RockStation

Ismét Budapestre jön a Bullet For My Valentine

2019. január 09. - sunthatneversets

0bulletformyvalentine2018_42_eredmeny.jpg

Az 1998-ban eredetileg Jeff Killed John néven alapított banda, amely végül öt albumra szóló major kiadói szerződést kötött, már a 2005-ös debütálásakor, és az azt követő megjelenéseivel is folyamatosan újabb hiánypótló műveket alkotott a keményzene színpadára. Ezzel folyamatosan megszilárdította követésre méltó pozícióját, albumok millióit adta el világszerte, valamint a Kerrang! díjkiosztón három egymást követő évben is megkapta a legjobb angol banda címet, nem mellesleg a legjobb dal és a legjobb koncertbanda díjakkal együtt.

2018-ban visszatértek Gravity című új anyagukkal. A walesi kvartett minden eddiginél jobban kiterjesztette kreativitását, finoman egyensúlyozva a filmzenei elektronika és a jeges szintetizátorok bevonásával a védjegyüknek számító kőkemény hard rock zenében.

“Készen állunk az új kihívásokra, és jobb formában vagyunk, mint valaha.” - kommentálják az új felállásukat a dobos Jason Bowld-dal, aki az alapító énekes-gitáros Matt Tuck, és társa, Michael ‘Padge’ Paget, valamint a basszusgitáros Jamie Mathias társaságához csatlakozott.

Nem számít, hogy a banda milyen messzire jutott el – meghódítva a slágerlistákat, és díjak tucatjait nyerve platinalemezekkel –, továbbra is a csúcsra tör. Egy új albummal, egy új felállással - vagy egy új, egetrengető hangzással, ami fennállása eddigi legjobb évét eredményezte. Ezért jobb, ha hiszünk nekik.

És ezt most a magyar rajongók saját maguk is megtapasztalhatják, hiszen a BFMV új turnéja Budapestre is ellátogat, 2019. április 10-én lesz látható a Barba Negra Music Club színpadán!

Jegyek január 11-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a https://jegy.rock1.hu oldalakon keresztül. További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7214550722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum