A The Ocean is úgy döntött, hogy a hosszú csendet megtörő friss albumát két részletben jelenteti meg. A 2007-es mestermű, a Precambrian (föld)történeti folytatásának első szelete a tervek szerint novemberre lesz várható.
A sztori szó szerint ott folytatja majd, ahol a lentebb hallható Precambrian abbahagyta az időbeli kalandozást, azaz az élő organizmusok megjelenésétől kezdve haladnak majd kronológiailag (és zeneileg) előre, egészen az ember megjelenéséig - talán így érthető, miért dupla albumra kell majd számítani. A dalokért természetesen továbbra is a gitáros és zenekari agy, Robin Staps lesz a felelős. A minőség már előre garantálható.