Az A38 ebben az évben elég komoly neveket hozott nekünk a Duna vízére. Ami kiváltképp örömteli, hogy igazán friss dolgokról kell beszélni (jelen esetben is). Volt például Vintage Trouble, akiknek jó lesz megjegyeznie a nevüket, ha a következő évek fesztivál headlinerjeit szeretnénk böngészni. De akkor mit mondjunk a Zeal & Ardorról? Tavaly jelentkezett a svájci Manuel Gagneux az - akkor még - egyszemélyes projectjével, és épült be gyorsan az underground felső sodrásába.

Az aktualitás most még pikánsabb, kecskeméti jobbikos képviselőnek, vagy egy amerikai elnöknek kell a talpán lennie annak, aki ne kapná fel a fejét egy, az ördögimádatra kihegyezett, black metállal kevert fekete rabszolga bluesra. Mert itt arról van szó,és bármennyire is bizarrnak hangzik ez az egyveleg, mégis pofátlanul jól működik. Lemezen. Most meg eljött az idő, hogy ezt élőben is át lehessen élni.

A Perihelion elég jó előzenekar választás volt. Két okból is. Egyfelől beleillik a Zeal & Ardor féle arculatba, annyiban másképp, hogy a klasszikus szomor blues itt folk, a blackes reszelés, pedig inkább death metálos pillanatokat idéz. Lebegős-reszelős részek váltogatják egymást a zenéjükben, egyáltalán nem az eklektikus vagy öncélú. Maga a koncert meg igazi férfimunka volt. A hangzásra részemről nem volt panasz, remekül megdörrentek Perihelionék. Az olyan dalok, mint az Égzengető vagy a Feneketlen pedig tényleg passzoltak az este összhangulatához. Új album a láthatáron szóval érdemes lesz figyelemmel követni őket mostanában!

A kiírtnál előbb kezdett a Zeal & Ardor, de megadták a módját. Hatan a színpadon, fekete kapucnis pulcsiban, kapucnit a fejbe húzva. Durva sub bass hangok, és sejtelmes fények előtt ott voltak ezek a szemtelenül fiatal svájci kölykök. És innen nem volt megállás. Bevallom volt bennem félsz, hogy mégis hogy tud működni egy egyszemélyes szobaproject egy majdnem teltházas bulin (állandó session zenészekkel ezen a turnén plusz egy gitárral). Ez a félsz kb három perc után elrepült, mert olyan kikezdhetetlenül robbantotta be a koncertet a zenekar, hogy attól még a rabiga is megrepedt a nyitó In Ashes után.

Nehéz dolga volt a Zeal & Ardornak, mert egy albumnyi dalcsokort dobtak ki eddig. Persze előkaptak új dalokat is, de az igazi vigyorgás/vicsorgás mégis az olyan tételeknél jött a közönségtől, mint a pl. a Come On Down, a Children’s Summon, vagy a Blood River (szép pillanat, amikor tömegesen kiabálnak olyan sorokat, mint a „good god is a dead one”). A hangzás már nem először az A38 rákfenéje annyiból, hogy gyakorlatilag nincs olyan koncert ahol ugyanolyannak ítéli meg pl az első sor, a közép sor, meg a hátrébb állók. Ez most sem volt másképp. Elöl/középen például a gitárnak voltunk híján, hátrébb meg a basszus veszett el jobban. De ezt viszont jól ellensúlyozta, hogy a zenekar mindent beleadott, és üresjáratra sem hagytak időt.

Nagyjából egy órát játszottak, amibe belefért egy ráadás is. Ez várható volt, hiszen a két sláger még hátra volt. A Devil is Fine és a Don’t You Dare (vigyorgás/vicsorgás fokozódott). A Zeal & Ardor pedig végül egy olyan estét zárt, amibe nem lehetett belekötni. Főleg ha figyelembe tartjuk, hogy a 4chan két kommentje késztette Manuel-t, hogy fuzionálja a black metált a rituális fekete zenével. Jól sült ez el? Kikezdhetetlenül. Akinek egy kicsit is továbbmutat a szellemi képessége annál, hogy most elsüssön egy kikacsintós, szalon rasszista „black metál.. tudoood..mert fekete..;D” vicceskedést, az mindenképpen ugorjon egy fejest a Z & A világába.

FOTÓK: SOMOGYI LAJOS, Bands Through The Lens, További képek a koncertről ITT.