Amikor a nyári Mastodon koncert után nem is olyan sokkal kiderült, hogy a zenekar az ősz folyamán Bécsben is játszik, nem volt kérdés, hogy ismét megnézzük őket! Az időjárás természetesen ilyenkor romlik el, hogy szakadó esőben kelljen kijutni a koncertre, de ez sem szegte kedvünket, hogy meghódítsuk Bécset. /Fotó: Réti Zsolt/

A szerencsés arcoknak nem volt okuk a nap folyamán panaszra. Mi ahogy megérkeztünk egyből Mike Sulivanbe a Russian Circles gitárosába botlottunk, másoknak pedig, Bill Kelliherrel sikerült fényképet készíteni a helyszínen. A korai érkezésnek köszönhetően jutott időnk még sörözni és kicsit körbe nézni. Ahogy beléptünk a Gasometer koncert helyiségébe egyből szembe jött velünk a merch pult, ami sokkal királyabb volt, mint a pesti bulin. Nem is értem, hogy a Negrás bulin miért volt olyan kevés póló....Nem is ez igazán a lényeg, de azért a rajongó lelkét csak simogatja, hogy van miből választania.

Az estét a Russian Circles nyitotta, akiknek nem volt önnyű dolguk. Eléggé szűkre volt szabva a műsor idejük, mindössze félóra, ami azért ebből a típusú zenéből eléggé kevés, nehéz ráhangolódni. Tipikusan az a zene, ami utaztat és ehhez az utazáshoz, azért kell egy kis idő, hogy felvedd a fonalat. Összesen három dalt toltak le Mike-ék, ha jól számoltam, ebből a középső az én személyes kedvencem a Harper Lewis volt. Ezzel a dallal egyből magukkal tudtak ragadni és eltűnt körülöttem minden csak a zene maradt, semmi más. Dave Turncrantz még mindig az egyik legjobb "fiatal" dobos, szerintem. Ahogy használja a dobot... Minden koncertjükön csak rá bírok figyelni, egyszerűen le köti az embert teljes mértékben. Amellett, hogy leköti a figyelmedet a csávó olyan dinamikusan dobol, olyan érzéssel, hogy azt tanítani kéne, főleg azoknak, akik nem értik meg, hogy a dinamika mire való. Mindezt olyan könnyedséggel teszi, hogy azt hiszed, dobolni a világ legkönnyebb dolga. Mi se lehet ennél egyszerűbb. Magával ragad. Nagyon sajnáltam, hogy csak három dalt toltak. Be kell vallanom, hogy szívesebben hallgattam volna tovább őket, mint az utánuk következő Red Fanget.

A Red Fang a tőlük megszokott energiával és a Blood Like Creammel robbant a színpadra. Oké, tökre megértem, hogy ők jobban fel tudják készíteni az embereket a Mastodonra, nem húzzák le őket annyira a földig, ezért is ők voltak a második banda az este folyamán. Engem is elkapott az a tipikus Red Fang party hangulat, ellenben az osztrák testvéreink ezt nem igazán érezték. Amikor nálunk játszottak az amcsik, azt érezted, hogy egy hatalmas házibuliban vagy. Itt meg inkább csak álltak és bámulták a cipőjüket az emberek és bólogattak. Elmaradt az önfeledt bulizás. Ettől független a Wires letépte a fejemet. A srácok inkább a korai lemezeikre koncentráltak így került elő még a Good To Die is többek közt. Ahogy éreztem, Bryanék most egy sötétebb hangulatú bulira készültek, illetve nekem komorabb volt a hangulata, mint a budapesti koncerteknek.

Miután a Red Fang lerakta a lantot utána jött az a zenekar, aki miatt ennyit utaztunk. Nem is vitatható, hogy a mostani metal színtér egyik legfontosabb zenekaráról beszélünk, akiknek a sikere mondhatni, hogy töretlen. Albumról albumra folyamatosan fejlődnek és feljebb lépnek. Érdekes, hogy velük kapcsolatban senki sem pörög azon, hogy a régi lemezek jobbak voltak, és az újakkal már eladták magukat. Nálunk mindenki érzi, hogy ez máshogy jó, jobb. Minden lemez egy külön történet, amik megismételhetetlen élményeket nyújtanak nekünk. Tuti mindenkinek van egy Mastodon pillanata.Sokan vitatták, hogy a The Last Baron kezdésnek való dal-e, egyáltalán beillik-e a setlistbe? Ha így nézzük az egész Crack The Sky kérdéses lehetne, de számunkra nem volt vitás, hogy kötelező erről az albumról is játszani valamit. Ettől független az emberek mégis az újabb "könnyedebb" dalokra pörögtek be rendesen. A legújabb Emperor Of Sand album dalaiból itt is felcsendült jó néhány dal, a Sultan's Curse pedig abszolút letépte most is a fejünket. A klipes Colony Of Brichmen sem volt meglepetés a számunkra, azért az én kedvenceim még mindig a Once More Round The Sun album dalai. Így nem volt kérdés, hogy amikor jött az Ember City az.... Szavakat is nehéz találni. Az este amúgy főleg a Crack The Sky és az Emperor Of Sand album dalaira épült. Ezek mellé jött még a Mother Puncher a Remission-ról. 

A turnénak ez még csak a harmadik állomása és mind a három zenekaron látszik, hogy még nagyon frissek, tele vannak energiával, de közben már összeért mindenkinél a produkció. Bill-t ennyire aktívnak még nem igazán láttam koncerten, és Brent sem szokott feltétlen ennyit kommunikálni az első sorral. Troy pedig hozza a maga hiper-szuper elasztikus, fura, kígyó szerű mozgását. Brann pedig ki sem látszik a dobok mögül, de amikor véletlen megpillantod az arcát, azt látod, hogy mosolyog, élvezi a bulit és közben ügy üti a dobokat... Mai napig nem értem, hogy a csávó, hogy tud ennyire jól énekelni és dobolni egyszerre. És, ha ez még nem lett volna elég, a zenekarhoz most csatlakozott pár állomásra a banda régi barátja Scott Kelly a Neurosis alapító,gitárosa. Kelly és a Mastodon kapcsolata messzire nyúlik vissza az idő síkján. A Remission kivételével minden albumon szerepel egy-egy dalban, így mondhatjuk, hogy már egy hatodik tag a bandában. Így senkit sem ért váratlanul, hogy a ráadásban a zenekar azt a hat dalt játssza, amiben neki is benne van a keze. Be kell vallanom, hogy ezeknél a daloknál én nem tudtam rázni a fejem. Nem tudtam tombolni, nem ugráltam, nem ordibáltam. Leesett állal kerestem a szavakat, hogy mi ez. Mi is történik. Nem bírtam levenni a szemem Kelly-ről és a zenekarról, ahogy eggyé olvadnak, ahogy elvisznek egy olyan helyre, ahol soha nem jártam előtte. Nem tudom elmondani, hogy mi történt itt, de azt eltudom mondani, hogy ezt látnia kell mindenkinek egyszer az életben. Olyan plusz, olyan különleges élmény, amiben lehet, hogy soha többet nem lesz részünk.

A koncert viszonylag sokáig tartott, kicsivel több volt, mint másfél óra. Nem is csoda, hogy a húsz darab súlyos dal után úgy jöttem ki a teremből, mint, akit egy óriás megcsócsált, majd kiköpött. Talán, ha több dalt játszottak volna az már nem is lett volna jó. Annyira megterheli az agyad ez a zene, annyira tele van kis finomságokkal, hogy tovább figyelni, nem is tudtam volna. Még akkor sem, ha megfeszülök. Srácok, hölgyek! Én csak ajánlani tudom, hogy nyomassatok ti is minél több koncertet Bécsben. Nem drágább az utazás, mint egy retúr Budapest-Miskolc, ellenben hatalmas élményben lehet részetek. A Gasometer hangzása nekem nagyon bejött. Végre, ha elől álltam akkor is tökéletesen hallottam mindent, ha pedig egy kicsit hátrébb, akkor kristály tisztán. Ahogy mondani szokták, nem a cél a fontos, hanem maga az út. Az ilyen utakat pedig be kell járni! Béke, Szeretet, Metal

/A képek nem a helyszíne, hanem a nyári Barba Negra Trackes koncerten készültek/