RockStation

11 év kihagyás után itt a Rolling Stones új lemeze

Ami egy feldolgozás-album

2016. december 03. - sunthatneversets

djh-rolling_stones_cuba_concert007.jpg

Több mint egy évtizednyi kihagyás után visszatért a legendás Rolling Stones a Blue and Lonesome című stúdióalbumukkal.

A 12 számot egy éve ilyenkor vették fel stúdióban, mindössze három nap alatt. A lemez a zenekar korai szakaszára emlékeztet, és olyan előadók blues számainak feldolgozásait tartalmazza, mint Jimmy Reed, Little Walter vagy Eddie Taylor. A blues-album ötlete Keith Richardstól ered, aki felvetette egy próba során, hogy bemelegítésül játsszák el Memphis Slim Blue and Lonesome című számát.

Végül az albumot hallgatva egy egészen ismerős, korábbi blues lemezeikre emlékeztető stonesos hangzást kapunk, egy-két spontán elemmel díszítve, mint például Eric Clapton gitáros közreműködése, valamint Mick Jagger hárfajátéka.

Az új album a Billboard szerint (szerintünk egy kis túlzással) a zenekar egyik legígéretesebb lemeze, valamint hazánkban is az Itunes toplista élén indított. Borítóján az ikonikus kinyújtott nyelv logó kék verziója látható, a 42 perces hanglemez CD-kiadásának bookletjében pedig a stúdióban készült fotók találhatóak meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5612018621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum