RockStation

Márciusban érkezik Budapestre az Anthrax turnéja

2016. november 16. - sunthatneversets

anthrax_2016.JPG

2016-ban ünnepli 35. születésnapját az Anthrax. A legendás New York-i thrash metal zenekar idén egy új lemezt is kiadott: a For All Kings már a tizenegyedik volt a sorban. A 2017-es év azonban nem csak erről, hanem az Among The Living című korongról is szól majd, ugyanis a ma már klasszikusnak számító albumot 1987-ben adták ki, vagyis jövőre lesz a megjelenés harmincadik évfordulója. Ennek apropójából, és a rajongók nagy örömére a zenekar a teljes lemezt előadja majd a tavaszi turnéállomásokon a Concerto Music jóvoltából.

Elsőként Nagy-Britannia kerül sorra, ahova 10 év után térnek vissza headlinerként. Scott Ian elmondása szerint a zenekar igazán ütős műsort állított össze, amiben az Among The Living dalai mellett új nóták és régi kedvencek egyaránt helyet kapnak. A banda március 12-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Music Clubban játszanak majd, méghozzá egy feltörekvő londoni metal banda, a The Raven Age felvezetése után. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9111965323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum