RockStation

Ego Project, Flood In The Desert @ Crazy Mama, 2017. február 25.

Egyre több rocker egoista?

2017. március 06. - viliricsi

445.JPG

Az Iron Majdnemmel kezdődött minden. Akkor még rajongtunk az eredeti, angol bandáért, és szívesen vettük (vesszük ma is) a profi tolmácsolást. A magyar Maiden Dickinsonja bizonyos Kiss Zoltán volt (ma is ő); különös, hogy nem a Kiss Forever Band-et választotta. Ettől kezdve Zoli szellemként kísértett minket, bármilyen bulira mentünk, őt láttuk-hallottuk. Nem elég, hogy volt (van) „hatvanhat” zenekara, még időnként be is ugrott egy-egy helyre (P.Box, Gary Moore Emlékzenekar), ha az énekes akadályoztatva volt.

Nem csak hogy elővezetett bármilyen dalt, de az eredeti énekes hangján tette azt. Kiss Zolit a magyar színtér legtöbbre hivatott torkának tartom, ami persze, nem azt jelenti, hogy a legtöbbre is vitte. Mert ez a színtér kicsit sintér – bocsánat a rossz szóviccért.

Ego Project nevű zenekara talán a legnyersebb hangzásvilágot képviseli Zoli színes kavalkádjában. A legelső Ego-dalok még Kalapácsnak is túl direktek voltak, ezért a volt Gép-énekes zenekarának basszusgitárosa, Beloberk István úgy döntött: szerzeményeit egy másik csapat segítségével kelti életre, ez lett az Ego. Egy időben sokat írtam róluk, de például „nagy testvérünk”, a „Hammer” is szárnyai alá vette őket. Ennek ellenére szinte azért jártunk barátilag-családilag Egora, mert nem tudhattuk, mikor dobják be a fiúk a törülközőt az állandó ötven fős „nézősereget” tapasztalván.

E szombat estén az őrült mamáról elkeresztelt szórakozóhelyen (ahogy a kereskedelmi rádiók szokták mondani) az előzenekar Flood In The Desert még a szokásos nézőszám mellett vonult be. Rosszat nem tudok róluk írni, hiszen ifjúkorom egyik kedvenc lemezének legjobb nótáját, a Malmsteen-féle Odyssey Rising Force-át is setlistre vették, ami megbocsájthatóvá tett már eleve minden bűnt. Mondjuk az nem nevezhető bűnnek, hogy a Malmsteen szám dacára inkább Maiden volt a műsor, mert akkor a heavy metal zenekarok 90%-a bűnöző volna. Igaz, esetükben még a daltémák is némi rokonságot mutattak a példakép dalaival (Fáraó átka – Powerslave, Jósolj nekem – Can I Play With..). De talán zárójelnél többet érdemel ez a Jósolj nekem tétel. Ez egy vérbeli dallam-metál sláger; ugyanúgy fejbe kólintott a műsor végére, mint mondjuk az Ugasd a Holdat. Mindezek eredménye, hogy meg fogjuk látogatni a bandát soron következő, áprilisi fellépésén.

047.JPG

Még egy pozitív fejbe kólintásban részesültem. Amikor körülnéztem, túlzás, hogy teltházat láttam, de már majdnem! Aki Egora jár, tudja, mekkora nagy szó ez a pár száz ember megjelenése! A furcsa álom tovább folytatódott, amikor a színpadra lépett a főbanda. Mintha eggyel kevesebben lettek volna, s bár matek-tudásom sosem volt megbízható, Puccer Zoltán gitáros kopasz feje mindenképpen hiányzott. Gondoltam, lemaradtam egy körrel, de Zoli énekes felvilágosított minket: a másik Zoli éppen az ágyat nyomja. Pont ő, aki még 39 fokos lázzal is színpadon parádézott, úgyhogy sürgős jobbulást neki!

A betegséget a szülinapos Jung Norbi is megszenvedte, hiszen másik gitárosként szinte át kellett írnia a plusz egy főre összerakott dalokat. Masszírozta is ujjait szorgalmasan két bevetés között!

Ja, igen, valamit a dalokról, ha már (nem tervezett) koncertbeszámoló ez. A Harcommal indítottunk (melynek semmi köze „ahhoz” a Harcomhoz), az elejére került a közönségkedvenc Legyen elég, és jó pár „régi nóta:...na, sz’al az első két lemez dalai a háromból. Különös módon a hármas, A középső lemez nótái egy csomóban érkeztek (a lemez címe A középső, utalva az ujjra). Közel a tűzhöz, Ördög tudja, Bocsánat stb., de két személyes kedvencem, a címadó dal, illetve a Túlhajszolt nemzedék kimaradt. Vagy csak nem emlékszem rájuk, mert a feleségem születésnapját ünnepeltem :)

001.jpg

A kockásinges (Norbira vetítve: szoknyás) fiúk viszont alkohol nélkül (a buli végén szállíttattak a színpadra némi sörnedűt) is elég lazák voltak. Norbi kijelentette, hogy kábé húsz százalékát érti Kiss úr szóvicceinek, aki viszont nem viccből tévesztette el a konferálást, amikor tévedésből az előzenekar dallistáján akadt meg szeme.
A ráadás előtt elfért a „régi” Ego (szvsz) legjobb dalának, a Pár sör és pár barát balladának a turbósított változata. Egyre jobban tetszik ez is, így viszont lassú szám nélkül maradtunk. Az új lemez Egyszerű dala talán éppen alkalmas lenne e pótlásra.

Még egy eretnek gondolatom támadt a nap folyamán, délután, amikor feleségemnek lejátszottam az egósok volt bandáinak számait (Beloberk: Sámán, Kiss Zoli: Belfegor stb.). Az jutott eszembe, milyen jó volna akár egy-egy szám erejéig Ego Project koncertek keretében ápolni a megszűnt bandák emlékét. Talán a nézőszám is további növekedésnek indulna, biztos nem csak én emlékszem a fenti csapatokra.

024.JPG

Egyébként is az Egot a heavy metal LGT-jének tartom, amennyi zenekarban eddig is megfordultak, és jelenleg is működnek a tagok. A ritmus-szekciót működtető Beloberk fivérek; István basszusgitáros és a „tavaszi mikulás” Zsolti Kalapács József zenekarában is alapoznak a testvéri összetartozás megkapó példájaként. Jung Norbert megfordult korábban a Pokolgépben, és a Mister X-ben. Puccer Zoltán tagja az Invadernek is, Kiss Zoltán sokoldalúságát pedig cikkem elején méltattam.

Összességében legjobb Ego-buli volt a szombati azok közül, melyekhez volt idáig szerencsém. Feltétlen hozzájárult ehhez az érzethez a nézőszám is, mely egyetlen bandának sem adhatott volna szégyenkezésre okot. Zoliéktól azt kapod akkor is, ha huszadmagaddal vagy a bulijukon, mintha tízszer annyian, mint jelen esetünkben, de azért csak szívesebben játszik a banda két tömött hetes busznyi népnek!

310.JPG

FOTÓK: T. Erika. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3512316903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum