Ha hagyományos heavy metalról van szó, 2017-ben kevés vetélytársa akadt a veterán, még 1981-ben megalakult (bár két inaktív időszakon is átesett) coloradói Jag Panzernek, na meg az ő tizedik albumuknak, a The Deviant Chordnak. Egyelőre nem tisztázott, mikor és milyen módon lehet alkalmuk a banda és az általuk képviselt stílus híveinek élőben is találkozni a „páncélossal”, a lemez részleteit és az utóbbi évek történéseit ellenben sikerült kellően alaposan körüljárni az egyik legilletékesebb személlyel, a gitáros Mark Briodyval.
Hat esztendő után jelentkeztetek végre új lemezzel a The Deviant Chord formájában. Az album szeptember 29-én látott napvilágot az SPV gondozásában. Volt valami buli a megjelenés alkalmából? Megünnepeltétek bármilyen módon?
Mark: Bárcsak megtettük volna! Ismerek néhány zenekart, akik meg szokták ünnepelni ezt, mi viszont elszórtan élünk az országban. A hozzám legközelebb élő tag egy órányira lakik tőlem; van, aki kétórányira, ketten pedig az Egyesült Államok teljesen más térségeiben. Szóval jó lett volna, ha összejövünk egy megjelenési partira, de semmit nem csináltunk. Telefonon beszélgettünk egymással, és kész. Még csak nem is volt olyan kiadónk, amely ilyesmit szervezett volna nekünk. Tévéműsorokban, meg filmekben láttam, hogy ilyesmi létezik, beszéltünk más bandákkal, meg olyan kiadókkal is, amelyek tartottak megjelenési partikat, nekünk azonban sosem volt részünk ebben az egész pályánk során. Magam sem jártam semmilyen lemezcéges buliban. Nagyszerű lett volna, ha a kiadónk összehoz mindenkit egy partira, élveztük volna.
Milyen volt a lemez fogadtatása? Tetszik az embereknek? Elégedett vagy vele?
Mark: Úgy veszem észre, bejön az embereknek, úgyhogy örömmel töltenek el a visszajelzések. Amikor lemezt készítünk, rendszerint azt tapasztaljuk, hogy van, akinek tetszik, és vannak néhányan, akiknek nem. Ez eléggé szokványos dolog. A magam részéről abban bizakodom, hogy a rajongóink más és más dalokat avatnak a kedvenceikké. Ha mindenki ugyanazt a nótát választaná, a többi közül meg semmit, akkor kissé aggódnék. Az új lemez esetében viszont minden ismertető más és más számot emel ki, ami óriási. Számomra pontosan ettől lesz sikeres egy album, így roppant boldoggá tesz a lemez eddigi fogadtatása.
A Foggy Dew volt az első szám, amelyet közzétettetek a lemez beharangozójaként. Ennek az alapja egy ír népdal, igaz?
Mark: Igen, egy réges-régi, 1919-ből származó ír dallam és szöveg.
Valakinek közületek ír gyökerei vannak, vagy érdekel benneteket Írország történelme?
Mark: Én vagyok az ír származású a csapatból. Az apám énekes volt, ír dalokat énekelt, többek között Foggy Dewt. Sőt, emlékszem, ahogy egészen kisgyerekkorom óta énekelte ezt. Amikor tizenhat vagy tizenhét éves voltam és elkezdtem saját számokat írni, a fejemben már akkor ott motoszkált a Foggy Dewnak egy bemetalosítható változata.
De akkor hogyhogy csak most metalosítottátok be?
Mark: A megfelelő helyet kerestem neki. Az Ample Destruction anyagába egyáltalán nem passzolt, és a The Fourth Judgementre sem illett igazán. Zeneileg kell illeszkednie az összképbe. Nem akarom, hogy az emberek az album hallgatása közben belefussanak egy olyan dalba, amely fülbeötlően kilóg onnan. Azt hiszem, ez volt az első anyagunk, amelyről úgy gondoltam, a nóta zeneileg idevaló és jól passzol. Amikor lemezt készítünk, szeretjük végiggondolni, hogyan illeszkednek egymáshoz a számok, és hogyan működik egyben az egész. Azt hiszem, ennél az albumnál éreztem azt igazán, hogy a Foggy Dew jól beválna.
A Foggy Dewhoz készült szöveges videóban az ír függetlenségi háború idején készült fotók láthatók. Az őseid közül is vett részt benne valaki?
Mark: Igen, voltak ilyenek. Nem ismerem az életútjuk alakulását, az ír kormánynak azonban van egy listája mindazokról, akik részt vettek a húsvéti felkelésben, és az én családnevem is szerepel rajta különböző változatokban. Nem egy szokványos név, úgyhogy minden bizonnyal rokonokról van szó. Az apám pedig továbbadta nekem azt, hogy a nagyapám szerint is rokonok voltak, én viszont nem ismerem az életútjuk részleteit.
Érdekel a történelem? A zenekar nevének is történelmi háttere van.
Mark: Igen, imádom a történelmet, lenyűgözőnek tartom, és nagyon, de nagyon érdekel. Ezért szeretek Sabatont hallgatni. Mindig, amikor Sabatont hallgatok, azon veszem észre magam, hogy gyorsan magamhoz kapok egy történelmi témájú könyvet, és beleásom magam. Rendkívül izgalmasnak tartom. Nemrég az Éjszakai Boszorkányokról (a szovjet 588. női éjszakai vadászbombázó ezred pilótái a II. világháború alatt – a szerk.) olvastam, és lebilincselő volt. A banda hatására csak még jobban belevetem magam a történelmi tárgyú olvasmányokba, de mindig is rajongtam a történelemért.
Fontosak számodra a visszajelzések a hallgatóktól?
Mark: Igen is, meg nem is. Mindig fogok dalokat írni, és mindig heavy metalt fogok játszani. Nem fogok leállni, ha az embereknek nem tetszik az adott lemez. Ami engem érdekel, az az emberek véleménye, és az a benyomás, amelyet a zene tesz rájuk. Leginkább erre vagyok kíváncsi. A lemezeladások, meg az ilyesmi nem különösebben izgat. Persze a trollok is mindig mondani fogják a magukét, de az nem érdekel. Ha nem tetszik valami, bökd csak ki, hogy miért nem, várom a részleteket! Azt hiszem, engem az mozgat, hogy új helyeken játszhassak a világon. A zene szerintem önmagáért beszél. Úgy gondolom, a jó hagyományos metal a dallamokból, a ritmusokból és a harmóniákból tevődik össze. Lennie kell egy énekesnek, aki valóban tud énekelni, na meg egy kiváló szólógitárosnak. Számomra ebből áll a hagyományos metal, és mi is erre törekszünk a Jag Panzerrel. Hogy a tömegek akarják-e hallani, vagy sem, az folyamatosan változik, a trendek állandóan jönnek és mennek. Bennünket az mozgat, hogy azt a fajta hagyományos metalt nyomjuk, amelyen felnőttünk.
Ha már új helyek kerültek szóba, Európának ezen a felén még nem jártatok, igaz?
Mark: Igaz, még sosem voltunk arrafelé. Kelet felé Bulgáriánál távolabbra még nem jártunk. Örülnék, ha eljutnék Magyarországra, az fantasztikus volna. Annak, hogy zenekarban játszom, éppen az az egyik legnagyobb előnye, hogy járhatok ezekben az országokban. Így más szemszögből láthatom ott a dolgokat, mintha turistaként utaznék oda. Beszélgethetek az emberekkel, járhatom az utcákat… Nagyon, de nagyon élvezem, ha olyan országokba juthatok el, ahol azelőtt nem jártam. Turistaként azonban nem járok sokfelé, csak néhány helyen az Egyesült Államokban. Remélem, lesz koncertajánlatunk Magyarországról, merthogy még csak ajánlatot sem kaptunk még onnan soha.
Vannak-e már turnéterveitek a mostani albummal? Rendes turnéban gondolkodtok vagy csak a fesztiválokra jöttök majd át?
Mark: Szerintem megpróbálkozunk majd mindkettővel. Van egy ügynökségünk, amely rajta van az ügyön, és nem tudom, hol tart a dolog, de ugyanúgy szeretnénk rendes turnét, mint fesztivál-fellépéseket. Egyelőre semmi nem végleges. Tudom, hogy sok ajánlatot kapunk, úgyhogy meg kell találnunk a jó megfejtést. Az ügynökünk említette, hogy befutott egy ajánlat tavaszra, amely igazán jónak tűnt, de a másik banda azt akarta, fizessük a turnébusz-költségek felét, merthogy adott volt az ultradrága turnébusz és a teljes stáb. A végén az jött ki, hogy bulinként tizenegy dollárt kerestünk volna a turnén, ami fejenként két dollár húsz cent, márpedig nem tehetjük meg, hogy három héten át napi két dollárért játszunk. De ez csak egy példa. Egyszerűen túl magasak voltak a turné költségei, nekünk pedig nincs szükségünk csili-vili turnébuszra. Majd csak találunk valami jó megoldást.
Tartod-e a személyes kapcsolatot a legelkötelezettebb rajongóitokkal?
Mark: Amennyire lehet, próbálom rendszeresen tartani a kapcsolatot a rajongókkal. Bárki felugorhat a Facebookra, ha szeretne kérdezni valamit, vagy a heavy metalról beszélgetni. Bárki küldhet nekem üzenetet. Mindig szeretek a rajongókkal beszélgetni és új heavy metal bandákat hallani. Ez fontos nekem, úgyhogy mindig igyekszem szorosra fűzni a kapcsolatot a rajongókkal, és ez így is fog maradni.
Mit gondolsz az olyan kezdeményezésekről, mint a közösségi finanszírozású lemezkiadás?
Mark: Nem vagyok a híve ennek, de vannak páran a zenekarból, akik pártolják, úgyhogy nehéz erre elsősorban nekem válaszolnom. Én a régisulis módszert kedvelem, amikor egy lemezcég finanszírozza egy zenekar lemezét, az megjelenik, és ha az embereknek tetszik, akkor megveszik. Aztán csinálnak pólókat, és ha az embereknek tetszenek, akkor azokból is vesznek. Nekem ez jön be. Ismerek olyan bandákat, amelyek hoztak ki lemezt közösségi támogatással, és sikerre is vitték a dolgot, még nálunk is vannak páran, akik benne lennének, de én személy szerint nem támogatom.
Elégedett vagy a kiadótokkal?
Mark: Leginkább annak örülök velük kapcsolatosan, hogy nem szólnak bele abba, hogyan szóljunk. Nem próbálják a szánkba rágni, milyen legyen a hangzásunk, és nem okoskodnak bele a zenébe. Ez igazán szuper. Rengeteg kiadó akar belefolyni a dalírásba, én viszont megőrülnék ettől. Az SPV nem teszi, ami remek, tényleg nagyon értékeljük, hogy az SPV nem száll ránk és hagyja, hogy mi készítsük el a lemezünket. Tudom, hogy bizonyos kiadók meghatározzák a zenekaraiknak, hogy mit tegyenek. Szerintem a múltat veszik alapul, és azt hiszik, a régebbi bandák is azért voltak sikeresebbek, mert ott állt mellettük valaki, aki súgott nekik, hogy mit csináljanak. Nekem nehéz volna olyan kiadóval együttműködnöm, amely megpróbál belefolyni a zeneírásba, azt abszolút nem bírnám. Nem látom értelmét, bár beszéltem lemeztársasági arcokkal, akik mindig is olyan felfogásban dolgoztak, hogy befognak egy régisulis csapatot és a modern hangzás irányába terelik őket, mert úgy majd rengeteg lemezt adnak el, és attól mindenki boldog lesz. Én ezt borzalmasnak tartom. Egy old school banda legyen hű a hangzásához, és szóljon úgy, ahogy szól. Mi is mindig Jag Panzerként fogunk szólni, ma is, tíz év múlva is, és ez egy őszinte hangzás.
Akkor mi az ábra a Dissident Alliance albummal? Még ha nem is változtattatok radikálisan a megszólalásotokon, ettől még ez egy megosztó lemez.
Mark: Igen, az egy igen ellentmondásos anyag, és a legtöbb rajongónk ki nem állhatja, de az is egy őszinte lemez volt. Így szóltunk Daniel (a néhai Daniel Conca – a szerk.) énekével és Chris Kostka gitárjátékával. Olvastam néhány kritikát, amelyben az áll, hogy rámentünk a Pantera soundjára, de hát ebből az írásjelek sem igazak, hiszen sosem voltam rajongója a Panterának, és soha nem is akartam úgy szólni, mint más banda. Ha az embereknek nem jött be, azzal sincs gond, joguk van nem kedvelni, és a legtöbben nem is kedvelték, de hát így szóltunk azzal az énekessel.
Utána viszont visszataláltatok a helyes útra a The Fourth Judgement és The Age of Mastery albumokkal.
Mark: A The Fourth Judgement előtt egy demót készítettünk. Nem tudtam, érdekel-e még bárkit a Jag Panzer. Szóval megírtam néhány dalt, aztán felhívtam Harryt (Harry „The Tyrant” Conklin énekes), hogy ugorjon át, ha kedve van. Rendeltem pizzát, meg egy hatos csomag sört, és felvettem a nótákat, pusztán szórakozásból. Jó érzést adott, és nagy móka is volt.
Harryvel az a néhány újravett Dissident Alliance-os dal is odavág a Decade of the Nail Spiked Bat válogatáson.
Mark: Így van. Éppen Harry volt az, aki meg akarta csinálni. A régi anyagaink közül szerettünk volna újra kiadni ezt-azt, én azonban nem akartam újrafelvételt. A lemezcégnek nehézségei adódtak a jogok megszerzésével, úgyhogy még ha nem is akartam így megcsinálni, ez volt az egyetlen útja-módja annak, hogy kihozzuk ezeket a dolgokat. Talán pont ezt Jag Panzert lemezt szeretem a legkevésbé. Kínosnak ugyan nem tartom, sőt szerintem jól sikerült, de régi anyagokat újravenni tényleg nem szeretek.
Harry rövid ideig tagja volt a V-nak is...
Mark: Na igen, kemény két hónapig. Szuper lett volna, ha csinálhatott volna egy demót a Riottal. Jók voltak együtt, ő is nagyszerűen passzolt oda. Bíztam benne, hogy több időt tölt el a Riotban, felnövőben mind hatalmas Riot rajongók voltunk, de nem húzták sokáig együtt. Azt hiszem, voltak páran az akkori felállásban, akiknek nem tetszett a hangja. Számomra ez fura, de Harry ezt mondta nekem.
Harry többi bandája, a Satan’s Host és a Titan Force aktív még?
Mark: Igen, mindkettő aktív. A Jag Panzerrel nem keresünk annyit, hogy teljes munkaidőben melózzon itt bárki, úgyhogy a legtöbb Jag Panzer tag más csapatokban is játszik, amivel nincs is semmi gond. Nekem mondjuk nincs más bandám, de mindenki másnak van. Rickard (Stjernquist, dobos) benne van a Benedictumban. A Ballistic szerintem már megszűnt. Bírom a Ballistic lemezét, de azt hiszem, ők már leálltak. Csípem a Benedictum tagjait is, a zenéjüket nemkülönben. Formában tartja Rickardot, és ez jó.
Hogyan sikerült visszacsábítani 2013-ban Joey Tafolla gitárost a zenekarba?
Mark: Nos, Oliver hívott át minket a Keep It True fesztiválra, és kaptunk ajánlatot Görögországból is, úgyhogy ezek a srácok segítettek újból összehozni bennünket. Jöttünk, lenyomtuk a bulikat Joeyval, és mindkettő remekül sült el. Nagyszerű volt közöttünk az összhang a színpadon, és jól éreztük magunkat, úgyhogy csodálatos élmény volt az egész. Az európai kanyar után volt pár bulink Amerikában, játszottunk a 70.000 Tons of Metal hajós fesztiválon, majd jött még néhány amerikai koncert, végül vissza Európába a Bang Your Head!! fesztre. Szóval jó pár fellépésünk volt, és mind igazán jól sikerült, ezért elhatároztuk, hogy muszáj lesz lemezt készítenünk ezzel a tagsággal.
Vannak kedvenceid a fiatal old school heavy metal bandák vagy a modernebb hangzású csapatok közül?
Mark: A legjobb old school metal banda szerintem egyértelműen a Night Demon, nagyon nagy tanárok. Óriási a lemezük, és élőben is nagyon jók. És imádom a Sabatont, náluk a kórusokat és a történelmi témájú szövegeket szeretem.
Van kapcsolatotok a régisulis heavy / power metal csapatokkal?
Mark: Vannak köztük, akiket ismerek, és vannak, akiket nem. Ismerem a Manilla Roados arcokat, épp a minap láttam őket élőben, és gyilkos módon nyomták. Elég jól ismerem aztán az Iced Earth tagjait, velük volt már néhány közös turnénk. Ismerjük a Gamma Ray-éket is, jó arcok és király banda. Másokat csak szeretnék megismerni, ilyen mondjuk Hansi, pedig világéletemben hatalmas Blind Guardian rajongó voltam. Jó gyereknek tűnik, és imádom a zenekarát. Ismerem a Ravenes arcokat, az is szuper banda. Viszont senkit nem ismerek az Armored Saintből vagy a Metal Churchből.
Hogyan látod a heavy metal jövőjét?
Mark: A heavy metalnak mindig lesz közönsége. Mindig. A világon mindig fenn fog maradni, és most, hogy a nagyobb bandák eltűnőben vannak, az emberek talán mélyebbre fognak nézni, és próbálnak új zenekarokat felkutatni. Remélem, láthatjuk, hogy az olyan bandák, mint az Iced Earth nagyon naggyá válnak és a régiek helyébe lépnek, az óriási volna. Itt Amerikában határozottan javul a helyzet. A Sabaton itt Coloradóban lépett fel és teltházat vonzott, ami hihetetlen dolog. Egy közepes méretű helyen játszottak. Szóval ez klassz volt. Jön ide egy csapat nulla rádiós támogatással, mégis teltházat csinál. A múlt héten kedden a Manilla Road is szép nézettséget hozott össze Denverben, amikor én is ott voltam. Szóval itt az Államokban határozott javulás érzékelhető. Európa viszont mindig is nagyszerű hely volt, az európai rajongók mindig abszolút naprakészek a metalt illetően. Nem is aggódom különösebben az európai metalosokért, Európa mindig is imádta a metalt. Az USA-ban is javul már a helyzet.
Miért álltatok parkolópályára néhány évre a mostani lemez előtt?
Mark: Azért álltunk le, mert rengeteg tennivalónk volt. Nincsenek mellettünk mások, akik a zenekarnak dolgoznának, így felhalmozódtak a dolgok. Kijöttek az újrakiadásaink a High Roller kiadónál, amihez az kellett, hogy előássuk a régi analóg szalagokat, hogy olyan stúdiók után kutattunk, ahol használható még ez a régi formátum, és hogy átböngésztük a régi fotókat és feljavítottuk a régi koncertplakátokat. Majd jött a Sötét helyek című film, ami megint csak hihetetlen melóval járt számomra. Papírmunka-hegyek, egy sor különböző keverés a dalokhoz, és rengeteg egyeztetés a filmes céggel. Remek volt amúgy az egész, örülök, hogy végigcsináltam, egy óriási tanulási folyamat volt, viszont az átlagembernek elképzelése sincs arról, mennyit kell gürcölni ezzel. Utána nekiláttam az új album megírásának, szóval úgy három évig valóban azt gondolhatta mindenki, hogy tétlenkedünk, holott rendesen el voltam havazva ezzel a három dologgal, vagyis igencsak lekötött a Jag Panzer, még ha a látszat nem is ezt mutatta. A film egy rejtélyes gyilkosság történetét dolgozza fel. Charlize Theron és Nicholas Hoult játszik benne, vagyis vannak ott húzónevek. Ugyanaz a szerzője, aki a Holtodiglannak. Annyira talán nem ütős, mint a Holtodiglan, de szerintem így is elég jó kis film. Benne van az egyik dalunk is, ráadásul jó sokáig szól benne, majdnem egy percen át, úgyhogy élmény volt nézni! A High Roller pedig király. Amikor először tárgyaltam velük, azt mondták, gondjuk lesz rá, hogy a hangminőség jó legyen. Álomszerű volt ezt hallani egy kiadótól. A maszterizáláshoz fel is vettek egy hangmérnököt Patrick Engel személyben, ő pedig nagyon-nagyon jó, szoros együttműködésben dolgoztam vele. Vele szépen átbeszéltük, hogyan kell szólnia az egyes daloknak, mert az eredeti Jag Panzer anyagok maszterizálását igen gyorsan és felületesen végezték. A mesterszalag is ezerszer jobban szólt, mint maga a lemez. A High Roller azonban megadta a lehetőséget, hogy az Ample Destruction is az azt megillető hangzással jelenjen meg, és ez nagyszerű.
Beszerezhető még ez a Historical Battles elnevezésű box szett?
Mark: Szerintem már elfogyott.
