"12 évvel az eredeti Heathen Crusade turné után nagyon is ideje volt, hogy újra együtt turnézzunk a Moonsorrow-val. Azóta rengeteg minden megváltozott a világban, szereztünk sok-sok új sebet, voltak nagy másnapok, az arcunkat is mélyebb árkok szántják, de a spirituális kapcsolatunk mit sem változott. Pogányok vagyunk a végtelenségig..." Primordial
A Barba Negra Music Klub 2018 április 23-án egészen őszig nyugovóra tért, és ahogy az lenni szokott a tavaszi-nyári időszakban a szabad ég alatt dübörög tovább a gépezet. Az idei Heathen Crusade turné keretében érkező Der Weg Einer Freiheihet - Moonsorrow - Primordial hármas több mint stílusos és egyben kissé ellentmondásos előkészítése a nyári kiszabadulásnak.
Korai ám annál sötétebb hangvételű start
Az est hangulatának megalapozásáért felelős - Nikita Kamprad énekes/gitáros által vezetett és közel évtizedes multra visszatekintő - német atmoszférikus black metal formáció a Der Weg Einer Freiheit már fél hétkor a húrok közé csapott. A műsoruk alatt a vártnak megfelelően szivárgott a tömeg, így az egy órával később felcsendülő Moonsorrow (és nem Moonspell) nyitány már igen jelentős sereglet füle hallatára történt.
Mi tagadás jómagam is - a Bathory az In the Woods… és a korai Amorphis mellett - az Moonsorrow, egész pontosan a Kivenkantaja lemez hatására kaptam rá jó időre a pogány dallamvilágra. A 2008-as Pecsás Paganfesten már volt szerencsém hallani élőben a zenekart, ám - szinte napra pontosan - egy évtized elteltével jelentősen tompulnak az emlékek, így éppen ideje volt felfrissíteni az élményt
Hosszú idő után végre ismét “hazatértek”
És ebben hazatérésben nincs is semmi túlzás, hisz maga Ville Seponpoika Sorvali fogalmazott így a koncert alatt. Nem is annyira meglepő, hogy otthon érzik nálunk magukat, hisz a hazai közönség igen nagy hálával fogadta Őket.
Ha az avatatlan érdeklődő elé odatolnak egy hat tételes setlistet akkor emberünk nyilván értetlenül csóválja a fejét, hogy akad e egyáltalán valaki, aki hat dal miatt képes jegyet váltani? Nos, a Moonsorrow esetében minden különösebb sallang és hosszas átkötések nélkül is nagyjából másfél órás koncertet jelent, dalonként tíz perc feletti átlag időtartammal és kevésbé északi földi halandók számára többnyire kimondhatatlan számcímekkel. Mi tagadás, a hangzás bőven hagyott kívánnivalót maga után, ezzel együtt is ki merem jelenteni, hogy nagyjából azt kaptam amit vártam, még azzal együtt is, hogy a műsor fele - nem meglepő módon - a legutóbbi album Jumalten Aika dalaira épült.
Számomra a csúcspontot egyértelműen a koncert közepén előadott Kivenkantaja és a megnyugtatóan vészjósló hangulatú Suden Tunti jelentették.Remélem a következő látogatásukra nem kell ismét évekig várnunk.
Még szinte csak most karcolták lemezre és máris élőben hallhattuk az Exile Amongst The Ruins dalait
“Jó szokásomhoz” híven számomra ezúttal sem a hivatalos headliner jelentette az est csúcspontját, ám az egyébként igen hipnotikus hangulatúra sikerült Primordial szertartást méltatlannak tartottam volna letudni egy “köszönjük, remek volt” beszámolóval “. Spontán ötlettől vezérelve a koncert után megkértem egy vérbeli Primordial rajongó cimborámat, hogy pár mondatban meséljen az élményeiről és legnagyobb meglepetésemre egy komplett beszámolóval lepett meg.
A korokon átívelő meghangszerelt révület
“A Primordial minden túlzás nélkül a legkomolyabb extrém metal zenekarok egyike. A Bathory alapokon nyugvó black metal-hoz az ír gyökerekhez hű kelta hangzásvilág társul, de népi hangszereket ne keressünk a zenéjükben, szigorúan csak a dallamvilág és a hangulat miatt sorolják őket a folk / pagan metal kategóriájába. Mondanivalója és zenéje nehezen emészthető, témáikban megannyi történelmi kor sötét korszaka kerül feldolgozásra, melyet összekötnek a mai kor aspektusaival.
Az új anyag hozza a régi megszokott Primordial formulát, a srácok már évek óta nem változtatnak az összetevőkön. Alan nem csak kiváló zenész, hanem óriási színészi adottsággal megáldott frontember, olyan előadásmódban adja elő a dalokat, mely közben az embernek az az érzése támad, mintha egy sötét reneszánsz kori drámát nézne. Nagyon sok szám másfélszeres sebességgel dübörgött, a dobok középkori ütemei és a black metal riffek kavalkádja alatt az ember egyszerre művelődik és tombol. Ha színpadra állnak olyan megfoghatatlan és megzabolázatlan őserő árad a zenekarból, mint a természet ereje – egyszere összetör, de fel is emel a nyers csodáival – örök nyughatatlan és fájdalmasan szép.
A ’To Hell or the Hangman’ post rockos beütése kicsit megfűszerezte a szokásos hangulatot, mely egy irtó jól eltalált dal lett. Természetesen többnyire a klasszikusok csendültek fel óriási lendülettel, melyek közül én hatalmas üvöltéssel fogadtam a ’No Grave is Deep Enough’-ot. Sok embert láttam összekapaszkodva és elérzékenyülve énekelni, olyan balladákon, mint a ’Coffin Ships’ vagy a ’Stolen Years’. A ’Stolen Years’ alatt végig a libabőr effektus rabja voltam, a dalnak olyan varázsa van, mintha a zenekarral lennél egy próbateremben. A koncert végé felé a magyarok abba a megtiszteltetésben részesültek, hogy kaptak plusz egy számot, mely a turné többi állomásán nem volt benne a programban. Heathen Tribes! Mint veterán Primordial-os, ez volt a hatodik, de egyben a legjobb koncert, amit hallhattam tőlük!”
A fent idézett sorokat Bonin Ádám követte el.
FOTÓK: BODNÁR DÁVID / David Bodnar Photography. További képek ITT.
