Jövőre lesz tíz éve, hogy a budapesti Crippled Fox zenekar olyasmi zenét kezdett el itthon tolni, ami a kis hazai underground érdekes szereplőivé tette őket egyből. Az akkor négy fővel startoló thrashcore történet pedig többek között azért is beszédes, mert a megalakulástól számítva még egy év sem telt el és a banda már folyamatosan külföldi turnékon pörgött. Amit egy több éves, nagyon intenzív időszak és sok változás, főleg tagcserék követtek. 2015 őszéig, ahol egy fergeteges búcsú bulival lekísérve a Crippled kimondta a végét. Másfél évvel később, azaz néhány hónappal ezelőtt egy váratlan fordulatnak köszönhetően a zenekar azonban mégis úgy döntött, hogy visszatér. Majd hazai és külföldi koncertek és egy új kislemez követték egymást. A múltról, az újra kezdésről és az aktualitásokról beszélgettem a zenekar két alapító tagjával, Gagyi Attilával (Speedy Gonzales) és Bencsik Mártonnal (Dontsee Turkey).

Ami most történik a zenekar körül, az tulajdonképpen egy visszatérésnek is tekinthető. Hiszen a közelmúltban egyszer már kimondtátok a végét. Mi volt akkor annak az oka?

Speedy Gonzales (Gagyi Attila aka KisG): Az igazából miattam történt. Mi a feleségemmel már jó ideje terveztük, hogy külföldön szeretnénk élni. Ezt folyamatosan mondogattam is a többieknek éveken keresztül. A zenekar feltudott erre készülni és amikor elérkezett a lehetőség, meg is valósult. Tulajdonképpen ennyi történt. Maga a teljes feloszlás talán egy kicsit elkapkodott volt, de akkor így láttuk logikusnak.

Dontsee Turkey (Bencsik Márton aka Csirke): Igen, lehetett volna egy hosszabb szünetről is beszélni, de akkor ez tűnt a legtisztább dolognak, hogy ha ki mondjuk, hogy ez a dolog nem lesz többet. Nem tudtuk, hogy mi lesz. Nem láttunk előre. Így azt éreztük, hogy az a legjobb, ha kimondjuk a végét. Ha valaki azt mondja, hogy most elköltözik a családjával, az nem kis változás. Azután azt mondani, hogy azért még lesznek koncertek elég nehéz. Ezért egyszerűbb volt lezárni. Meg mi is le akartuk zárni igazából.

Ezután viszont újra adottak lettek a feltételek, hogy együtt játszhassatok. Amikor ez így alakult, nem is volt kérdés, hogy nyomni kell tovább?

Dontsee Turkey: Igazából miközben csend volt nálunk akkor is nagyon sok felkérés érkezett. Koncertek, fesztiválok, leginkább külföldről. Egyből viszont mégsem ugrottunk bele.

Speedy Gonzales: Valóban nem. Közösen gondoltunk sokáig a határozott NEM mellett. Én személy szerint jól elvoltam zenélés nélkül, éltem a kis életemet. Csirkének is rengeteg melója volt. Ivánnak szintúgy. A Bende maradt a zenei szférában, ő csinálgatta a saját dolgait. Viszont, ahogy a Csirke is mondta, közben nem volt olyan hét, hogy ne kaptunk volna levelet valahonnan, hogy menjünk játszani. Például Hollandiába akartak minket elrepíteni egy régi banda reunion bulijára, nem is kevés pénzért. Illetve más komoly felkérések is akadtak, amit én mindig meg is osztottam a többiekkel, hogy lássák, mi történik. Vagy például nem csak koncertfelkérések voltak, hanem erős igény, hogy legyen merch, tudjanak tőlünk vásárolni. Mi viszont mindent eladtunk korábban, nem volt semmink. Ezt is említettem a fiúknak, de ugye abban maradtunk, ha nincs zenekar, akkor merch sincs. Szóval ez ment és közben eltelt másfél év. Mi pedig végig utasítottuk vissza a felkéréseket. Addig, amíg Pompeo (xKatexMoshx, Taste The Floor) barátunk Olaszországból, Rómából meg nem keresett minket. Ő a GO! Fesztiválokat szervezi többek között és nagyon jóban vagyunk vele. Bár tudta mi a helyzet, meg hogy nem feltétlenül akarjuk már mi ezt, mégis megkérdezte, hogy erre a bizonyos Go! Fest-re, egy különleges re-union koncertre nem-e ugranánk be mégis mivel sokan kérték Őt, hogy hozza el a Fox-ot. Erre viszont mindannyian igent mondtunk. Az ő hívószava valahogy bűvös erővel bír nálunk. Az időpont viszont nem volt jó. Ez viszont bennünk maradt, hogy akkor legyen velünk valami, csak később.

Szóval volt az, hogyha egyszer kimondtátok, hogy nem, akkor nem. Meg, ha jól értem, azért az az idő is eljött a zenekar életében, ahol nálatok tagoknál a prioritások is változtak. Családot, munkát egy idő után vagy bizonyos pontokon nehéz a zenéléssel összeegyeztetni. Végül viszont mégis visszajöttetek. Nekem meg az a kérdésem, hogy ebben benne van-e az, hogy aki egyszer rajta van ezen, annak mégiscsak nehéz zenélés nélkül élni?!

Speedy Gonzales: Én már akkor is családos voltam, amikor a Crippled Fox elindult, de nem tudom azt mondani, hogy ez a két dolog durván ütötte egymást. Nekem szerencsére van egy isteni feleségem, aki mellett a zenélésben teljesen kiélhettem magam. Nem volt soha probléma egy turné vagy az egyéb koncertek, mert egyrészt látja, hogy ennek a dolognak van értelme, meg támogatja azt, hogy én ezt ennyire szeretem csinálni. Szóval nekem nem kellett prioritásokban gondolkodni az elején sem, mert ez a két dolog ment végig együtt. Ettől független mikor már nem zenéltünk, én jól megvoltam zenélés nélkül. Eleinte hiányzott persze, de leginkább azért, mert amíg volt a CF, én minden nap kezembe vettem a gitárt és írtam a számokat. Ez az anyagaink mennyiségén is látszik. Mikor meg már nem kellett írnom, az egy darabig tényleg furcsa volt, hogy nincs ezzel dolgom. Amíg volt a Fox, a család mellett én mindig ezen pörögtem. Borítók, szervezés, új zenék, új dizájn. Mikor ez megszűnt, másra tudtam fordítani az időmet. Másba fektetettem az energiámat és ezekkel elvoltam. Szóval, ha nem úgy alakult volna, ahogy végül alakult én ellennék a Fox nélkül.

Dontsee Turkey: Az egy nagyon kényelmes létezés, amikor egy lényegesen sok energiával járó teendő halmaz kiesik az életedből és nem kell, hogy benne legyen a rutinban. Az hogy próbálunk, időpontokat egyeztetünk, próbatermet fizetünk, felvételeket készítünk, ahol határidők vannak és a többi. Tehát mindezek után tök kényelmes volt, könnyebb volt, hogy ezek nincsenek.

Lehet különbséget tenni, hogy mi ebben a történetben a hangsúlyosabb. Úgy értem, hogy van az alkotó rész, ahol sokat vagytok együtt, összerakjátok a számokat, felveszitek és ebből közben sorban kiadványok születnek, vagy inkább a koncertek és a turnék nyújtják a nagyobb élvezetet?

Dontsee Turkey: Nem biztos, hogy ezt nagyon külön lehet választani és úgy nézni. Az egyikből jön a másik, vagy valahogy egyben van ez az egész. Ha viszont külön nézem, akkor nekem a nyomulás része a hangsúlyosabb. Az hogy lehet menni, turnén lenni, világot látni.

Speedy Gonzales: Nálunk az alkotói rész sosem volt annyira hangsúlyos, nem voltak nagy agyalgatások. Mindig vonunk le utólag következtetéseket persze, hogy mit lehetett volna máshogy csinálni, de ez a zenekar úgy indult és most is úgy működik, hogy csak azt játsszuk, ami szívből jön. Ami nincs egyből meg, vagy amin agyalgatni kell, azt dobjuk. Ez egy egyszerű recept és jól is működik, ez a számok mennyiségén nyilván észrevehető. A turnézás viszont egy másik kérdés. Az nem mindig ilyen egyszerű. Aki volt már hosszabb turnékon, ami mondjuk legyen háromhetes vagy egy hónapos, azt tudja, hogy ez nem csak egy felhőtlen nagy kaland, hanem sok nehézséggel is jár. Én a munka részét, mindig nagyon szerettem. Kitalálni, összerakni, szöszmötölni. A szervezés része a dolognak mondjuk megint nehezebb, de azt elmondhatom, hogy az utóbbi időben ez is könnyen megy már, mert csak elég kiírni, hogy CF turné ettől-eddig és már érkeznek is folyamatosan az ajánlatok nekem pedig csak válogatni kell, hogy hova, hogyan tudunk a legkönnyebben eljutni.

Sok kapcsolatotok van, mindig ilyen könnyű volt? Vagy ehhez kellettek a hosszú évek és meg kellett érte küzdeni, hogy legyenek?

Speedy Gonzales: Igen! A jó öreg myspace oldalnak például sokat köszönhetünk. Ott jól szövődtek a kapcsolatok. Küzdelemnek ezt az egészet meg azért nem nevezném, mert például már az első anyagnál is, ami kijött, egyből jelentkezett egy Kaliforniai kiadó, hogy nekik tetszik az egész és segítenének kiadni. Nagy meglepetésünkre, de tényleg így volt. Mondták csináljuk meg itt nálunk, mert minden olcsóbb, küldtek hozzá egy kis pénzt és megvolt az első cd. Ezután pedig nagyjából minden így működött tovább. Jött az egyik üzenet, a másik üzenet. Egy újabb kiadó, meg újabb koncert lehetőségek és az egész máris mozgásban volt. 2008 végén kezdtük és 2009-ben például már külföldi turnéra mentünk. A következő év még intenzívebb volt. Az Olaszok nagyon megszerettek minket és helyettünk szervezték le és szervezik le azóta is a bulikat szerte az országukban. Látszik is, hogy milyen sokat járunk oda vissza. Többek között azért mert fantasztikus a színtér.

Dontsee Turkey: Talán az elején volt egy kis csalás, hogy a Motivation zenekarral együtt mentünk turnéra (Speedy korábbi zenekara) és ott azért volt már némi kapcsolat rendszer meg respekt, amivel együtt el lehetett adni a Foxot is.

Speedy Gonzales: Igen, az első turnén még valóban így volt. A másodiknál viszont már kimondottan a CF-et hívták és a Motivation volt, ami hozzá lett csatolva a dologhoz. A Motivation 28 napos nagy mediterrán turnéja 2010-ben is eredetileg Crippled Fox lett volna, csak Csirkének akkor volt a vizsgaidőszaka és nem tudott eljönni. Tehát akkorra a CF már abszolút bepörgött. Onnantól már rajongó bázisról beszélünk, akiknek köszönhetően mehettünk játszani sok helyekre.

Azóta is ezekre a helyekre jártok egyébként vissza? Úgy értem vannak bejáratott szervezők, klubok, ahova újra és újra vissza szoktatok térni?

Speedy Gonzales: Vannak fesztiválok, vagy kimondottan olyan városok, ahova mindig hívnak minket. Viszont mindig játszunk új helyeken is, de mivel van egy bejáratott rajongói tábor, ezért ugyanazok az arcok máshol is feltűnnek annak a közelében, ahol korábban már koncerteztünk. Idén már volt három turnénk és azt láttuk, hogy bár új helyre megyünk, de régebben már játszottunk a környéken, akkor is tulajdonképpen ugyanazokhoz megyünk vissza sokszor, csak máshova.

Helyek terén egyébként ebben a punk véráramban vagytok? Foglalt házak, helyi közösségek, akár a helyszín, akár a szállás szempontjából?

Speedy Gonzales: Ez nagyon változó. Minden a szervezéstől függ. Azon áll, hogy akik leszervezik a bulit, hol találnak helyet neki. Bármerre járunk, azért kint is szembesülünk azzal a problémával, hogy a helyeket szeretik bezárni, akár csak itthon. A punk vagy az ahhoz leginkább köthető zenei közeg ott is szorul kifele. A kluboknak az ilyen bulik nem nyereségesek, sokszor nem tudják fenntartani és bezárják a helyet. Aztán ez a squat házas dolog is változóban van, azokban sem lehet mindenhol játszani. Nem mindenhol engedik már be a bulikat. Sőt, voltak elmaradt koncertjeink is így, hogy vagy megszűnt a hely mire odaértünk volna, vagy visszamondta a squat, mert mégsem akart oda fellépést. Ezek nem szimpatizálnak automatikusan a hc/punk színtérrel, például volt egy hely Dijon-ban, ahonnan ki is tessékeltek minket, mondván ez egy anarchista közösség és ha mi nem ott lakunk akkor menjünk ki az épületükből mivel a koncert a velük szemben lévő helyen lesz. Körülbelül 4 méter volt egymással szemben a két ajtó.

Sok megélésetek van és az elején említettétek, hogy azért nem könnyű a turnézás. Vannak negatív tapasztalatok is egyébként? Amikor nagyon nem stimmel az egész és vastagon beleszaladtok?

Dontsee Turkey: Mindig van negatív része, de kilencven százalékban pozitív.

Speedy Gonzales: A negatív sem a klasszikus értelemben negatív általában. Hanem sokszor van a pl., hogy a szervező piszok lelkes, de sajnos nagyon amatőr. Bírja a bandánkat, akarja a bulit, de tapasztalata viszont nincsen hogyan is vezényelje le az egészet. Legtöbbször ebből következnek a nehézségek. Kisebb vagy nagyobb hibák, amiket észre veszünk, és bár nem könnyítik meg a dolgunkat, de nem szoktunk reklamálni. Inkább alkalmazkodunk és a megoldáson gondolkozunk. Van amikor odamegyünk a helyre és minden full gané. Nem repesünk az örömtől, de oda szervezték a bulit, így játszani kell. De nyilván nem fogom szóvá tenni a házigazdáknak. Gyakran a szálláshelyek is embert próbálóak, de ez van. Előfordult, hogy inkább elmentünk máshova mert egyszerűen nem akartuk bevállalni az ott alvást.

Dontsee Turkey: Kaját és szállást mindenhol kapunk, szóval ami a legfontosabb, az alapból mindig megvan. Ami általában egy másik hiba és tapasztaljuk, amikor összeraknak minket mindenféle érthetetlen zenekarokkal egy estére, akik szintén turnén vannak és csak nézünk, hogy ez most milyen buli lesz.

Speedy Gonzales: Ezekbe beleszaladunk persze. Mikor a szervező szereti a zenénket, de nem éppen ilyen zenekaroknak szervez koncerteket többnyire és összerak minket teljesen más stílusú bandákkal. Mostanában is volt egy ilyenünk. Egy metalcore buli közepén találtuk magunkat. Olyan bandákkal, azzal a közönséggel. Mikor elkezdtünk játszani nem is értették, hogy mi történik. A másik bandának saját fényei voltak, ment a stroboszkóp, pörögtek, forogtak. Füstgépük is volt. Nyomták a beatdown részeket. Nos, az ő közönségüknek pörgetni a Crippled zenéjét kurva érdekes volt. Ezt leszámítva viszont egy teljesen profi szervezés volt, mindent megkaptunk amit ígértek. Terülj, terülj asztalkám volt, csak mi nem ehhez vagyunk hozzászokva.

Látjátok az ottani klubokat, szervezőket, arcokat. Belenéztek más színterekbe odakint valahol. Hasonlítjátok ezeket a hazai viszonyokhoz?

