RockStation

TOP 10 idén 30 éves rock/metal lemez

2016. május 07. - rockstation

top10_1986.jpg

1986. A Metalzene Aranykora. Hasít a thrash, glambandák mindenfelé, a ma már öreg rockerek alkotói pályájuk csúcsán. Remek lemezek születtek ebben az évben. Sőt inkább nyugodtan kijelenthető, hogy alapművek és korszakalkotó kiadványok sora került elénk. Régen minden jobb volt sorozatunkban ma a '86-os év tíz legjobb lemezét szedtük össze és a listázás közben bőgjünk nyugodtan, hogy milyen öregek vagyunk már....emellett várjuk a lemaradt/kimaradt lemezeket tőletek.

Europe - The Final Countdown

A svéd ötös ezzel a harmadik albumával vált világhírűvé. Annak idején nem létehzhetett olyan zenei tévé-és rádióműsor, lemezlovas stb., amely / aki ne tűzte volna rendszeresen műsorra a címadó nótát. A lemezről aztán további sikerszámok is kikerültek: a Rock The Night, a Carrie vagy a Cherokee szintén felejthetetlen. Nem mellékesen az ősszel tematikus turnéra indulnak Joey Tempesték, amelyen a teljes albumot eljátsszák majd!

Judas Priest - Turbo

Az 1980-as évek közepére a Judas Priest már a metal műfaj legfelsőbb ligájában játszott. Pályájuknak eme folyamatosan felfelé ívelő szakaszában kísérletezgetett is néha a csapat ezzel-azzal, a Turbo albumon azonban minden addiginál messzebbre merészkedett a gitárszintetizátorok uralta, populáris hangzásvilággal. Sikerült is jó néhány rajongóra alaposan ráijeszteniük, ugyanakkor a fősodratú zene világában nem tudták megvetni a lábukat. Élőben mindenesetre priestesebben, metalosabban szóltak a lemez nótái, a Turbo Lover pedig ma is kedvelt koncertdalnak számít.

Metal Church - The Dark

Az USA Washington államából indult Fémtemplom valóban az elsők között kezdte gyors, intenzív és technikás módon („konyhanyelven” szólva: thrashesen) játszani a metalt. Pályájuk során azonban ritka rögös utat kellett bejárniuk, így nem is tudták kinőni magukat, és megmaradtak kultuszbandának. A The Dark, ha némileg túlkeverten is, de nyílegyenesen folytatja a csapat nevét viselő debütalbum erőteljes irányvonalát. Kiválóan példázzák ezt olyan dalok, mint a Ton Of Bricks vagy a Start The Fire, de a Watch The Children Pray balladája is igazi klasszikus.

Candlemass - Epicus Doomicus Metallicus

Leif Edling és zenekara az elsők között érkezett, és az utolsók között is fog távozni. A doom mezőnyben legalábbis mindenképpen. Bemutatkozó albumuk irányultságát tökéletesen leírja a cím, az anyag hát tétele a dallamos, epikus doom metal egy-egy gyöngyszeme. Az itt éneklő Johan Längquistet utána mintha a föld nyelte volna el, bár az ezredforduló óta vendégként csak előkerült néhány koncerten, hogy előadja a régi számokat Leifékkel.

Megadeth - Peace Sells... But Who's Buying?

A zenekar második nagylemeze, egy igazi nagybetűs thrash metal alapmű. Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. A Wake Up Dead és a Peace Sells című dalok a mai napig állandó szereplői a Megadeth koncertprogramjának.

Motörhead - Orgasmatron

Az 1984-ben újjászervezett Motörhead első nagylemeze, ami amúgy a hetedik a sorban. A csapat alig 11 nap alatt rögzítette az Orgasmatron dalait. A lemez producere az amerikai Bill Laswell volt, aki a zenekar szerint az anyag keverése során teljesen tönkretette az album hangzását. A címadó dalt, a mai napig Motörhead pályafutásának egyik legsúlyosabb számaként szokás emlegetni.

Metallica - Master of Puppets

A valaha volt egyik legnagyobb thrash metal lemez a Metallica Master Of Puppets-e, melyet nagyon sok rajongó a zenekar valaha volt legnagyobb lemezeként emleget, amolyan felülmúlhatatlanként. Zeneileg az előző albumhoz képest nem jelentett komoly előrelépést, hanem az ott kialakított stílus egyfajta kikristályosodását nyújtotta. Továbbra is az összetettebb, epikus témák keveredtek a thrash metal dinamizmusával, de a végeredmény még érettebb, kidolgozottabb lett. Nagybetűs KLASSZIKUS.

Slayer - Reign in Blood

A thrash nagy éve volt az 1986 és a másik két nagy alapmű mellé ezt is oda kell tenni. Hogy ahhoz képest hol is helyezkedik el? Az már szubjektív dolog. Szerintem ez a thrash alaplemez. A klasszikus négyes felállás harmadik és legmeghatározóbb lemeze a Reign In Blood, ami nincs harminc perc, de ez pontosan elég arra, hogy szétszedje az ember agyát. A címadó mellett oldal klasszikusokkal, mint az Angel Of Death vagy a Criminally Insane. Imádom.

Bon Jovi - Slippery When Wet

Ugyan mostanában Bon Jovi lemezei már halovány árnyéka 20-30 évvel ezelőtt lemezeinek, az idén harminc éves Slippery When Wet album nótáival még ma is stadionokat tölt meg szerte a világon. Minden idők legtöbb példányszámban eladott Bon Jovi lemeze, 32 milliót adta el belőle ezen a sárgolyón. Persze mind közül a leghíresebb a Livin' On a Prayer, amiben amúgy a magyar származású Desmond Child keze is benne volt vastagon.

Iron Maiden - Somewhere in Time

A Maiden hatodik nagylemeze, ami a két hatalmas sikerű lemeze a Powerslave és a Seven Son Of a Seventh Son közé ékelődik be. Dickinson ez időtájt nem volt igazán formában ezért nem nagyon vette ki a részét a lemez megírásából. Nem is szokták a legjobb IM lemezek között emlegetni, pedig a legkeményebb és a leggyorsabb albumuk. Emellett pedig olyan dalokért Stranger In a Strange Land, a címadó dal vagy az újrafeldolgozott verzióban a Reach Out más zenekarok komplett életművüket simán odaadnák.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr658692954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2016.05.08. 13:30:30

Igen.
Kb. így jó a lista.

Sose felejtem el, amikor először hallottam a Masters-et.
Találtam egy kazit az utcán, se tok, se semmi, csak az egyik oldalra ráírva, hogy Metallica.

Az A és a B oldal felcserélve került rá, így A oldalon a Despostable Heroes brutális nyitányával szembesültem.
Mai napig bennem ül ez az érzés.

2016.05.08. 14:08:05

Dark Angel: Darkness Descends
tökéletes thrash-lemez, oda lehet tenni a Reign in Blood mellé

Zelig 2010 2016.05.08. 14:12:17

A final countdownt inkább a viccblogba kéne.

karikaV43 2016.05.08. 14:18:15

Van némi hiányérzetem?

karikaV43 2016.05.08. 14:33:22

Az Europe ide fér,akkor a Queen is ide férhetne,bőven vannak rock számok a Magic-en is.
Queensryche:Rage for Order.
Amúgy nem rossz lista,a 87-es még jobb lesz :)

2016.05.08. 15:55:48

Tudom, ízlésről meg pofonokról...

De vazze!

De ezek hol vannak? Miért hiányoznak a listáról?

Accept - Russian Roulette
Saxon - Rock The Nation
Killer -Young blood
V.A.S.P. - Inside the Electric Circus
Tygers of Pan Tang - First Kill
Stormwitch - Stronger than Heaven
Fates Warning - Avakening the Guardian

és még sok-sok-sok.

Oké, ezek sem rosszak, némelyik korszakalkotó volt a maga nemében, de mi volt a válogatás alapja? Miért pont ez a 10 album?
Abban az időben heti szinten jöttek ki kiváló lemezek.

Akár 100 lemezt ia asimán össze lehetett volna szedni...

gigabursch 2016.05.08. 18:24:06

@Látens Inszinuáció:
A WASP csúcsa 89-ben a fejetlen csávó.

Uhh, a Heretic. Atom jó zene, de úgy ahogy van az egész album.

Accept:
Tényleg kimaradt a szaknévsorból

hollario 2016.05.08. 19:12:47

Értjük a viccet, ez a tinilányka kategória (Bon Jovi, Metallica, stb.). És most jöjjenek a jó lemezek.

sulthal 2016.05.08. 21:20:18

Unholy trinty of 1986:
Slayer: Reign in Blood
Dark Angel: Darkness Descends
Kreator : Pleasure to Kill
Itt lenne a helye a listában a másik kettőnek is.

Äräktor 2016.05.08. 23:16:21

Szerintem mindenképp hiányzik a Keeper of the Seven Keys a Helloweentől, mégiscsak ezzel vetette meg a lábát a speed/power irányzat az öreg kontinensen. Persze jó kérdés, hogy mi helyett férne be.

Äräktor 2016.05.08. 23:18:37

Én kérek elnézést, most látom, hogy a Keeper '87-es.

eßemfaßom meg áll 2016.05.09. 11:14:51

Europe mint metál. eszemfaszommegáll

eßemfaßom meg áll 2016.05.09. 11:27:24

ez a poszt leginkább azt a cimet viselhetné (Én (a szerző) ezeket a zenekarokat ismertem 86 környékén"

+1
"Oké, ezek sem rosszak, némelyik korszakalkotó volt a maga nemében, de mi volt a válogatás alapja? Miért pont ez a 10 album?
Abban az időben heti szinten jöttek ki kiváló lemezek."
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum