RockStation

The Word As Law - Elérhető a Neurosis újra kiadott második lemeze

2017. augusztus 31. - csubeszshuriken

neurowalera-1024x707.jpgZenéjének minden sodródó percében ott van a születés. Minden pillanatában jelen van a pusztulás. A legvégső katarzis előszele. Amiben ez az óriás harminc éve gázol. A Neurosis nem mérhető erő és be nem látható mélység egyszerre. Túl van azokon a határokon, amivel a felfogóképességünk még könnyen eljátszik. Hallgatni sem mindig könnyű. Szerepe még is meghatározó a modern kori extrém zenében. Tulajdonképpen a zenekar létezésének kezdete óta. Hiszen már a Pain Of Mind is klasszis volt a nyolcvanas évek punk lemezei között. Arra az útra azonban, amin máig jár a Neurosis zenekar viszont akkor léptek, mikor Steve Von Till megérkezett a zenekarba. A The Word is Law című második lemez volt az első, amit vele együtt írtak meg és játszottak fel. Ami ezzel együtt abszolút különálló darab lett a Neurosis legendás útján.

Ugyanis az első lemezhez képest valami egészen más hangzás született Steve érkezésével. Bár a számokat többnyire még a Scott Kelly, Dave Edwardson páros írta a lemezre, mellettük már Von Till ötletei is helyet kaptak két számban. Az ehhez adott két frontember adta lehetőségek pedig meglehetősen növelték a felszabadítható energiák erejét. Ezzel együtt a The Word As Law mégsem lett az a Neurosis album, ami a későbbi klasszikusokhoz szorosan kapcsolható. Ez ugyanis még nem egy mindenre ráboruló, gondosan kimunkált metál monstrum. Inkább keveréke a lehangolt, koszos punkzenének. A hardcore dühtől fuldokló, kegyetlen energiáinak. Illetve a metálból hozott, gitárlidérc dinamikáknak. Nagyjából egyenlő arányban. Ahol a bandát érő hatások nagyon erősen érezhetőek, mielőtt majd a következő Souls At Zero lemezen elindulnak arra, ahol még senki nem járt azelőtt. Így ez a Sound & Vision stúdióban 1989 végén rögzített nyolc szám egyedülálló maradt a Neurosis páratlan lemezei között. Amit méltán húzott elő és adott ki újra a zenekar, miután Bob Weston újra keverte azt. Ami most elérhető, teljes egészében meghallgatható és megvásárolható fizikai formában is. Illetve itt, a zenekar bandcamp oldalán úgyszintén.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3512791572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum