RockStation

24 év után ismét Budapesten játszik a Body Count!

2017. december 05. - sunthatneversets

body-count-2016.png

A Body Count a legendás rapper, Ice-T hobbiprojektjeként született meg, majd lemez lemezt követett, ők pedig 27 éves pályafutásukkal, a hatodik, Bloodlust című korongjukkal érkeznek a Budapest Parkba június 17-én.

A Body Count-ot bár a hazai zenerajongók és kritikusok számára nem kell bemutatni, azonban kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy élőben is látták a brutális formációt. Mostanáig, a zenekar ugyanis a New Beat szervezésében 24 évvel első és eddigi egyetlen budapesti koncertje után most elfoglalhatja méltó helyét a Budapest Park színpadán!

A Los Angeles-i banda 1990-ben alakult, amikor az addig sem éppen szolidságáról ismert Ice-T és heavy metál rajongó unokatestvére szobatársak nem lettek és hatására Ice-T rá nem kapott erre a műfajra. Az út innen egyenesen vezetett a Body Count-hoz, ami végül 1992-ben dobta piacra első nagylemezét. Ice-T első szóló lemeze, a Rhyme Pays volt az első olyan hip-hop album, amire felkerült a „Szülői felügyelettel” pecsét, így nem csoda, hogy a Body Count felvételein is a durva szövegek domináltak. Sőt, Cop Killer című daluk miatt debütáló anyagukat egy időre be is vonták.

A Body Count rajongói a bandát éppen ezek miatt a humort sem nélkülöző, gyakran társadalom és rendszerkritikus szövegek miatt imádják a zenekart. Az alapító tagok közül egyébként már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül túllépve a gyászon és a nehézségeken igazán 2014-re, a Manslaughter megjelenésével tértek vissza eredeti önmagukhoz, mely végül folytatásában, az idén megjelent Bloodlust-ban teljesedett ki igazán. A friss album ráadásul nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta, régi hangjuk megtalálásáról pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a Black Hoodie és annak nem minden humort nélkülöző klipje. Nem csoda, hogy a Legjobb Metál Előadás kategóriájában a dalt Grammy-díjra is jelölték idén! A Body Count sosem volt még ennyire brutális, az elfeledett, 1994-es budapesti koncertjük után pedig végre ismét élőben láthatjuk a kreativitása csúcsán lévő bandát június 17-én a Budapest Parkban.
A jegyek elővételben december 8-tól kaphatók. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8813436951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum