Esztergomban van egy Sportalsó nevű hely, amit két jóvágású fiatalember vezet és keltett életre. Szénégető Ricsi a programfelelőse a klubnak. Emellett nagy zenegyűjtő, blogot ír és még ezer meg ezer dologgal foglalkozik, ami mind a zenéhez köthető. Ezekről faggatjuk ki.Második rész.
Jómagam is szervezője voltam egy fesztiválnak, van rálátásom a dolgokra. De nekem ez az elejétől kezdve szerelem volt. Mennyire bírod józanésszel átlátni a szervezést? Gondolok itt arra, hogy ugye néha azért alaposan át kell rágni mindent, nem lehet csak azért mert az a valakinek, a valakijének a valamije. Már, ha érted…. ;)
A Sportalshow egy meghívásos alapon működő fesztivál, ahol próbálunk nem engedni a „nyomásnak”, ha van ilyen. Nekünk a klub és a fesztivál is szerelem elsősorban, ám mivel nem ebből élünk és mikrobüdzsével dolgozunk, muszáj szem előtt tartani a gazdasági szempontokat is. Szerintem sem Bozsó, sem én nem vagyunk képesek objektívek maradni bizonyos zenekarok esetében, viszont jól kiegészítjük egymást a legtöbb alkalommal. Ritka, ha mindketten mellélövünk. A legtöbb esetben pont az szokott lenni a gond, hogy túl sok zenekart szeretünk és túl sok zenekarnak akarunk lehetőséget adni, ami nem mindig lehetséges. Na, ilyenkor kell okosnak lenni. Szeretném azt hinni, hogy tudok tárgyilagos lenni mindig, de tudom, hogy nem igazán szokott sikerülni… (nevet)
Jövő évre vannak már tervek/nevek a tarsolyban?
A dátum: 2018. júius 19-20-21, ez már biztos. Fellépők tekintetében korai lenne még bármit mondani, annak ellenére is, hogy az úgymond nagyobb nevek már le vannak kötve. De legyen, két nevet elárulok, amit már pár törzsvendégnek már úgyis elmondtunk: jön a P. Mobil és a Pokolgép! Kicsit színesítünk a műfajokon, de nem lesz pop továbbra sem! (nevet)
Fontos még megemlíteni a RiCS & Green nevű blogodat. Ha jól tudom ez hamarabb volt, minthogy koncertszervező lettél. Mi alapján kezdtétek el az írást?
Nos, ezt nem jól tudod! (nevet) Az első általam szervezett koncert 2005-ben volt, a 18. születésnapomra csináltam egy öt zenekaros kis mókát a Molothow-ban, amit aztán 4 éven keresztül minden évben megismételtem, majd 2009 és 2012 között tartottam 3 év pihenőt és elvégeztem egy újságírósulit. Ekkor sem gondolkodtam még saját oldalban, hanem az akkor már végnapjait élő RockInform stábjába próbáltam bekerülni, sikertelenül. A Hammerről akkor még csak álmodoztam, abszolút elérhetetlennek tűnt. A sulit egyetlen 98%-os vizsga kivételével 100%-ra csináltam meg, viszont tanfolyam lévén nem tudtam ebben elhelyezkedni megélhetésszerűen. Az akkori írásaim sem voltak éppen túl jók, ami megint csak nem segítette előre az ügyet, hogy valahová csapódhassak. Ekkor állt elő az alapítótársam, Sztrakay „Green” Bence az ötlettel, hogy csináljuk már egy saját oldalt, ahol blogolunk, kritizálunk, stb. A blogolás abszolút távol állt tőlem, hallani sem akartam róla. Végül 2009 őszén meggyőzött, majd 2010 januárjában feltettük az oldalt és vártuk a csodát. Az alapelv az volt, hogy próbáljunk meg kicsit másabbak lenni, más szempontok alapján írni. Az egyik ilyen elhatározás az is, hogy én például nem írok negatív kritikát. Szívesen elmondom az előadónak, zenekarnak a meglátásaim, volt is ilyenből sértődés, de a földbe döngölést tisztelettel meghagynám másnak. Nyilván írtam az évek alatt pár ilyet, de azokra mindig megkaptam, hogy „nem én vagyok”, így inkább hanyagolom azt a hangvételt a cikkekben és inkább csak a facebook-on dühöngöm ki magam néha, ahol aztán jönnek a mentoraimnak tartott arcok (Lénárd Laci, Draveczki Ádám, Danev Gyuri, hogy hirtelen hármat említsek) és megindul a beszélgetés. Mindig ezt szerettem volna elérni az írásaimmal is, hogy beszéljünk az adott zenéről, filmről, könyvről. Ezért sok esetben én inkább ajánlókat írok, ahol elmondom, nekem miért tetszett az adott lemez, mozi, kötet. Ezt a szemléletet szerintem sikerült megtartanom az elmúlt hét évben.
Nemcsak kritikákat és interjúkat tartalmaz az oldal, hanem jó pár személyes írásodat is. Sose rejted el a véleményedet. Gyerekként is kimondtad, amit ki kell?
Nem mondhatnám. Volt időszakom, amikor kifejezetten csendes voltam és visszahúzódó, amit ma már meglehetősen nehéz elképzelni rólam. A vélemények őszinte kimondását sem tartottam minden esetben fontosnak, én sem tettem így sok esetben. Ez leginkább akkor változott meg, amikor pár éve, szinte a nulláról újjászerveztem az életem. Ha legegyszerűbben kellene leírnom azt a revelációt, akkor azt mondanám, hogy kvázi megtértem, de ez így nagyon leegyszerűsíti a dolgokat. Írtam is erről egy blogbejegyzést tavaly, amire nagyon sok reakció érkezett. Volt évekkel ezelőtt egy súlyos mélypontom, ami javarészt abból eredt, hogy túlságosan szétgörcsöltem az életem. Felemésztetett a megfelelési kényszer, illetve az, hogy nem tudtam egyről a kettőre jutni az életben. Ott volt egy kattanás, ami után elkezdtem az egész világot másként látni. Onnantól szerintem jött egy erősebb minőségi ugrás az írásaimban is. Ekkor hagytam el a PC-t, és tértem át arra, hogy a nevén nevezem a dolgokat. Arra természetesen ügyelek, hogy senkit se sértsek meg direktben, hiszen nem ez a célom, de attól még ha a fekete fekete, ne mondjuk rá azt, hogy sötétszürke, nem igaz? Van, aki ezért azt mondja, hogy én nem tudom elfogadni, ha valakinek a véleménye eltér az enyémtől, holott ez így, ebben a formában nem igaz, mindössze szeretem, ha vannak érvek az ellenvélemények mögött. A „mert csak” nem érv. Ebből természetesen akadnak néha konfliktusok, de hiszem, hogy szépen lassan megtanulom kezelni ezeket.
Vannak olyan webzinek, vagy akár fanzinek amiket figyelemmel követsz?
Természetesen igen! A hazabeszélésen felül a rock/metalzenei híreket szinte mindig a HammerWorld-ön olvasom. Laci fanatizmusa és hozzáállása példaértékű. Ezen felül a Shockmagazin és a RockStation a két olyan oldal, amit minden nap, legalább egyszer meglátogatok, ahol pedig minden cikket elolvasok, az a Grungery. Bár valahol a Grungery is hazabeszélés, hiszen többször publikáltam már az oldalon. (nevet) Ezeken felül pedig inkább embereket követek, mert vannak olyan nevek, akiknek a munkássága nagyon sokat adott nekem ahhoz, hogy most újságíró legyek, elinduljak ezen az úton. Ha anno nem olvasom Bánfalvi Ákos, Lénárd Laci, Cselőtei Laci, Draveczki Ádám, Valentin Szilvi, Danev Gyuri vagy Vörös Andris cikkeit, ma szerintem nem is beszélgetünk itt. Aztán az elmúlt években felfedeztem magamnak Nagy Andor, Pintér Miki, Bélley Csabi, Novák Árpi, Gyuricza Barbi és Kun Alíz írásait, és biztosan van olyan, akit most kihagytam, pedig olvasom Őket rendszeresen.
Fotó:Neves Ildikó/FotoN
Ha már itt tartunk. A HammerWorld Magazin munkatársa is vagy (de kurva sok szabadidőd van, haha). Gondolom ez a blognak köszönhető. Van ennél feljebb ma, Magyarországon?!
Hát, ha szigorúan rockzenére és nyomtatott sajtóra vetítjük le, akkor lehet, hogy nincs. (nevet) Régen volt olyan lehetőség, hogy ha beküldöd a CD-mellékletről a szelvényt, részt vehetsz egy Hangpróbán. Na, én egyszer beküldtem, be is hívtak! Óriási élmény volt! Akkor indult a blog, de álmodni sem mertem volna, hogy egyszer a magazinba írhatok. Az a pillanat, amikor először kaptam egy levelet Lénárd Lacitól, 2013-ban, hogy leközölné a fanzine rovatban egy Alestorm-beszámolómat, örökre belém égett. Akárcsak az, amikor kicsit több, mint egy éve szólt, hogy megüresedett egy hely a Hangpróbában, érdekel-e engem esetleg? Ott konkrétan a fürdőkádban ültem éppen, és amennyire én pattanhatok, pattantam és kikiabáltam a feleségemnek, hogy jöjjön már be, olvassa el, hogy ez szerinte is azt jelenti, amit gondolok? Szerintem akkor sem lehettem volna boldogabb, ha közlik: nyertem 10 millió forintot. Óriási érzés volt, 13 éves korom óta vágytam erre. Nyilván lehetne még feljebb jutni, főleg, ha tudnék valamilyen idegen nyelven rendesen, de egyelőre arra nincs kapacitásom, hogy megtanuljak… (nevet)
Annyi mindent csinálsz, hogy iszonyat. Munka és család mellett honnan jut erre energiád és időd? A kedves feleséged még nem akart elválni?! :D
- Havonta egyszer felmerül a gondolat! (nevet) 13 év után végre elvettem feleségül januárban, szóval talán még nem aktuális a kérdés! (nevet) Bár az mindenképpen enyhítő körülmény lehet, hogy amikor otthon vagyok a családdal, akkor igyekszem ténylegesen otthon lenni. Ilyenkor minimalizálom még a facebook-ot. TÉNYLEG! (nevet) Egyébként kihagytuk a Duna-part programajánlót, ahol az interjúrovatot én viszem, illetve hamarosan tervezem indítani a saját „műsoromat”, aminek a nemrég felkerült Tankcsapda videóinterjú egyfajta előszele volt. Ez amolyan show-műsor jellegű kis szösszenet lesz, havi egy tervezett videóval, esetenként akár több vendéggel is. Meglátjuk, hogy lesz-e értelme és kitartásom hozzá. (nevet) Plusz ötlet szintjén felmerült egy podcast is, amihez meginvitáltam Draveczki Ádámot, Pintér Mikit és Danev Gyurit is, illetve Sixx is felajánlotta benne részvételét egy kommentben. Nekiállok összeszervezni hamarosan, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Gyerekek, család mellett havi egy szerintem beleférne mindenkinek.
Ezt csak azért kérdezem,, mert elég szép számú lemezgyűjteménnyel rendelkezel. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én időnként szeretem őket elővenni és átnézni, szagolni, rendbe rakni (ami amúgy mindig rendbe van).
A gyűjteményem valóban nem kicsi, és bár igyekszem rendben tartani, azért a feleségem rendre besegít a tisztán tartásban. Köszönöm Életem! <3
Fotó: Neves Ildikó/FotoN
Melyik a kedvenc formátumod? Hány darabból áll ez a gyűjtemény?
Hát, számszerűsíteni nem is tudnám hirtelen, de olyan 1600 db DVD, 300 blu-ray, 300 vinyl és olyan 3000 db CD-t számlálhat jelenleg. A konzoljátékok száma is eléri a 300-at, bár játszani jelenleg nincs időm és a könyveket meg nem is számolom jóideje…
Van olyan zenekar, akinek kifejezetten rá vagy állva, hogy begyűjtsd a teljes diszkográfiáját?
Igen, méghozzá több is. A legnagyobb szerelem mindenképpen 5 zenekar, amiből a legkiemeltebb a Body Count és a Lynyrd Skynyrd, emellett pedig a P. Mobil, az H-Blockx és a Dog Eat Dog a három leginkább preferált banda. Viszont vannak még, akiknek szintén minden lemeze megvan és fontos szerepet töltenek be az életemben, mint Ice-t és Rob Zombie mondjuk. De inkább nem kezdek felsorolásba, mert sosem érnék a végére és kibaszottul utálnám magam, ha valakit kihagynék. Pedig megígértem Neked, hogy belemondom a Take That-et, akiket tényleg imádok, de akkor már kéne sorolni egy csomó mindenkit! (nevet)
Legutóbbi 5 lemez, amit vásároltál?
Na, itt elég vegyes lesz a felhozatal: Alan Jackson: Good Time és Like On A Rose (ez legyen egy lemez), Jason Aldean: They Don’t Know, Ibrahim Ferrer: Mi Sueno, 50 Cent: Get Rich Or Die Tryin’ és az Alice In Chains: MTV Unplugged!
Ezer és ezer dolgot tudnék még kérdezni, de szerintem egyszerűbb lenne egy könyvet írnunk az életedről. Köszönöm a válaszaid! Megtisztelő volt!
Ne viccelj, már a felkérés maga is az volt! Sörrel jövök!
