Az év elejét tagcserével indította Dying Wish legénysége, a kezdetektől a csapat tagságát erősítő Purgó (Papp Sándor) basszusgitáros helyére Belá Olivér érkezett, a Vale Of Tears-ből! Oli azóta jó néhány koncerten bizonyított, bár a csapat nem koncertezte szénné magát, viszont a háttérben magasabb fokozatra kapcsoltak, ennek eredményeképpen végre befejezték az új lemezanyaguk megírását!
És igen, végre tíz év után új albummal rukkolnak elő! Az album a Tükörország címet fogja viselni és ebből már sejteni lehet, hogy forma bontó módon, az egész anyag teljesen magyar nyelvű dalokat fog tartalmazni. A lemez tartalmazni fogja a 2012-es Lopott Idők című nótát és a 2013-ban megjelent Crimson Blood EP címadó dalát is, természetesen magyarosítva, új szöveggel, Vörösre festi a vér címmel. Ezenkívül még hét, vadiúj nóta fogja teljessé tenni az idén érkező anyagot! A Facebook oldalukat érdemes lesz követni, mert a megjelenésig folyamatosan csepegtetik az új infókat! Addig is a csapatot január 24-én a Death By Metal Fest-en, ahol már szemezgetnek az új dalokból is!