RockStation

Epica a jövő évi Rockmaraton Fesztiválon

2015. november 27. - sunthatneversets

0epica2015_12_eredmeny.jpg

A hónap eleje óta tudható, hogy 2016. július 8 és 17 között rendezik a jövő évi Rockmaraton Fesztivált, amely jövőre először tényleg maraton hosszúságú lesz, hiszen 10 napig bulizhatnak a rockerek. A fesztivál helyszíne ismét Dunaújváros, azon belül is a Szalki-sziget lesz. Korábban a Sonata Atctica és a Behemoth fellépését jelentették be a szervezők, tegnap újabb névvel bővült a paletta. Jön a holland Epica is, akik a Sonata Arctica-val egy napon lépnek fel. 

Lesz külön 10 napos, 7 napos sőt hétvégés és két hétvégés bérlet is elővételben. Egy hétvégével toldották meg a fesztivált, tehát ugyanúgy 5 munkanapot fog érinteni. 10 napjával a Rockmaraton lesz a világ leghosszabb rockfesztiválja, már keresik is a lehetőséget arra, hogyan lehet belőle hivatalosan is Guiness-rekord. A tervek szerint közel harminc külföldi fellépőt hívnak meg a jövő évi monstre rendezvényre. Folyamatosan fogják majd nyilvánosságra hozni az együttesek nevét.

A színpadok száma ugyanúgy négy marad, mint eddig, de szeretnék egy kicsit átrendezni azok elosztását, illetve a szabadtéri nagyszínpadokon váltott rendszerben lesznek majd a koncertek, ezzel is csökkentve a zajszennyezést, amiből probléma idén sem volt.

rockmaraton_2016_sonata.jpg

rockmaraton_2016_behemoth.jpgrockmaraton_2016_epica.jpg
www.facebook.com/rockmaraton

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr528117884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum