RockStation

A Fatal Error nyerte A Dal második válogatóját

2019. január 27. - sunthatneversets

fatal_error_band.jpg

Tegnap este rendezték A Dal 2019 második élő előválogatóját, amelyet a Fatal Error zenekar nyert meg a Kulcs című dalával. A dal 45 pontot kapott a zsűritől, 43 pont kapott az Acoustic Planet, harmadikként jutott tovább a The Middletonz (benne A Dalban hatodszor induló Kállay-Saunders Andrással) és a Roses 41 ponttal, negyedikként Vavra Bence a Szótlansággal 39 ponttal, ötödikként pedig a miskolci The Sign az Ő című számmal, 38 ponttal.

A négy zsűritag zenész, előadó - Vincze Lilla, Both Miklós, Mező Misi és Nagy Feró - mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a yesyes és az Incomplete című dal lett, így ez a formáció is bekerült az elődöntőbe.

A harmadik válogatót február 2-án rendezik, onnan is hat dal jut a két elődöntőbe (melyben a Nomad révén már van rockzenekar), amelyeket február 9-én és 16-án tartanak. A Dal 2019 február 23-i döntőjébe nyolc produkció jut.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3714591098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum