Oké, hogy a múlt év során két alkalommal is elkalandoztak hozzánk viking barátaink, de egy Amon Amarth koncert akkor is Amon Amarth koncert, úgyhogy a gyakoriság egy pillanatig sem mehet az érdeklődés rovására. És valóban, a vártnak megfelelően igen szép számmal gyűltek össze a fesztivál szezonban megedződött harcos kedvű fém szívű érdeklődök a Barba Negra harcmezején.

Az előzenekar kiválasztásáról szervezői részről még körkérdés is indult, ám befutó nevére szinte az utolsó pillanatban derült fény és bár sokan furcsállották a döntést, azért egy jóféle Sear Bliss buli miatt nem érheti szó a ház elejét. Sajnos a korai kezdés miatt ebben az élményben nem részesülhettem, ám becsszó, amint lesz rá alkalom, pótolni fogom.

Az idei fesztiválokon javarészt uralkodó fülledt szaunalégkör után ezen az estén végre a természet is kegyes volt a pogány ünnephez, hisz mennyivel élhetőbb az alig húszfokos klíma a jóféle északi muzsika mellé, mint a szubtrópusi rohadás. Érkezésünkkor már javában zajlott az átszerelés, így egy bemelegítő ser és rövid üdvözlések után igyekeztünk minél közelebb kerülni a színpadhoz. Mit is mondhatnék, megérte a fáradozás.

A már ismerős óriástamponokra hajazó sisakos színpadkép kibontakozása azért ismét mosolyt csalt az arcomra, de ez csak fokozta az alap hangulatot.

A nyitó The Pursuit of Vikings megint nagyot durrant és hamar tapasztalhattuk, hogy az egyre hűvösödő idő sem jelent nagy gondot, hisz a folyamatosan a közönség fölé lőtt lángnyelvek rendesen fűtötték a teret, de még akár szalonnázni is lehetett volna ha hosszú nyársat visz az ember.

A repertoár jelentősen változott a legutóbbi körhöz képest, így végre - legnagyobb örömömre - a The Fate of Norns is előkerült, a vége felé de ne rohanjunk bele ennyire a sűrűjébe.

Az új albumos nóták mellett szép számmal szerepeltek a régi kedvencek, mint például az előző körből kihagyott Valhall Awaits Me, ám legnagyobb meglepetésemre az egyik húzó sláger, a Cry of the Black Birds ezúttal kimaradt. Johan Hegg változatlanul baromi szimpatikus frontember. Nagyon érzi a hangnemet a közönséggel és ha így folytatja lassan megtanul magyarul, mert erősen bővül a szókincs, ami baromi nagyot tol a jófejség faktoron.

Természetesen a szokásos Show elemek sem maradtak el, úgyhogy ismét volt pajzspüfölés, pornós-diáklány frizurás Loki performansz, zászlós őrség és ezúttal a - ráadásban is zárótétel - Twilight of the Thundergod alatt felbukkant a szép nagyra fújt, “integetős hajbókoló”, enyhén ánuszarcú világkígyó, aki jól megkapta a magáét Thor pörölyének hathatós segedelmével.

Tessenek hamar visszajönni, mert az bizony nekünk jó.

FOTÓK: SOMOGYI LAJOS /Bands Through The Lens/, További képek ITT.