Speedy Gonzales: Direktben nem, de egyértelműen látszik a különbség. A magam nevében tudok beszélni, mert nekem mondjuk ott voltak a Motivation évek is, amivel nagyon sok helyre sikerült eljussak tengeren túlra is. Például az egy hónapos Dél-kelet Ázsiai turnén. Nos, nagyjából mindenhol más, ugyanakkor mindenhol megvannak a hasonlóságok is. Lehet hallani a sok pozitívumról és látni is azt sok helyen, de van egy csomó negatív dolog is és azokban is sok a hasonlóság. Ami viszont nagyon látszik, hogy még mindig le vagyunk maradva. Ahhoz pedig, hogy ez az egész jobban mozgásban legyen nem is tudom mi kellene. Itthon mindig beleragadunk a trendekbe. Gyorsan történnek a változások mind emberekben, mind zenekarokban, kevesen maradnak meg huzamosabb ideig egy adott stílusnál. A szélsőségek és tudatlanság nagyon jellemző nálunk, de komolyabb rálátás arra, hogy mi kell ennek a műfajnak, kevesekben alakul ki. Nekünk nem igazán volt meg ez a kultúránk, de nem szeretnék túlzottan bele menni, mert erről iszonyat sokat tudnék beszélni. Viszont pont erről szól a „The Scene sucks...yet it’s working” számunk.

Speedy Gonzales: De ehhez van egy sztorim, ami jó példa lehet, hogy mikbe futsz bele kint. Montpellier dél-franciaországi tengerparti város, melynek van egy kultikus klubja, a Secret Place. Nagyon sok híres zenekar fordult meg ott minden zenei stílusban. Van ott egy színtér, kik sok koncertet szerveznek. A kollektíva Mosher Team néven fut.. Nevükkel ellentétben nem ilyen taffgáj harcosok hanem aranyszív emberek, ahogy viselkednek az emberrel az elképesztően aranyos. Van egy vezetőjük, és a társaság többsége már 40 év körüli. Minden egyes koncerten ezek felkészülnek, bemennek és elképesztő hangulatot tolnak a bulin. Két banda közti szünetben kimennek pihenni beszélgetni, de amikor kezdődik a másik zenekar a vezető egy síppal jelez vagy körbe szalad, behív mindenkit és csinálják a bulit. Van saját FB oldaluk, pólóik, támogatnak sok megmozdulást. Komoly HC fesztiválokat is szerveznek ahol megfordult már a Madball, a Front, SOIA, stb. Minket évekig üldöztek, hogy menjünk játszani, így az utolsó turnén én törött lábbal, de megcsináltuk. Illetve a visszatérő májusi turnén játszottunk, ott a Mosh Fest keretein belül. Érdemes megnézni a videókat és a képeket ezekről a koncertekről.

Ezek a különbségek azért is érdekes kérdések, mert például itt vagytok ti, akik abban amit csináltok tök jók vagytok. Minden visszajelzés ott van, ami ezt igazolja. Mégsem onnan jönnek ezek többnyire, ahol éltek, alkottok, játszotok és a többi. Szerintem tök jogos a kérdés, hogy miért külföldön vannak kétszáz fős bulijaitok? Miért oda adjátok el a legtöbb lemezt és miért nem itthon van meg az az undergroud kör, akik elsősorban adják a figyelmet a Crippled dolgainak?

Dontsee Turkey: Azért mi reálisan is próbáljuk nézni az itthoni dolgokat. Ez egy kicsi ország, kisebb színtérrel. Kisebb az a felvevő piac, ha punk/hc szinten lehet ilyenről beszélni, ami megjelenhet. Mondjuk nekünk amúgy tök mindegy, mert nem ezért csináljuk. Ha érdekelne ez a része nem ezt játszanánk. Időnként arcon csap, hogy harmincan jönnek le a bulijainkra, de nem lovagolunk rajta örökké, hogy ez van. Csak játsszunk. Mint például a Play Fast Or Don’t fesztiválon egy repülőgép hangárban, ahol simán voltak hatszázan vagy még többen és pörögtek ránk az emberek. Persze a kontraszt azért nyilvánvaló.

Speedy Gonzales: Szerintem közelítsük meg ezt a kérdést onnan, hogy milyen zenét játszunk. Amikor mi ezt elkezdtük, elég nagy széthúzás volt még ebben a kevés embert jelentő közegben is. Nagyjából az működött, hogy mindegy milyen zenét játszol, ha a többséggel spanban vagy, akkor kedvelnek, támogatnak. Ha viszont nem komál valami helyi „hc szakértő”, akinek „számít a szava” és sokan veszik körül, akkor mindegy mit csinálsz, le fognak húzni. Itt ez ment. Ezért amikor elkezdtük, szerettük volna ezt kijátszani és ezért találtuk ki az álneveket, illetve ezért nem raktunk ki magunkról fotót sem az elején. Úgy hoztuk ezt össze, hogy senki se tudja kik vagyunk. Kiraktuk a zenénket a myspace felületre és jöttek is a hozzászólások, hogy ez milyen jó, meg mennyire adja és a többi. A Sebes (Willy Fox da Vox) hangját többen egyből felismerték, mert neki nagyon klassz és jellegzetes a hangja. Szóval őt azonnal elkezdték kérdezgetni a barátai kik a többiek, de nem árulta el senkinek. Ez ment fél évig. Közben mentek a találgatások. Aztán leszerveztem az első bulit 2009 június 5-én és akkor már tudták, hogy a Némó (Fox ’n Roll) a gitáros. Meg páran már beszélték, hogy én lehetek a dobos, de Csirkére például senki nem gondolt. Ott volt az első buli, már bent ülök a dobok mögött, Némón a gitár, Sebesnél a mikrofon, de a basszusgitár még mindig ott várt letámasztva. Csirke a közönség között állt, majd biccentettem neki, hogy akkor jöjjön. Ami azért volt poén, mert amikor felvette a basszusgitárt sokan nagyot néztek, nem számítottak erre. Kiderült tehát akkor, hogy kik is vagyunk és azok akik írogatták, hogy milyen király a dolog, egyből máshogy néztek ránk. Akik engem például nem kedveltek, egyből elkezdték fikázni a zenekart. Ezek régi dolgok, magunk mögött hagytuk, de érdekes volt ezt végignézni. Egy olyan zenét kezdtünk játszani, ami itthon még nem volt jelen. A Step On It volt hasonló, mert ők játszottak thrash részeket, de ilyen kiköpött thrashcore dolgot nyugodtan mondhatom, hogy mi csináltunk először. Előszedtük ezt a Venice beach arculatot, ami abszolút poén. Ugyanakkor pedig egyértelműen zenei hatás is, bandanát kötöttünk fel és ezek mind olyan pluszok voltak, ami kicsit különlegessé tette a zenekart. Jó volt végre felszabadultan olyan zenét játszani amibe belevihettünk több zenei stílust a punk/hardcore-ból és a thrash-ből is. Mindenki joggal kérdezhette, hogy kik vagyunk mi innen magyarból, akik ezzel a stílussal jelentek meg. Én tudtam, hogy ez itthon nem fog nagy számú embert megmozgatni, de minket ez nem zavart. Bár azóta sokat változott a közönség is és például a két évvel ezelőtti búcsúbulin vettük észre, hogy milyen sokan eljöttek és mennyi az új arc.

Pár hónappal ezelőtt az újraindulás még négy fővel volt. Most hárman vagytok és te énekelsz, illetve gitározol is. A kezdésnél dobos voltál. Korábban is volt sok tagcserétek. Ez azt jelenti, hogy bármilyen variációra nyitottak vagytok, ami működik?

Speedy Gonzales: Ezeket egyszerűen, és sajnos, de hozta a sors. Egy ideje azt szoktuk mondani, hogy rossz Országban alakultunk meg. Amikor elkezdtük, úgy tűnt, hogy jó lesz ez, de hamar kiderült, hogy Némó gitár tudása igazából kevés. Az első év után így szükséges volt a változás. Mivel gitárost nem találtunk, de a számokat főleg én írom, jött az ötlet, hogy akkor legyek én a gitáros. A Motivation zenekarból Csonti szívesen kisegített minket a doboknál. Így mentünk nagyjából megint egy évig. Aztán jött, hogy Sebes sem tudja tovább vállalni, egyre kevesebb ideje volt a zenekarra. Ebből aztán megint az lett, hogy szerepet váltok és akkor énekelek majd én ami miatt mégis csak kellene egy gitáros. Ez volt a legnehezebb egyébként. De aztán 2011-ben jött még egy Motivation tag DaddyFox, aki vállalta a gitárt. Szóval akár meg is lehettünk volna, de a dobos kérdés ott volt még mindig. Felkértem a Márkot aka Fox of Grind (Human Error, Diskobra, stb.) és akár meg is lehettünk volna, de Daddy ideje sem engedte, hogy tovább folytassa a zenekarban. Visszatértünk oda, hogy kellene egy gitáros. Közben a Pucó aka Salvatore Fox (Zero Tolerance stb.) is be tudott ugrani gitározni és két turnét is eltoltunk vele. De segített ki minket énekesi poszton például a Gerti (Mind Your Step, Youth Violence) is egy olasz turnéra. Ő most egyébként a fantasztikus Kristályvonatban énekel. Akkor például nekem még elképzelhetetlen volt, hogy egyszerre gitározzak és énekeljek. Közben Márknál is ütköztek a Crippled Fox és Human Error dolgai. Szóval visszajött Csonti még egy olasz turnéra, ahol Gerti énekelt. A változásokat viszont soha nem személyi konfliktusok hozták, hanem mindig a körülmények alakították így az eseményeket. Talán ez is volt a legnagyobb nehézség az évek alatt. Egyben tartani ezt az egészet úgy, hogy legyen mindig zenésztárs, aki akarja és el is tudja játszani velünk, amit szeretnénk. 2012-ben egyszer még hirdetést is adtam fel, hogy dobost keresünk. Ami már tényleg egy elég elkeseredett lépés volt, de mindent megpróbáltunk, hogy működjön a zenekar. Végül pedig meglepetésszerűen, de ez vált be, mert a Bende a hirdetést látva jelentkezett a zenekarba. Akkor segített ki minket egy turnén Ivan Step (Mind Your Step). Majd Bende, egy volt zenekarából hozta a Danikát (Daniel San), mint gitárost. Ezzel a felállással toltunk egy hosszabb U.K. turnét 2013-ban. Aztán Danika helyett egy rövid olasz turnéra visszajött Iván Step, még ugyanabban az évben . Akit amúgy, miután megtudtam, hogy Pestre költözött, már egy ideje szerettem volna becsalogatni a zenekarba. A Mind Your Step zenekar iszonyatosan király banda volt szerintem. Plusz itthon ők voltak még, akik valahol hasonló dolgot toltak, mint mi. Mégsem lett egyből Crippled tag. Először egy FxAxSxTx néven futó külön csapatot raktunk össze. Danika kivált a zenekarból 2013 végén egy szintén hosszabb EU turné után. Na ekkor jött Ivan Step számára a teljes értékű Fox tagság 2014-től. Vele pedig maga a zenekar is teljessé vált. Nagyon jól szóltunk együtt. Az utolsó két évet így is nyomtuk le.

Az, hogy most a visszatérésünknél mi történt, abba meg mélyebben talán nem is mennék bele. Az interjú elejéhez visszakanyarodva, ugye mondtam, hogy jött az a bizonyos olasz felkérés Pompeo barátunktól, amiből aztán lett egy agyalás, aminek az lett a vége, hogy eldöntöttük, akkor mégis úgy térünk vissza, hogy mindent beteljesítünk. Tehát már nem egy buliról volt szó. Azt viszont tudtuk, hogy Iván ezt már nem tudja vállalni, szóval megint jött, hogy ki gitározzon. Marci pedig már azelőtt jelentkezett, hogy egyáltalán tudtuk volna, hogy újjá alakulunk majd. Szóval mikor ez megtörtént, vele megpróbáltuk. Viszont a májusi turnén kiderült, hogy nem működik a dolog. Elsősorban neki, mert kilépett. Utólag megtudtuk, hogy a csatlakozása hozzánk elsősorban abból állt, hogy szeretne turnézni. De inkább nem beszélek róla mert bosszantó a sztori. Ezért fogtam gitárt és most amellett még énekelek is. Rögtön a Fluff fesztiválon kellett toljam minden próba nélkül, érdekes élmény volt. Mostanra mondjuk működik a dolog, de nem könnyű. Nem ehhez vagyok hozzászokva.

Akkor most megint kell egy gitáros?

Speedy Gonzales: Nem tudjuk mi lesz. Úgy általában sem, tehát magával a zenekarral és ezen belül a posztommal. Ha csináljuk, akkor viszont jó lenne egy gitáros, mert a dolog bár így is működik, de jobban szeretném, ha maradhatnék csak mikrofonnal a kezemben. Ehhez a zenéhez kell egy erős frontember és minden egó nélkül, de én tudom mit kell csinálni a színpadon ahhoz, hogy az egy nagyon jó buli legyen. Szeretek megőrülni. Sokan ezért is szeretik ezt a bandát élőben, mert ez is benne van. A saját zeném kihozza belőlem az állatot. Ez kell. Ha viszont lesz új gitáros, mi tényleg azt szeretnénk, ha valaki olyan jönne, aki ezen stílus mellett maximálisan el van köteleződve. A vérében vannak azok a bandák, akik ebben előttünk jártak, imádja, éli ezt az egészet. Mert ehhez nem elég, hogy el tudod játszani. Egy jó gitáros ezeket a thrash témákat simán el tudja játszani. Mi viszont azt szeretnénk, ha valaki olyanban futnánk bele, aki úgy szereti ezt, mint mi. Aki úgy kapcsolódik ehhez, mint például anno a Márk dobosként. Aki érezte az egészet, mindig tudta mit kell ütni, akivel egy zenei csoda volt nekem együtt zenélni. Hozta a thrash, a punk részeket és azt játszotta, amit ebben a zenekarban kell. A közös munka vele fantasztikus élmény volt.

Rengeteg anyagotok van. Számtalan nóta. Most is jött ki új cucc. Bármeddig variálhatóak egyébként ezek a kő crossover témák?

Speedy Gonzales: Egy ideig számoltuk, hogy hány számunk van, de valahol kétszáznál abba hagytuk azt hiszem. Van egy trükköm, ami úgy néz ki, hogy néha régi számok témáihoz nyúlok hozzá és az kerül elő más formában. Egy idő után nem könnyű kitalálni ezeket. Én úgy érzem, hogy már mindent kitaláltam, amit ezen belül kilehet. Például tudom mondani kihívásnak, hogy valaki keresse meg a 2009-es „Positive” című szám riffjét egy 2013-as anyagon. Mert ott van, csak a 2013-as anyagon mélyebben játsszuk. Most viszont megint van tizenegy új dal, amiből hat ugye a Thrashcore is Back anyagra került fel. Öt másik pedig már a lemezgyártónál van egy split anyaghoz az olasz Satanic Youth zenekarral, akik a barátaink. Ezért a tizenegy számért pedig most tényleg vért izzadtam, hogy összeálljanak még ha egyszerűeknek is tűnnek. Másfél évig nem fogtam gitárt, nem ezen pörgött az agyam és ez nem kicsit volt érezhető most. Régen ez úgy ment, és most kulissza titkot árulok el, hogy pl. elmentem pisálni, közben ment a fejemben egy téma, majd befejeztem, kézmosás, kijöttem, megfogtam a gitárt és kész volt egy szám. Ez nagyon sokszor fordult elő. Vagy Csirkével két perc alatt írtunk számokat. Megkértem, hogy gyorsan pengessen valamit, bármit ami éppen jön belőle, gyorsan rátettem a dobot, és kész is volt a szám. Ilyenek pl. a minden koncerten eljátszott „Cut Your Hair” vagy a „Stood In Line”.

