
Ahogy arról már beszámoltunk, 2018 februárjában óriási punk koncertnek ad otthont a Barba Negra Music Club. A British Punk Invasion névre keresztelt rendezvényen az egyik zenekar ugyan lemondani kényszerült a koncertjét, de már meg is van a pótlás.
Ahogy arról már beszámoltunk, 2018 februárjában óriási punk koncertnek ad otthont a Barba Negra Music Club. A British Punk Invasion névre keresztelt rendezvényen az egyik zenekar ugyan lemondani kényszerült a koncertjét, de már meg is van a pótlás.
3 címmel pénteken jelent meg az Aebsence új nagylemeze, amely ITT meg is hallgatható. Az album Úgy szeretnék ... című dalára most videó is készült, amit alább prezentálunk nektek.
Akárcsak az előző körben, a helyszín ismét a Barba Negra volt, és ez az újabb nosztalgia-futam is szép nézettséget produkált. A programot azonban alaposan felforgatta Udo papa – és milyen jól tette!
Január 12-én Vale címmell jelenik meg az Andy Biersack énekes vezette hollywoodi Black Veil Brides ötödik albuma. A zenekar John Feldman producerrel rögzített lemezéről korábban két dalt már mutattunk, most itt van alább még egy When They Call My Name címmel.
Pimasz úr ismét átcuccolt, ezúttal pedig a hazai rockzene zászlóshajója, a Tankcsapda volt az "áldozat". Az átcuccolás azonban nem akárhova történt, hanem Londonba, Papp Gergely az ottani koncertjükön látogatta meg a debreceni rockzenekart.
Tegnap már vagy a harmadik új dalt mutattuk meg a Cannibal Corpse éppen aznap megjelent új nagylemezről, amely a Red Before Black címet kapta a boncasztalon. Mi lehet még ennél is jobb? Hát a teljes lemez! Ami most már itt is figyel lejjebb.
Mint alázatos szolgái, úgy osztottuk meg korábban a tegnap megérkezett új Converge album sorban nyilvánosságra hozott dalait.. Kétségtelen, hogy a The Dusk In Us a zenekar jobb eresztéseiből való. Hogy ez mennyire így van alább ki is derül, ugyanis ott a teljes lemez.
Itt az alkalom, hogy ismét átéljük a 25. Sziget legjobb pillanatait a most elkészült filmet nézegetve. Jövőre pedig elkezdődik egy újabb 25 év, a “Szeretet Forradalma” jegyében.
November 10-én jelenik meg a Perihelion új nagylemeze, az Örvény, melynek az első dalát a Kihalt Égi Folyosókat korábban már megmutattuk nektek. A hétdalos anyag mindegyik szelete egy-egy, a tudatalattiba irányító álomszerű utat jár körül, természetesen az eddigiekhez hasonlóan magyar nyelven. Mint ahogy a második mostantól publikus dal is, amely a Bardó címre hallgat.
3, szimplán ezzel a címmel jelent meg ma az Aebsence harmadik nagylemeze. Az albumon nyolc dal szerepel és igazi különlegességét viszont a magyar nyelvű szövegek adják. A dalok nagy részét a zenekar még korábbi dobosával, az azóta sajnálatosan elhunyt Polgár Balázzsal írta, így az album egyfajta tisztelgés, visszaemlékezés is rá, hisz 60 százalékban az ő dobtémái hallhatók Karner Gábor tolmácsolásában. A felvétel és a mastering a HLSTUDIO-ban készült Hidasi Barnabás és Vesztergom Laura közreműködésével. Koncert is lesz, igaz csak jövő év március 3-án az A38 Hajón. A lemez egyébiránt alább meg is hallgatható.
Egy zenekar életében az újrakezdés sosem egyszerű és általában amekkora érdeklődés övezi, legalább olyan szinten vannak jelen a kétségek is. Olykor már egy sima tagcsere is képes hazavágni egy évek óta működő gépezetet, hát még egy totális csatasor váltás. És mint az már ismert, az Eluveitie, pontosabban Chrigel Glanzmann esetében épp ez történt a közelmúltban. Hab a tortán, hogy a lecserélődött felállással sikerült egy a kelta-gall tradíciókban gyökerező, rengeteg hagyományos hangszert felvonultató folk albummal indítaniuk.
A hazai underground színtéren folyamatosan bukkannak fel az újabb és újabb tehetségek. Más kérdés, hogy miután eljutnak egy (általában saját kiadású) minőségi hanganyagig, milyen gyakran látható élőben, vagy egyáltalán mennyire koncertképes az adott produkció. A név bejáratásának tudniillik ez volna a kulcsa.
November 8-án ismét Budapesten lép fel a gitáros-zajzseni Oliver Ackerman vezette A Place To Bury Strangers! Az A38 Hajón fellépő trió egészen egyedi, és egészen zseniális amalgámját gyúrta össze a noise rocknak, az indusztriálnak és a pszichedelikus rocknak. Az eddig megjelent négy lemezből ugyanúgy kihallani a Psychocandy-érás The Jesus And Mary Chain véreres szemű gitárnyúzását, mint a The Sisters of Mercy tánctér-kompatibilis goth rockját. Az őszi klubszezon egyik leghangosabb estéjén valószínűleg mindkét oldalukból ízelítőt adnak majd, egy súlyos klubkoncert keretében.
A The Tumor Called Marla egy budapesti elektro-metál kvintett, mely szándékai szerint kimért, modern rock gerincre épülő, elektronikus elemekkel bőséggel fűszerezett metálzenét hivatott megteremteni, egy izgalmas, elvont atmoszférába csomagolva. A zenekar 2015-ben készítette el első 7 tételes EP-jét Trance címmel, hamarosan pedig megjelenik a csapat második lemeze.