Képzeld el, hogy a Motörhead örökségét beviszi valaki a táncparkettre többek között azoknak, akik úgy indultak a dühös punk színtérről és érkeztek meg az elegánsabb, bár újfent dekadens new wave világába, mint mondjuk Dave Gahan. Aztán képzeld el, hogy ezen a táncparketten még ott hangolják össze finom mozdulataikat a műfüstben Jaz Coleman, Cronos és Ian Curtis is. Arcukon kezdetleges lézerfénnyel és elégedettséggel. Ugyanis az Okkultokrati új lemeze egészen biztos, hogy az ő munkásságuknak is szól. Ami most véghezvitte azt az újabb bűnös szentségtörést, ahol a Venom és a Depeche Mode nevét csípőből lehet egymás mellett emlegetni.

A bűn viszont finom. Mint az a másik megállapítás, ami mondjuk párhuzamosan tudja futtatni az Into the Pandemonium lemezt elkészítő Celtic Frost és a korai poszt punk színtér olyan jól csengő nevét is, mint például az Alternative Tv. Ehhez pedig elég csak csekkolni gyors egymásutánban a World Peace, a We Love You vagy a Hidden Future című dalokat és azonnal beüt az említett hatások által megalkotott színskála a kicsit sötéttől a legsötétebbig. Ahol a d - beat hajszolt ismétlődését a doboknál remek elektronikus kiegészítők díszítik, míg a karcos ének valóban olyan klasszikus bandát idéz, mint a szintén említett Venom.

Bár a dobgép és az effektek az olyan számokban, mint például a Leave and Be Gone a metáltól egészen eltérő, letargikus hangulatot árasztanak és itt az ének is egészen más. Az viszont biztos, hogy a szintetizált hangzás mégis kevésbé domináns az olyan koszos punk gitárok mellett, mint amilyen az utolsó Magic People című zárószámban horzsol. Ezen a norvégok által pengén összehányt sufnihangzású, táncolható dark wave, punk metál anyagon. Az Okkultokrati cuccai közül a harmadik, Raspberry Dawn című stúdiólemezen. Amit, ha itt lejjebb meghallgatok egyszer, akkor majd hallgassátok meg legalább még egyszer az utolsó diszkógömbök egyike alá állva. Azon az Apokalipszis partin, amin majd mindenki részt vesz, és miközben szól az Occular Violence, finoman vájjátok a körmötök a mellbimbótokba, úgy mindig kiderül, hogy ébren vagy és az élet nem egy rossz álom, hanem az az éles valóság, amiben utoljára még újra együtt táncol a kecske,a farkas és a holló.