RockStation

2018 az A38 Hajón

Milyen volt a tizenötödik, jubileumi év?

2019. január 09. - sunthatneversets

marksomay_20140104_SMF2497.JPG

"Jeleznünk kell, hogy egyáltalán nem vagyunk elfáradva" ‒ mondta az A38 Hajó alapítója, Bognár Attila a hajó tavalyi tizenötödik születésnapján készült riportban. És az év bizonyította is, hogy a 2003 óta a budapesti kulturális élet szerves részét alkotó A38 nem fáradt el, és mindig képes a megújulásra. Rövid összefoglaló 2018-ról.

Az A38 Hajó fennállásának tizenötödik éve legalább olyan gazdag és változatos programot hozott, mint a korábbiak. Több mint hétszáz koncert, színházi előadás, parti és kiállítás zajlott a hajón, és újdonságként: a hajón kívül, hiszen az A38 egyre gyakrabban szervez koncerteket más budapesti helyszínekre. Az Akváriumban, a Barba Negrában, a Dürer Kertben is voltak rendezvények, emellett természetesen tavaly is volt A38 Színpad a Szigeten. A fesztivál legnagyobb fedett koncerthelyszíne 2018-ban is százezreket vonzott.

Ötven fölött volt a telt házas koncertek száma, de a többin is komoly közönség vett részt. Több mint százhúszezren vásároltak jegyet az A38 Hajó programjaira, és sokezren látogatták a díjtalan rendezvényeket.

Nagyszabású jubileumi fesztivált rendeztünk, melyen fellépett a szintén 15 éves Nouvelle Vague. A hiperkarma, az Akkezdet Phiai és a Neo újra eljátszotta 15 éves lemezeit, de koncertezett a Herbaliser és a Too Many Zooz is. A fesztivál Spotify-playlistje itt hallgatható meg.

136 televíziós koncertfelvételt készített az A38 Hajó ‒ fennállása óta több mint kétezret. Érdekességképp: a 2018. A38-as koncertfilmet éppen 2018-ban sugározta a Magyar Televízió. Emellett idén is több száz órányi élő adást készített az A38 a Petőfi TV számára.

Hogy "egyáltalán nem vagyunk elfáradva", azt az is bizonyítja, hogy 2018-ban teljesen megújult az A38 Hajó arculata. Átalakult a logo, a honlap, az egyre szeretágazóbb működést jobban tükröző, változatosan variálható, sokszínű, izgalmas, érdekes, és egyszerűségében is kifejező vizuális világot hoztunk létre. Az új arculat komoly szakmai elismerést is aratott, hiszen az A38 médiaportfóliója első díjat kapott a Kreatív magazin Mediadesign versenyén. És hogy egy folyton megújuló, dinamikus helyről van szó, arról a DreamJo.bs által az A38-nak ítélt 2018-as "Szerethető munkahely"-díj tanúskodik.

És természetesen tovább bővültek az A38 Hajó YouTube-csatornái: a négy műfaji csatornára több száz koncert, több ezer videó került fel az évben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9314549776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum