RockStation

Egy zaklatott univerzum kozmikus zümmögése..

Avagy hallgasd meg az Oozing Wound Whatever Forever című lemezét

2016. október 25. - csubeszshuriken

whatever_forever_cover_art.jpgMiközben az amerikai kontinens déli felén és az államokban egy ideje újra jóféle T alak felfüggesztéseken gurulnak szélsebesen a fordított pentagrammák és Osegueda mester már sokszor megpörgetett hajának színéhez hasonló kékesfekete csillogású bakeliteken horzsolják ismét nagyban a thrash trógerek - meg a kazettákon, amiknek a szalagja még mindig feszesebb, mint egy jól megtömött reggeli pipa és három gyógysör után az aznapi tempó - addig itthon nem ütött be ilyen cudarul a Geiger Müller számlálókat is többször kiakasztó nyolcvanas évek metál retrospektív. Pedig az újraélesztés után például olyan bandák, mint az Oozing Wound lettek szerintem a műfaj szívburkában a színizom. Ami úgy keveri meg benned a vért, mint egy atombiztos szívizom.

Atommeghajtású víziókkal lőve ki magukat többedjére a valóságból, amik után talán már evidens, hogy ez az új Whatever Forever című lemez megíródott. Ami nekem pont olyan alattomosan ütött be, mint mondjuk egy folyamatzene. Vagyis nagyjából a Deep Space című harmadik szám őrületindikátor nyitógitárjánál kezdtem érzésben is megérkezni, és az azt követő Mercury in Retrograde Virus volt az a tétel, ahol a francia Verbal Razors csapatát már meg is fosztottam az év thrash lemeze címtől a francba. Még ha az ő új cuccuk inkább síkit a fémszemét hagyományos struktúráitól.

oozing-wound-770x511.jpg

Míg az Oozing Wound harmadik nagylemeze szinte a kísérleti zenék bátorságával és komplexitásával játszik, de azzal nagyon keményen. Ahol el lett kapva pár olyan jól nyugtalan gitártéma, amit csak hosszas gondolkodás után tudtam a zaklatott univerzum kozmikus zümmögésnek elnevezni. Ehhez pedig jön az ének, ami egy született gyilkos és persze a dob. Ami mindenkit eltapos. Szóval lehet, hogy az alapok a múltból jönnek, de ez a lemez mindenképpen a thrash jövője. Ahol, ha léteznek majd olyan szintetikus élőlények amilyeneket Philip K. Dick elképzelt, akkor nem az lesz a kérdés, hogy az androidok álmodnak - e elektromos bárányokkal? Hanem az, hogy mint szintetikus drogot, tudják - e majd szúrni az elektromos gitár által gerjesztett frekvenciákat? Engem meg, ha eljutunk oda olyan száz év múlva, majd úgy lőjenek bele egy kapszulában a napba, hogy abban erről az itt lejjebb teljes egészében meghallgatható és megvásárolható az albumról szóljon csutkán az Everything Sucks, and My Life is a Lie míg oda nem érek, azt végül bele nem olvadok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2111835947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2016.10.25. 15:09:44

Soha nem fogom megérteni, hogy miért kell szándékosan elbaszkurálni egy lemez hangzását. Értem én, hogy retro, de azért a kásaöntet felét igazán megspórolhatták volna. Cserébe rendesen lehetne hallani a szuper dobolást.
A zenébe szervesen illeszkedő páratlan ritmusokért külön pluszpont!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum