RockStation

Mint napfénytől a higanyszál, úgy szaladsz fel ettől a cucctól!

Avagy hallgasd meg a Full Scale Riot első nagylemezét...

2016. november 25. - csubeszshuriken

14656282_1201682643225049_3090304643940185382_n.jpgAmennyiben az a fazon vagy, akiben a kilencvenes nosztalgia úgy élesít rúgólábat, hogy közben a libabőr heveny domborzati térképet rajzol a sztenderd a kapucnis pulcsi alá. Ugyanis ezekhez az "egyenes az arcba" típusú hardcore muzsikával együtt rezonáló, egyszerű biokémiai folyamatokhoz most nem szükséges leporolni az agyonhallgatott klasszikusokat, mert az első lemezes Full Scale Riot kilenc jól odarakott szerzeménye simán működik úgy is, mint a Doki által megreparált DeLorean DMC - 12, ami ezúttal azokba az időkbe dob át, ahol az aranykorát élő Downset és a Spudmonsters tolta az arcba.

Az Empower című lemez valami ilyesmi egyveleg, ha ezeket kedveled. Megvan benne az az erős rugó, ami úgy mozgatja az egészet, mint Eddie Sutton a Leeway zenekart, miközben a punkbakancsot a thrash húzza a táncparkettre. S bár a sztenderd alapokból építkeznek a számok, mégsem hat fapadosnak egyik szerzemény sem. A gitároknak hangulata van. Míg a banda gitárosainak múltja, hiszen mindketten megfordultak az M.O.D. soraiban. Mellettük azonban színes társaság erősíti még a lemezt, mint Jimmy Gestapo (Murphys Law), Marc Rizzo (Soulfly, Misfits), de szerepel a lemezen Chris Rivers rap mester és egy női hang Tsarina Romanoff is. Mindezek pedig valóban változatossá teszik ezt a New York városából elrugaszkodó bemutatkozást, amit te is úgy tolhatsz fel, mint a napfény azt a kurva higanyszálat.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9211997298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum