
Az első kislemezét még a klasszikus Revelation Records gondozásában megjelentető csapat ezzel az anyaggal 1990 - ben hallatott magáról először, és egyéni, progresszívebb hangzásvilágával, illetve élesen eszes szövegeivel azonnal sokak számára kiemelkedett a szcéna ezer más csapata közül. Aztán mivel a tagok más bandákban is nyomták hosszú csend következett és csak több, mint tíz évvel később jelentkeztek ismét stúdió anyaggal, 2001 - ben és 2002 - ben jelent meg tőlük még két kislemez Cleanse és Last Great Sea címmel. Amit, habár sosem oszlottak fel hivatalosan, csak most követ ismét egy újabb kislemez ..From The Ashes címmel, ami azonnal megosztásra is került, és itt lejjebb a hajtás után teljes egészében át is tudjátok égetni magatokon sebtiben.