RockStation

Közeleg az Aornos második lemeze Mors Sola címmel

2016. február 05. - sandroo

12637098_1670355636565792_1083510571_o.jpgNagyjából egy év telt el a tavaly Tátrai Csabával (Frost) készült részletes interjú óta, amely témájának fő csapásvonala az egy személyes bandája, a black metalban utazó Aornos és a zenekar bemutatkozó lemeze, az Orior volt. Most ismét aktualitásokról olvashattok a zenekar háza tájáról, mivel hamarosan bemutatkozik az Aornos második lemeze, amelynek kapcsán Csaba elárult nekünk pár információt.

" Elkészült a második album, amely a Mors Sola címet viseli. Az anyag kilenc tételt tartalmaz, ebből már kettő szerepelt a tavaly ősz végén megjelent Alea Iacta Est című kislemezen is. Természetesen a második albumos verziók eltérnek az EP-n szerepeltektől: a korábbi Alea Iacta Est szám itt The Die Is Cast címmel angol nyelvű énekkel szerepel és a From The Nameless' Pit nevezetű dal is kicsit másképp van hangszerelve, keverve. A stílus szándékosan nem változott radikálisan, talán első hallásra könnyebben befogadható és kevésbé tömény, mint az Orior című bemutatkozó anyag. Érdekesség, hogy a saját ötletek mellett, most a kedvenc költőim, szerzőim műveit is felhasználtam dalszövegek gyanánt, úgy, mint például: Novalis, Poe, Nietzsche."

Csaba elárulta, hogy a kiadó keresés még jelenleg is zajlik, így a lemez megjelenésének pontos idejét egyenlőre homály fedi, de remélhetőleg hamarosan aktuális lesz a történet. Az album borítóját fent, a dalok listáját pedig lentebb a video alatt találjátok. itt pedig egy kis ízelítőt találtok az  új anyagról.

Aornos - Mors Sola:

01. Into The Night

02. A Dream
03. Lone
04. Oblivion
05. The Die Is Cast
06. Where Hate The Lightning Truth Born
07. From The Nameless’ Pit
08. Dysangelium
09. Bonus Track: Quasar

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr98361896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum