RockStation

Az extremítás zugó montázsa - Avagy a River Black bemutatkozólemezét ajánljuk

2017. augusztus 16. - csubeszshuriken

12549028_1680248908900685_6173092456727464128_n.jpgVannak azok a sorok a Bibliában, amik határozott kijelentést tesznek arról, hogy a gyöngyöket nem kellene a disznók elé szórni. Ez a kinyilatkoztatás azonban ma már túl óvatosnak és naivnak bizonyul szerintem. A disznók ugyanis nem látják a gyöngyöket. Képfelbontásukban csak a moslék az, ami még igazán éles. Ezért érzékelhető a jelenség, miszerint az igazán kreatív lemezek csak az elhalványuló figyelem kíséretében jelenhetnek meg ma már. Miközben itt van a River Black saját néven kiadott bemutatkozó anyaga, amely a metál reformerek evolúciójában úgy tűnik olyan magasságig egyenesedett fel, ahol már vett akkora árnyékot, amiben többen is elférnénk. Persze Dave Witte neve minden bandában garancia...

Mégsem egyedül a párhuzamosan négy bandát futtató alázatos dobos az, akinek a személyén múlott minden, amit ez a mokány metál album tud. A Burnt By The Sun énekese Mike Olender, vagyis az ő hangja ugyanis hasonlóan fontos építőelem ebben a megállíthatatlan fekete folyamban. Miatta jutott eszembe a Low című harmadik szám hallgatása közben az ifjú Max Cavalera és a csikó Anselmo elsöprő tüze és az ő őserejük mögött meghúzódó kifinomult és primitív torokterror. A modern idők metáljának hősei pedig amúgy is hivatkozási alapok lehetnek, mert a River Black hasonlóan mos össze és aláz le stílusokat az extrém zene minden szegletéből.

Mind a tizenkét számban megeresztve valami pluszt. Mint a Honor black metál gitárja. A South x South kiállásaiban kiütköző feszült várakozás és a vastagra sikerült hömpölygő váltás. Az instrumetális szakaszok himnikussága. Ahol mégis a thrash lesz a beton. Amire az ökölrázó gitárpoklok az érzékeny ősember őshangjaival reagálnak. A Boat, a Move és a Victim sem okoznak csalódást. A metálmánia Rubik-kockái ezek is simán. A kilencvenes évek reformációjára fogékony hallgatóság már ziher, hogy a legendák közé emelte volna ezt az albumot is. John Abubato feszes témái és a lüktető groove találkozása a zsigerből jövő főhajtások útján járnak. A lemez vége felé a Haunt a hangulatos ének miatt még mindig tud hősiesebb lenni, mint bármely korábbi pillanat. A Sink pedig a maga nemében sláger pluszos a slágertelenek sártengerében. Tehát nem hagyhatod, hogy ne jusson át mindez a fincsi kis fülzsírodon. Hagyd, hogy átszaladjon rajtad még vagy ezer masztodon!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4112754494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum