Négy év kihagyás után idén tavasszal érkezik az Ivan and the Parazol legújabb albuma, az Exotic Post Traumatic. A címválasztásról, próbatételekről, és a folytatásról beszélgettünk a zenekar frontemberével, Vitáris Ivánnal. /Fotó: Éder Krisztián/
Március 22-én érkezik következő nagylemezetek. Exotic Post Traumatic. Mit takar a cím? És mióta dolgoztatok rajta?
A zenekar nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Alapító basszusgitárosuk, Tarnai János lebetegedése, és a tény, hogy jó ideig nem fog velük újra színpadon állni, idézőjelesen megadja a lemez alaphangulatát, a traumát. Ezzel párhuzamosan a zenekarral számos pozitív dolog is történt, ez okozza az, hogy a dalokban érezhető egyfajta kettősség: a trauma és a poszttrauma egyszerre jelenik meg egy egzotikus formában. A stúdiómunkák miatt először 2017 júniusában, majd 2018 év elején utaztunk az Amerikai Egyesült Államokba, később 3 napot itthon is dolgoztunk a producerünkkel. Gyakorlatilag a teljes anyag már 2018 nyár végére elkészült.
Erről az albumról múlt héten jött ki a Changin című dalhoz készült klip. Ez az előzőklippel, a Nr. 1003-al összefüggő videónak tűnik. Terveztek-e folytatást? Mennyi ideig tartott a forgatás, és mennyire volt tudatos a koncepció?
Mindkét dalhoz 1-1 napos forgatásokat szerveztünk. A cél az volt, hogy mind képileg, mind a történetet tekintve összefüggő világot adjunk a dalok mögé. És igen, tervezünk egy folytatást, reméljük olyan március környékén ki tudunk majd jönni a trilógia harmadik részével!
A dal elég sokat foglalkozik a változásokkal. Mennyire volt tudatos az ív, amit az előző lemezekhez viszonyítva bejártatok, és mennyire voltak hangsúlyosak a valóságban is átélt tapasztalataitok a lemez írása közben?
Abszolút. Szerintem egy zenekar életében, ha az egyik alapító tagjuk nem tud tovább dolgozni velük, az a születő anyagra nagyon erős hatással lesz. Ezért is van a lemez címében benne az, hogy traumatic. A hangzásban és a szövegekben is felfedezhető, hogy ez már valami nagyon más, valami tapasztaltabb s talán érettebb is, de mégis megmarad a gyökereknél.
A közönségetek folyamatosan növekszik, és nagyon sok fiatalt tudtok megszólítani. A fórumokon, a videóitok és képeitek alatt is folyamatosak az interakciók. Mikor éreztétek először azt, hogy újabb és újabb tagokkal bővül a közeg, akikre hatással vagytok és hogy éltétek meg ezt a felelősséget?
Talán mindig személyes beszélgetések folyamán derült az ki, hogy számít-e a minket követőknek az, amit csinálunk. Ez óriási felelősség, amivel foglalkoznunk kell, és persze úgy is kell csinálnunk a dolgainkat, hogy tudjuk, az hatással lesz mások életére valamilyen formában...
Nagyjából két éve volt a Hommage á Syrius, ami kívülről egy elég jelentős bizonyíték arra, hogy magabiztosan és profin nyúltok hozzá olyan zenei életművekhez is, ami a generációtok előtt született és kult státuszban van. Milyen visszhangja volt ennek az eseménynek, a zenész világból milyen visszajelzések érkeztek?
Nagy vállalás volt valóban, és szerencsére nem buktunk vele. Szerintem főleg az volt a hozadéka, hogy a beat generáció, illetve azok, akik a kifinomultabb, a jazzhez közelítő vagy progresszív rockzenét szeretik konstatálták, hogy „jól van nem hülyegyerekek ezek”. Szerintem az óriási elismerés - nem akarok most nevekkel dobálózni, mert igazából felesleges -, hogy akár évekkel az esemény után a legnagyobb magyar zenészek veregetnek vállon minket, hogy „azt jól megcsináltátok”. Emellett persze az is fontos volt, hogy a közönségnek is tetszett, és talán emiatt újra elővettek egy 'Ördög álarcosbálja' című lemezt, ami 2019-ben is pontosan ugyanazt a hatást éri el, mint anno!
/Fotó: Éder Krisztián/
Az EastWestben stúdióztatok. Készült egy csomó interjú, kép és beszámoló – viszont mégis mi az a különbség, ami miatt szerintetek sehol máshol nem készülhetett volna el így és ilyen minőségben az Exotic Post Traumatic?
Szerettük volna, ha az eddig megszokott megszólalásból, stúdiózási szokásokból, dalírásból kiugorva valami eddig nem megszokottat hozhatnánk létre. Erre tökéletes terep volt az EastWest. A helyszín adottságai és az emberek, akikkel ott dolgoztunk, a producerünkkel, Willel karöltve kihozták a maximumot ebből az anyagból. Will Anspach keze alatt a zenénk teljesen új köntöst kapott. Modernebb dob hangzások, billentyűhangok, EDM lüktető basszus vegyül a Marshall erősítők és VOX orgonák világával. Valahol ennek az aránynak a tökéletesítése volt a cél.
Európában és az USA-ban is terveztek még idén koncerteket. Elárulnátok nekünk néhány publikus részletet? Kikkel játszanátok szívesen, ha bárkivel lehetne koncertezni? És hol van az álom koncert helyszínetek?
Játszani fogunk pár európai nagyvárosban, amiket biztosan tudok mondani az Amszterdam, London, Prága, a német dátumokra még várunk. Ez a turné áprilisban lesz, utána május 3-án az Akváriumban játszunk, az lesz az itthoni lemezbemutató, ami szerintem nagyon különleges esemény lesz, mert a lemezt teljese egészében és a dalok eredeti sorrendjében csak itt adjuk elő. A külföldi bulikon nem ilyen műsor lesz. Aztán ha minden igaz júniusban az USA nyugati partján lesz pár bulink. Álomkoncert? Hát a Wembley. Mi más. Mi eleve mindig Wembley setlistet játszunk, legyen az éppen egy borfesztivál egy magyar faluban, vagy egy nagy fesztivál valahol Nyugat-Európában. A rock’n’roll ugyanaz.
Adódik a kérdés: hova tovább? Hogyan és merre tud továbblépni egy kelet-európai zenekar, és vannak-e konkrét elképzeléseitek arra, hogyan lesztek még láthatóbbak a nemzetközi porondon?
Ezen dolgozunk. Szerintem rengeteg olyan zenekar van Magyarországon, akik megérdemelnék a nemzetközi figyelmet. Nem egy zenekaron múlik, hogy megtörténjen az áttörés. Szerintem karöltve a többi zenekarral, illetve a Hangfoglaló Program évek óta tartó töretlen munkájával elképzelhető, hogy lassan bekerüljünk a vérkeringésbe. Magányos farkasként is lehet persze nagy sikereket elérni, de szerintem fontos lenne az, hogy meglegyen a tudat itthon, hogy igen, lehet menni játszani bárhová, a lehetőség megvan.
Az utóbbi években több irodalmi-zenei koprodukcióban vettél részt, István több zenekar zenei útját is egyengette. Vannak-e hasonló terveitek folyamatban, vagy olyan együttműködés ami kevesebb figyelmet kapott és mégis aktívan jelen van az életetekben?
Vannak side projektjeink igen. Ezeknek az a lényege, hogy olyan inspirációt kapjunk belőle, ami lehet, hogy a Parazol név alatt nem valósulna meg. A minőség és a művészeti üzenet lehet, hogy kicsit más ezekben a projektekben, de utána az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítjuk a zenekarban is. Példának a Klasszik Lasszót tudnám felhozni, ahol Czinki Feri íróval, Kemény Zsófi költővel, a fél Blahalouisiana zenekarral és Sárkány Bercivel járunk körbe zeneileg egy versekbe és novellákba ágyazott western történetet, ami erre a közös projektre íródott. Az évi 5-6 koncerttel ez abszolút nem zavarja a saját fő projekteket, de mégis inspiráló, ha például 4 szólamban éneklünk együtt Fonográfot. Szóval szerintem ezekből sokat tanul az ember!
Mit üzentek a rajongóknak, milyen évre készül az Ivan and the Parazol?
Az utolsó lemezünk 2015-ben jelent meg, azóta óriási változásokon ment át a zenekar. Szerintem azt kell megmutatnunk, hogy az Ivan & The Parazol él és virul. Küzd, és bízva bíz. Ahogy egy híres darabban is mondták...