Kellenek egyébként az új számok? Vérfrissítés is? Hiszen rengeteg anyagotok van, amikből tudtok játszani. Akár a régikből is pakolhatnátok össze más és más szetteket..

Dontsee Turkey: Jó az, ha vannak új számok. Azokból sem mindet játsszuk a következő bulikon. Nyilván vannak bejáratott számok, amikről tudjuk, hogy örökzöldek és még mindig működnek. Azokhoz viszont mindig jön egy vagy több új dal és kerülnek ki régebbiek. Minél több számból tudunk válogatni, annál inkább kapja meg mindenki azt ami hozzá közelebb áll. Nincsenek egy síkú Crippled bulik. Vegyesek a számaink. Ott vannak a szupergyors fastcore részek. A középtempós táncolós hardcore részek. Punkosabbak vagy a tisztán thrash témák. Sok számunk van, melyek variálhatóak. Ez látszik abból is, hogy sok új és vegyes arcok jelennek meg a koncertjeinken. Jönnek metál oldalról is, szerintem ez igazán jó dolog és ez köszönhető a vegyes számainknak.

Abból a néhány budapesti buliból, ami az utóbbi időkben volt, legtöbbször Tiziéknél játszottatok. Ez egyértelműen elköteleződést jelent a hely mellett?

Dontsee Turkey: Nem feltétlenül, de tény, hogy most aktuálisan ott van ezeknek a buliknak tere. Most ez az a hely Pesten, ahol ezeket a koncerteket meg lehet tartani. De az is hozzátartozik, hogy ott is próbálunk. Szóval ennek a kényelme is ott van. Kihozzuk a cuccunkat és körülbelül öt métert kell vinni a színpadig. Ez azért nagyon frankó, hogy nem egy buszba be, aztán buszból ki és visszafelé ugyanez. Illetve ott vannak azok az ismerős arcok is, akikbe jó belefutni. Ha nem is mi játszunk, de mondjuk tudom, hogy oda lemegyek, lesz olyan akivel szívesen találkozom. Most ez az a hely.

Ti részeiként gondoltok magatokra ennek a hazai hardcore színtérnek? Van olyan közösségi érzés bennetek, ami köt más zenekarokhoz akár, akikkel mondjuk párhuzamosan haladtok itthon? Közhely, hogy a hardcore közösséget jelent, bár valójában az, vagy annak kéne lennie. Nektek milyen a viszonyotok ezzel az ideával itthon?

Speedy Gonzales: Én az elmúlt 4 évben már nem éreztem, hogy a Crippled ennek az egésznek annyira szorosan a része lenne. Korábban sokkal inkább az volt. Sőt bennem ott volt, hogy ha ez zeneileg bár más utat követ, akkor is bele kell férjen a hazai színtér életébe. Ezt más hasonló bandák leszervezésével és a saját bulijainkkal én nyomtam is itthon a Station 80 Booking keretein belül amit egy barátommal közösen hoztunk össze. Egy idő után azonban ez már nem volt annyira fontos. A más vonalon mozgás más utat is kezdett jelenteni. Volt idő amikor megbeszéltük, hogy olyan koncerteken fogunk játszani ahol hozzánk hasonló vagy ugyanolyan bandák lépnek fel, aztán meg nyitottunk más színterek felé is és ez más közönséget is hozott. A fiatalabbak többsége, akik most minket hallgatnak sokszor nem hardcore oldalról jönnek. Sokan jönnek be a bulijainkra, akik sosem látogattak hardcore koncerteket azelőtt. Más zenei fórumokon is kapott figyelmet a zenekar, mint például a tiétek és ez hozott újabb, vegyesebb közönséget.

Dontsee Turkey: Én mindig úgy éreztem, hogy mi valahogy külön vagyunk a színtértől. Más zenét is csinálunk és itthon nagyon nincs is zenekar, aki hasonlót tolna. Talán ebből is fakad, hogy úgy mond nincsenek testvérzenekaraink.

Speedy Gonzales: Korábban a Step On It volt 2004-től, akik most megint nyomják. Volt a Grow Up Fuck It Up akikkel szerettünk együtt játszani. Vagy a 30Second Trend, akik még közel álltak hozzánk zeneileg. Hívtam mindig a Mind Your Step zenekart, hogy kicsit összébb húzzam ezt a vonalat. Emlékszem egy fergeteges győri bulira ahol ezekkel a bandákkal játszottunk plusz a szlovák barátainkkal, a Boiling Point-ék. Egyik legjobb hazai koncertünk volt. Minden zenekar jó volt azon az estén. Illetve ott volt a Youth Violence, akikkel itthon talán nem is játszottunk együtt, de már a zene miatt is megvolt a szimpátia. A powervilence / fastcore vonal az ugye, ami műfajban a legközelebb áll hozzánk és érthetetlen számomra, hogy itthon miért nincsenek ilyen zenekarok.

Van az új anyagon a „Fuck Choreography Hardcore Dancing” című szám. Ami egy elég erős üzenet egy adott jelenségnek, ami így van és kicsit mindenhol ott lett egyszer csak. Beszélnétek arról, hogy nektek mi ezzel a bajotok konkrétan?

Speedy Gonzales: Azzal kapcsolatban fogalmaztam meg kritikát, hogy míg régen lementél egy koncertre és ott jól érezted magad, ott nem volt direkt erőszak. Volt pogó, volt lökdösődés, mászás, stage-dive, de a maga játékszabályaival. Aztán jött ez a dolog. A Boston Beatdown és az, amit hozott. Ha megnézed nagyobb koncertek vagy fesztivál bulik videóit, ahol adva van egy csomó ember, akik jól is összejöhetnének, mehetne a biztonságos színpadmászás, a beugrálás, a vállra mászás stb. de többnyire nem ez van. Pedig ezektől mindig jó volt egy hardcore buli. Jött az új iskola, ahol már karcsapások, körbe rúgások meg nem tudom milyen mozdulatok kellenek. Amikhez egyébként közel menni sem lehet. Ez pedig eltávolítja egymástól a közönséget. Távolságot kell felvenni, ha ez zavar téged és nyilván zavar. Egyszerűen nem tud egyben lenni így a közönség. Én fesztiválokon ezt végig néztem többször is és szörnyű, hogy mennyire máshogy jön át ezekkel az emberekkel a buli. Vicces ahogy egy zenekar alatt a gyors részeknél meg sem mozdulnak, állnak a színpad előtt, majd amint valami középtempós táncoló rész jön, kapásból csapkodnak meg rugdosódnak, nevetséges. Konkrétan hazavágja a hangulatot ez az egész. Nem tudnak ezek végig táncolni egy teljes számot sem, mindig csak a középtempós részeket mert kell a begyakorolt nevetséges koreográfia. Majd itt van az eldurvult változat, ahol direkt arra megy ki a dolog, hogy random arcokra rárúgjon vagy odaüssön valakinek az ember amit crowdkilling-nek neveztek el. Visszataszító az egész. Ott van a dicsőséges (ha ha ha) circle pit, ami tökéletesen ki van találva, mert egy körön belül teljesen szabadon mozoghatsz, és aki kívül van, azt nem fogod zavarni. Plusz kurva jól is néz ki. Nincs benne ez a kemény gyerek dolog, ami azért a mai hardcore történetre csúnyán rányomja a bélyegét. Mert simán csak pózerkedés az egész, egy koreográfia. Ebből lett aztán megannyi műfaj a hardcore-on belül, és ezért sem szeretem magamat már hardcore-nak nevezni, véletlenül se azonosítsanak be ezzel a szarsággal. Mint ahogy a bulijainkon sincsenek ilyen arcok, mert kialakult nekik is a saját színterük és mi vagy mások már nem közösködnek velük.

Dontsee Turkey: Bár egyszer beleszaladtunk Angliában egy ilyen koncertbe a 2011-es Motivation/CF turné alatt. Ahol a szervezősrác bírt minket és meghívott egy bulijukra, ami tulajdonképpen ennek a vonalnak szólt. Mindenki egyenruhában, mezben és a többi. Csak ilyen bandák. Súlyos beatdown részek. Mi meg csak nevettünk azon, ahogy mindenki beszalad és katonás sorrendben csapatja a saját négyzetméterén belül. Ráadásul szűk nadrágban, még a testesebb arcok is. Akik aztán alig bírtak ebben mozogni, de rugdosni azért kell, szóval esés is lett belőle. Aztán jött a Motivation. Azt még valahogy meg is emésztették, de aztán jöttünk mi. A kurva rövid és gyors részeinkkel. Azt látni kellett volna. Először senki semmit. Halál csönd. Aztán a hatodik számnál úgy ahogy beindult náluk valami. Majd minden középtempónknál, ha csak öt másodpercig tartott is, középre álltak majd gőzerővel ment a mozgás koreográfia. Mondjuk az például tök aranyos volt, ahogy azért próbáltak alkalmazkodni hozzánk a maguk módján a beatdown harcosok. Végül vicces és tök nagy buli lett belőle.

Step On It zenekarral elképzelhető, hogy egyszer még jön ki közös anyagotok? Nektek is épületes faszaság volt a Tony Soprano split? Én azt látom, az egy nagyon népszerű kiadványtok lett...

Dontsee Turkey: Egy koncepció cuccra, nyilván mindig is jobban felfigyeltek az emberek.

Speedy Gonzales: Én hatalmas Sopranos rajongó vagyok, megmutattam bátyámnak is aki szintén rajongó lett. Akartunk már egy közös split lemezt készíteni és így jött az ötlet, hogy legyen ez. Nagyon jó lett, na meg ki csinál ebben a műfajban egy tribute lemezt Tony Soprano-nak, érted.

Beszéltetek a jelenről. Ehhez képest viszont, hogy néz ki a jövő?

Speedy Gonzales: Őszintén szólva most nem tudjuk mi lesz 2018-ban. Sok volt ez az év, volt három turnénk, fesztiválok, pár hazai koncert, lemezfelvétel, és lehetett volna több is, de az időnk már nem engedte. Sok volt, és át kell beszéljünk dolgokat. Jövő Februárban jelenik meg a Satanic Youth split kislemezünk ismét a fantasztikus Drinkin’ Beer In Bandana Records és más külföldi kiadók segítségével, tervben illetve valahol már szervezés alatt van az angol / skót/ ír turné valamint egy brazil turné, de tényleg nem tudjuk, hogy mi lesz. Nagyon köszönjük az interjút és a támogatást!