. Én ebből kimaradtam, de a többiek közül rengetegen, zenészek és stábtagok egyaránt, a szálloda előtti reklámtáblákra lövöldöztek velük. Már nem emlékszem a helyszínre, valahol Amerikában történt az eset. Senki nem sérült meg, viszont nem kevés pénzt kellett fizetnünk a festékgolyókkal hazavágott reklámtáblák miatt. Nagyszerűen szórakoztunk, de csak másnapig, amikor benyújtották nekünk a számlát. Ma is poénra vesszük az egészet. De ez ártalmatlan szórakozás, semmi rossz nincs benne. Mindig jól érezzük magunkat, és teszünk róla, hogy mindenki más is jól érezze magát velünk. Miért ne tennénk, ha már vagyunk olyan szerencsések, hogy a zenélésből élünk, és jól is mennek a bulik? Ezen a turnén az állomások 95%-án minden jegy elkelt. Minden szép és jó, úgyhogy mulassunk! Mi pontosan ezt is tesszük.

Mit gondolsz a turné nyitóbandájáról, a Kvelertakról?
Frank: Király banda, velük is nagyokat mókázunk. A turné előtt még nem ismertem őket, de rájuk kerestem, és klasszak a nótáik. Kifejezetten jók.

2016 februárjában érkezik a következő lemezetek, amelyről előzetesen az Evil Twin nótát tettétek közzé.
Frank: Roppant büszkék vagyunk az Evil Twinre, élőben is játsszuk, és nagyszerű reakciókat kapunk rá. Jóleső a tudat, hogy az emberek elfogadják az új dolgainkat. Szerencsére a Worship Music sikeres lett, tényleg jól futott, és igen hosszú idő után jöttünk ki vele. Mi magunk is rajongói vagyunk ennek a zenének, szóval tudtuk, hogy a Worship Music jóféle anyag lett. Azóta több mint háromszáz bulit nyomtunk a Worship Music lemezzel, ami őrületes. Rengeteg koncert, rengeteg turné. A 80-as évek óta nem turnéztunk ennyit, mert az emberek kérték, hogy tegyük. Ez azt jelenti, hogy a dolog sikeres, úgyhogy nem állhatunk le vele. Így is történt. Utána megírtuk az új lemezt és úgy érezzük, az albummal ismét előre léptünk az előzőhöz képest, mert a dalírás igazán jól működik az Anthraxben. Sok időt fordítottunk rá, hiszen magunk is rajongók vagyunk, és akármit nem adhatunk ki a kezünk közül. Biztosak akartunk lenni abban, hogy minden részlet a helyén van. Kihúztunk ezt-azt, beillesztettünk ezt-azt. Mindegyikünknek elégedettnek kellett lennie valamennyi dallal.

A Worship Musichoz képest milyen felfogásban álltatok neki az új album megírásának?
Frank: Az ember azt írja, ami kikívánkozik belőle. Az ilyesmit a zsigereinkben érezzük. A dal a zenekar kiterjesztése, a zenekar szíve. Egy zenekarnak ez a lényege. Ha valamit nem tehetsz meg, az az, hogy nem vagy őszinte magadhoz. Jön, aminek jönnie kell. Mi az Anthraxben magától értetődő módon írunk, jó súlyos hangulatú témáink születtek most. Az Anthrax a hatalmas riffek és a jó dallamok kombinációját jelenti, és az új lemezen szerintem igazán beletrafáltunk. Olyan vagyok, mint egy kissrác, alig várom, hogy élőben is megmutassuk az új dalokat a közönségnek, mert nagyon ütősnek tartom ezeket.

Hogyan magyaráznád a For All Kings lemezcímet?
Frank: Mindenki a maga módján értelmezi. Ami engem illet, azért ragadott meg a cím, amikor először hallottam, mert mindenkiből lehet király. Megdolgozhatsz azért, hogy király lehess. Tedd, ami tőled telik, dolgozz keményen. Szerintem mindannyian királyok vagyunk, csak annyi a dolog nyitja, hogy a legjobbat kell nyújtanunk, hogy eljussunk a királyságig. Számomra ezt jelenti a cím. Mindenkinek megvannak a saját gondolatai róla, de engem ez fogott meg benne. Én ebben hiszek. Mindannyian királyok vagyunk. Mindannyian megdolgozhatunk azért, hogy ezt kiérdemeljük. Bárkiből lehet király, aki valóban keményen megdolgozik érte. Így vagy úgy, de a magunk módján mindannyian királyok vagyunk.

Az utóbbi interjúkban azt hangsúlyoztátok, hogy az új lemez igen gyors, technikás és agresszív lesz. Mi hozott benneteket ilyen hangulatba?
Frank: Nem gondolom, hogy a teljes album olyan lett. Az Anthrax mindig is más volt, kipróbáltunk mindenfélét, és soha nem voltunk ugyanolyanok. Tény, hogy vannak gyors számok, ami jó dolog és szeretem is ezeket, de vannak súlyos dolgok is, mert ilyenek vagyunk. Mindenből nyújtani akarunk egy keveset. Egy albumnak lélegeznie kell, ha érted, mire célzok. A lemezek élő, lélegző teremtmények, nem csupán egy dalból állnak. Márpedig a mai, a technológia bűvöletében élő ember csak egy-egy dalt hallgat meg. A lemeznek elejétől végéig lélegeznie kell és mi nem is sajnáltuk az időt, hogy ezt elérjük.

Az Evil Twin szövegében rengeteg düh és kiábrándultság rejlik, hiszen a háborúról és az extrémizmusról szól. Az album egészére nézve is ez lesz a jellemző?
Frank: Szerintem mindenből lesz rajta egy kevés. Mindig is intelligens mondanivalónk volt, Scott rendszerint végtelenül intelligens dalszövegeket ír. Mindegyikünknek azonosulnia kell ezekkel, ő pedig általában nagyon is eltalálja az érzéseinket, ami igen fontos. Általánosságban kinek áll jogában, hogy olyanokat mondjon, és hogy másokat megöljön? Én New Yorkban élek, ha érted, mire gondolok. Az egy veszélyes hely. Én tisztában vagyok ezzel, és ez így is van. Kicsoda bárki, hogy ártatlan embereket gyilkoljon? Márpedig én minden egyes kurva nap ezt élem át New York Cityben. Az a nézetem, hogy ártatlanokat nem szabad megölni. Számomra a vallásnak a békét és a szeretetet kell hirdetnie. Én ebben hiszek, ebben nőttem fel. Tisztelnünk és szeretnünk kell egymást, a vallásnak pedig a békéről és a szeretetről kellene szólnia. Voltak barátaim, akik szeptember 11-én vesztették életüket. Gondolj csak bele! Elvetem azt az eszmét, hogy mások legyilkolásával érvényre juttathatjuk a nézeteinket, normális ember nem érthet egyet ezzel. Mint mondtam, Scott írja a szövegeinket, úgyhogy bővebben ő tudna válaszolni a kérdésedre, de inkább arról ír, amit a mindennapokban átélünk. Ilyen az életünk. Olvasunk valamiről az újságban és katartikus, amikor ezt kiadjuk magunkból.

Jon Donais is kivette a részét a dalok megírásából?
Frank: A szólókat ő írta. Tudtam, hogy óriási gitáros, de fogalmam sem volt róla, mennyire! Büszke vagyok rá! Hármasban ülünk le (azaz Scott, Charlie és Frank – a szerk.) és pofozzuk össze a nótákat. A riffeket, a dallamokat és a szövegeket. Utána Joey énekel, Jon pedig szólózik. Ez egy jó kis kombináció, Jontól pedig friss energiatöltetet kaptunk. Mindig is szerencsések voltunk olyan szempontból, hogy csodálatos gitárszólók hallhatóak a lemezeinken. Mi így írunk, nálunk ez a bevált recept. Igen kényelmes így dolgozni. Néha nehéz, de tudjuk, hogy az Anthraxben ez így működik. Az Anthrax így dolgozik. Ha én írok mellette valamit egymagam, az nem az Anthrax. Van egy projektünk Dave Ellefson barátommal is a Megadethből, annak Altitudes & Attitude a neve és jövőre jelenik meg a második lemeze. Jelenleg azonban az Anthrax az elsődleges, ez egy nagyon egységes társaság. Nagyon éhesek vagyunk, és úgy érezzük, egy szinttel feljebb léptünk. Hogy hova, azt nem tudjuk, azt viszont tudjuk, hogy bizonyítanunk kell.

Befolyásolja-e a turnéterveiteket Charlie egészségi állapota?
Frank: Nem, mert nem is befolyásolhatja. A jövő évig már meg is van a menetrendünk. Most a jövő nyári fesztivál-fellépéseinket szervezzük, azok után pedig az új lemez időszaka következik, úgyhogy a munka nem állhat le. Egy zenekarnak így kell népszerűsítenie magát. John Dette szinte bármit képes eljátszani, ezért tudunk olyan könnyen együtt dolgozni. Beszélgetni és mulatni is nagyszerűen lehet vele. Jó, hogy itt van velünk, mert tudjuk, hogy nem kell aggódnunk az összjáték miatt. Mindig felkészült. Minden passzol, roppant feszesen játszunk.

Idén harminc éves a Spreading the Disease album, amely most deluxe verzióban került újbóli kiadásra. Milyen emlékeid vannak a lemez elkészítéséről és az akkori turnékról?
Frank: Csodálatos, ártatlan emlékeim vannak, hiszen az volt az első lemez, amelyen játszottam. Igen különleges volt számomra a dolog, mert nagyon izgultam a felvételek miatt. Ha ránézek a lemezre, az majdnem olyan, mintha az életemről szóló fotóalbumot lapozgatnám. A magam tizennyolc évével nagyon fiatal voltam, amikor egy amerikai óriáscégnek készítettük a lemezt. Hatalmas volt, félelmetes, de ugyanakkor nagy móka is. Gyönyörű élmény, rengeteg vicces emlékem fűződik hozzá. Néhány dalt ma is játszunk arról a lemezről. Az A.I.R.-t az önálló bulikon, a Madhouse-t mindig. Egy csomó szép emlékem van ezekről. Amikor hallom ezeket a nótákat, eszembe jut, ahogy írtuk és felvettük a lemezt. Ez egy csodálatos emlékkönyv. Örülök, hogy a rajongók némi extrákkal együtt vehetik most kézbe.

Mielőtt a zenekar basszusgitárosa lettél, a technikusuk voltál.
Frank: Igen, a roadie-juk és a technikusuk voltam, de már akkor is baráti viszonyban voltunk. Segítettem nekik behangolni a gitárokat, meg minden, mellette pedig basszusgitáron is játszottam. Hallottam, hogy meghallgatást tartanak, úgyhogy én is elmentem rá, és a dolog bevált. El is kezdtünk jammelni. Jól ismertem a srácokat és a dalokat is, úgyhogy elég könnyen ment. Danny Lilkerrel ma is jó barátok vagyunk, óriási arc. Kitűnő bőgős és kitűnő dalszerző.

Azóta az Anthrax állandó tagjának számítasz Scott és Charlie mellett. 2004-ben azonban rövid időre kiléptél és csatlakoztál a Helmethez. Hogyan is történt pontosan az egész?
Frank: Nos, mondhatni, muszáj volt szünetet tartanunk, mert volt némi feszültség köztünk. Azt mondtam a többieknek, menjenek csak a maguk útján, én is elindulok a magamén, utána meglátjuk, mi lesz. Ekkor felhívott Johnny Tempesta barátom, akivel együtt nőttünk fel, és aki akkor a Helmet dobosa volt, ma meg a The Cultban játszik. Áthívott L.A.-be, hogy jammeljek velük egyet. Nagy rajongója vagyok a Helmetnek, úgyhogy már repültem is hozzájuk. Harminchét dalt tanultam be. Nagyszerűen éreztem magam velük. Rögtön ezután belevágtunk egy másfél éves turnéba és óriási élményben volt részem. Nagy élményt adott, és imádom azokat a nótákat. Úgy gondolom, basszerként is jobb lettem azáltal, hogy játszottam ezeket. Szeretem a kihívásokat, az ember nem összpontosíthat mindig ugyanarra az egy dologra. Márpedig nekem hatalmas kihívást jelentett az a játékstílus. Szeretek tanulni, minden nap tanultam valami újat. Ez nagyon fontos.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT
http://www.anthrax.com
https://www.facebook.com/anthrax

ENGLISH VERSION 

“We’re all kings in our own way, whatever that way is” – interview with Frank Bello (bass) of Anthrax

Now you’re on tour with Slayer again. During your career, you’ve done several tours with Slayer, including Clash of the Titans in the US in the early 1990s or the Big Four shows in 2010.
Frank: We’re very good friends, we’re family because we’ve toured together and we’ve known each other so long. And even on days-off, we have booked the same hotel, you can see us all in the bar. So it’s a very good mix of friends that just know the deal. We’ve all been around for a long time and everybody knows how to be on the road and to be cool. It’s very comfortable, there’s no nonsense. Even the bands’ crews get along really well so it’s a very nice blend of everything. It’s a very family-like package that goes out.

Can you recall any particularly memorable moments from any of these tours?
Frank: Yeah, even from the Clash of the Titans. But every time with Slayer we have a good time. As soon as Slayer is done with their show, we all get together in the Slayer dressing room and it starts. You’ve got to be really careful how much you drink because it’s a seven weeks long tour which is very long, you’ve got to moderate your drinking… But we don’t. We had so many good times on the Clash of the Titans and we were talking about this the other night. That was a time when we had a bunch of paintball guns on the tour. I didn’t do it but a lot of the guys, band and crew, were shooting at the big poster boards outside of our hotel somewhere in America, I can’t remember where it was. Nobody got hurt but we had to pay a lot of money for the poster boards that got paintballs all over. That was fun but not so fun the next day when we’ve got the bill. It’s still fun. All good fun, nothing bad. Always a good time. We make sure everybody has a good time with us. Why not? We’re lucky enough to play music for a living, we have great shows. This tour is 95% sold out. It’s all good so let’s have fun with it. That’s what we do.

And what do you think of Kvelertak who are also with you on the road as the opening band?
Frank: They’re great, we have fun with those guys. I didn’t know about them before the tour but I started to watch them and they have good songs. They definitely do well.

You’re going to bring out your next album in February 2016 and currently, you have a new song out called Evil Twin.
Frank: We’re very proud of Evil Twin, we’re playing it live and it’s going over really well. It’s nice to know that the next stuff is being accepted. Thankfully, we had such a success with Worship Music, it did so well and that was the first time in a long time we’ve come out with a record. We are fans of this music so we knew we’ve had something good to put out with Worship Music. Now, going forward, we did over 300 shows with Worship Music which is crazy, it’s a lot of shows and a lot of touring, it’s the most touring we’ve done since the 80s because people kept asking us to tour again which means it’s successful and so we should keep going. And we did that, we wrote this record and feel like this record is the next step above that record because there’s a really good songwriting thing going on with Anthrax. We took a long time with it because we’re fans of this music and we can’t just let out anything. We wanted to make sure all the parts are the right parts. We pulled out this, put some of this in. Every song had to be really okay with everybody.

What was your approach like writing the new album compared to Worship Music?
Frank: You write what comes out. That’s only from the vibe in your belly. A song is the extension of a band, the heart of a band. That’s what a band is about. The one thing you can’t do is be false to yourself. Whatever comes out comes out. We’re in a good place writing, there’s a heavy kind of vibe going on with Anthrax right now. Anthrax stands for great riffs and great melodies so that’s the combination and I think on this new record, it’s really right on. I’m like a kid, I can’t wait to play these songs live for people because I think what we have is really cool.

What’s your interpretation of the album title For All Kings?
Frank: Everybody has their own definition of it. For me personally, when I first heard the title, I liked it because everybody can be a king. Work your way in and be the king. Do your best and work hard. I think we’re all kings, just be your best to get up to that point and be a king. That’s what it means to me. Everybody has their own take on it but that’s what really inspired me. I believe in that. We’re all kings. We all can work our way up to that status. Anybody can be a king who works really hard at it. We’re all kings in our own way, whatever that way is.

In the latest interviews, it’s been mentioned that the new record is going to be really fast, technical and aggressive. What brought you in the mood to write stuff like that now?
Frank: I don’t think the whole record’s like that. Anthrax has always been different, we try to take chances and to never be the same. There are some fast songs on it definitely which is great, I love that, but there’s also some heavy stuff ‘cause that’s what we are. We want to give a little bit of everything. An album has to breathe if you know what I mean. Albums are living, breathing things, not one song. Nowadays, people with technologies, it’s one song. The album has to breathe from start to finish and we took a long time making sure it does.

Also, there’s a lot of anger and frustration in the lyrics of Evil Twin because it’s about war and extremism. Is that the case with the whole album?
Frank: I think there’s a little bit of everything. We always had intelligent lyrics, Scott usually writes lyrics that are very intelligent. Everybody has to agree with it and he’s usually very right on with how we all feel which is very important. Generally, who has the right to say anything like that and kill other people? I live in New York if you know what I mean. It’s a dangerous place to live. I understand it and it’s true. Who’s anybody to kill a bunch of innocent people? I live that every fucking day in New York City. You don’t kill innocent people, that’s my opinion. Religion’s for me about peace and love. It’s just the way I believe in, that’s how I grew up. Everybody should respect and love each other and religion should be about peace and love. I had friends I’ve lost at 9/11, think about that. I just don’t agree with killing other people to get your point across and I don’t think any normal human being agrees with that. Again, Scott’s our lyric writer so you’ve got to ask him more about that but it’s more about the things that come out of us in the everyday life. We live this life. We see it in the newspaper and it’s cathartic to get it out.

Was Jon Donais involved in songwriting to any extent?
Frank: It’s the leads. I already knew he was a great guitar player but I didn’t know how great he was. I’m so proud of him. The three of us sit together and we bang out the songs. The riffs, the melodies and the lyrics. Then Joey sings and Jon does the leads. It’s a really nice combination the way things work and we’ve got a new shot of energy from Jon. We’ve always been very lucky to have great leads on our records. That’s the way we write, it’s a formula that works. It’s very comfortable, hard sometimes, but we know this works for Anthrax. That’s the way Anthrax works. If I write something on the side by myself, that’s not Anthrax. We’ve got a side project with my friend Dave Ellefson from Megadeth that we call Altitudes & Attitude, we have another record coming out next year. But for now, Anthrax is about getting together, it’s a very unified band. And we’re very hungry, we feel like we came to the next place. Wherever that place is, we don’t know but we know we have something to prove.

Does Charlie’s condition influence your touring schedule?
Frank: No because it can’t, we’re booked until next year. Now we’re booking the festivals of next Summer and after that, it’s the new record’s cycle so we have to work. This is the way a band promotes. John Dette can play anything really, that’s why he’s so easy. And he’s a great guy to talk to and hang out with. It’s good to have John with us because we know we don’t have to worry about playing, he’s always on. It’s all good, we’re a very tight band right now.

This year, it’s the 30th anniversary of the Spreading the Disease album and it’s been re-issued in a deluxe version. What do you recall from making that album and touring with it?
Frank: I have very great innocent memories because it’s my first record. And for me, it was very special because I was very nervous about recording. When I look at the record, it’s almost like opening the scrapbook of my life. So, I was very young, 18 years old, recording that record for a major label in America. It was very big for me and scary but great fun at the same time. Very nice. A lot of great fun memories. We still play some songs, we play A.I.R. at the headline shows, we play Madhouse. It’s a lot of great memories. When I hear those songs, I remember the writing and the recording of it all. It’s a beautiful scrapbook. It’s nice to see the fans getting a chance to see that and some extras, too.

You were a technician of the band before taking over bass duties.
Frank: Yeah, I was a roadie and technician. I was friends with them anyway. I was helping them tune the guitars and stuff and I played bass on the side. I heard they were auditioning so I auditioned with the band and it worked out. We started to jam. We knew each other really well, I knew all the songs so it was pretty easy. I’m still friends with Danny Lilker, he’s a great dude. A great bass player and songwriter.

Since then, you’ve always been one of the permanent members of Anthrax along with Scott and Charlie. Yet in 2004, you left the band for a while and joined Helmet. How did it happen exactly?
Frank: Well, we kind of needed a break from each other, there was a tension between us. So I said “look, why don’t you go your way and I go my way for a little while and we’ll see what happens”. And my friend I grew up with, Johnny Tempesta who played drums in Helmet at that time and who plays in The Cult now called me up and said “hey why don’t you come to jam with us in L.A.”. I’m a big Helmet so I went to jam with Helmet. I learned 37 songs. It was a great time. Right after that, we did a year and a half of a tour and I had the best of times. It was so much fun and I love those songs. And I think I became a better bass player from playing those. I love the challenge, you can’t just focus on one thing. And to me, it was a great challenge playing like that. I love learning, I learned something every day. That’s very important.

PHOTOS by Zsolt Réti
http://www.anthrax.com
https://www.facebook.com/anthrax