Mivel idén még annyira nem bővelkedünk az új albumokban, így tavalyról vagyunk kénytelenek szemezgetni. Vannak olyan alkotások, amik nem tegnap láttak napvilágot, de ettől függetlenül fontos őket megemlíteni. A kutakodásomnak köszönhetően akadtam a kaliforniai Easy Death sludge/doom zenekarra, akik pedig tavaly hozták ki az első teljes anyagukat Welcome címmel.
A zenekarról annyit lehet, illetve érdemes tudni, hogy 2015 decemberében alakultak karácsony estéjén (remek időzítés zenekar alapításhoz) A négy év alatt, kijött egy demojuk, ami nem rossz, de közelében sincs a Welcome-nak. Amikor keresgélek két dologra figyelek. Az első albumborító, igen…borító alapján is ítélek, ami már többszőr bebizonyosodott, hogy nagyon nagy hiba. A második pedig az énekes hangja. Minden zenekarba egyből bele tekerek és meghallgatom az énekest. Rengeteg marha jó zene van, de az ének rengeteget tönkre tesz. Ez arra szolgál, hogy mielőtt beleszeretnék egy hangzásba, ne roncsa el az albumot egy béna énekes.
Nos, az Easy Death a gagyi név választás ellenére megvett magának. Gondolom, a cikkből kifolyólag rájöttél, hogy érdemes írni a zenekarról, ezáltal az ének is fasza. Sőt, eszméletlenül el van találva, és totálisan magával tud ringatni. Az egésznek van egy depresszív beütése, amit egy-egy agresszívabb hangsúly még jobban megfejel. Ha egy filmet kellenek készítenem a szöveg figyelmen kívül hagyásával, akkor egy olyan storyt csinálnék, ahogy a srác a tó partjára sétál, majd véletlen bele esik a vízbe és fuldoklik, majd csak lebeg. Az egész zenére ez a lebegés a legmegfelelőbb szó. Ha pontosan szeretnéd meghatározni, akkor nyomasztó lebegés, ami ilyen borongós időben marhára eltudja kapni az embert. Alapból már az albumborító is ilyen hangulatot sugároz, de a zene az egészet megfejeli. Amúgy is ez a lényeg nem? A zene. Hangzás tekintetében, annyira gyönyörűen szólnak a gitárok, hogy az valami hihetetlen. Imádom az ilyet, amikor nincsen szanaszét fuzzozva. Félre értés ne essék, imádom a Belzebongot, de azt a stílust ma már annyian tolják, hogy az valami eszméletlen unalmas, és marha keveseknek áll tényleg jól. Mellette pedig a basszusgitár is úgy muzsikál, hogy annak minden egyes percét élvezet hallgatni. Egyszerűen az Easy Death megtalálta az a nyers, de kellően megkevert hangzást, amivel engem le tudtak venni a lábamról már az első hallgatás során is. A nyolc dalról egyenként beszélni nem fogok, mert abszolút felesleges. Nem lehet egyet-egyet kiemelni, annyira együtt kell hallgatni őket. Egyszerűen, ha külön-külön kezded el, nem fogod érteni, hogy mi is az a lebegés.
Bírod az ilyen zenéket? Akkor továbbra is kövesd a heti rendszerességgel megjelenő lemezkritikákat, mert garantálom, hogy többségében ehhez hasonló, minőségi zenék fognak jönni. Arra sajnos kevés esélyt látok, hogy egyszer láthatom ezt a bandát élőben, de aztán soha nem lehet tudni… talán pár év múlva ők lesznek a következő Monolord! Na, jó… ezt azért én sem gondoltam komolyan, de tényleg ügyesek!
Béke, Szeretet, Metal
